A Túlvilág vár reám

Próbáltam szabadulni erős fogásukból, de nem ment. A börtön bejáratánál kötelet tettek a kezemre, majd egy sötét cellába dobtak. Hosszadalmas ügyködés után sikerült kiszabadítani a kezem. Üvöltöttem, ahogy tudtam szabadságomért, de úgy tűnt, senki sem figyel rám. Egyik nap ordibálásom egy lány hangja szakította meg.
- Csitulj már el! Több hónapja vagyok itt, mégsem segített rajtam senki.
- Ki az? Mi a neved?
- Jill vagyok. És hidd el, kiabálással itt nem mész semmire.
- Akkor csak várjam a kivégzést?
- Mi mást tehetnél? Szökés? Az innen lehetetlen.
- Kell hogy legyen mód a menekülésre.
- Nincs. Ugyan a város és a börtön közti ösvényt nem őrzi senki, a portálig nem jutnál el.
- Nincs itt senki más? Hogy lehet hogy a világon csak mi ketten várunk a kivégzésre?
- Nem a világon. Minden országnak külön börtöne van. A nagy országoknak hatalmas, míg a kicsiknek parányi. Fel se tűnt, hogy az őrök a te nyelveden beszélnek?
- De igen. Valahogy nem foglalkoztatott. És gondoltál már a szökésre innen?
- Hogyne gondoltam volna... minden nap. De nézz szét itt, amennyire csak tudsz. Három vastag kőfal, és a rácsok. Ételt itt nem adnak, mert ezen a helyen nem lehet éhségben meghalni.
- Biztos van módja... kell lennie valaminek.
Zajt hallottam a bejárat felől, aztán gyors, de halk lépteket. Próbáltam megnézni ki, vagy mi az, de túl sötét volt.
- Hát visszahoztak. Figyelj, bocs hogy ismét idejuttattalak. Csak elbúcsúzni jöttem - Magány volt az. Hangja kissé remegett ahogy beszélt.
- Talán jóvá teheted. Menj ki a folyosóra, aztán keress egy másik ajtót. Ha megtaláltad, nézd meg, hogy nyitva-e van. Amennyiben nyitva van, menj be rajta és keress két sisakot.
- Értettem, indulok.
- Ki volt ez? - kérdezte Jill meglepett hangon.
- Magány. Még ide is követett...
- Az én magányom nem jött utánam. Remélem azt legalább tudod, hogy mindenkinek másképp jelenik meg.
- Sejtettem. Mikor először vittek engem ki innen, miért nem szóltál semmit?
- Mit mondhattam volna? Mosolyogj, hiszen visznek a kivégzőhelyre?
- Nem tudom... csak ez kicsit fura...
Ismét szapora léptek zaját hallottam.
- Megtaláltam a két sisakot.
- Remek. Akkor most, amilyen gyorsan csak tudsz, hozz nekem valamit, amivel írni tudok, valamit, amire írhatok és egy zseblámpát.
- A lámpáért attól tartok át kell mennem a portálon.
- Mobiltelefon van, zseblámpa meg nincs?
- Az itteniek tökéletesen látnak a sötétben. Én is, azért találtam meg egyből a celládat. Amikor idejött Kaszás, a fáklya csak miattad volt, hogy orra ne bukj. Tényleg... fáklya nem jó?
- Nem, mert azt nem lehet hirtelen eloltani. Ha az őrök észrevennék a fényt, bajba kerülhetnénk.
- Igaz. Akkor megyek is. Csak az a gond hogy az átkelés előtt kérni kell egy kártyát, hogy vissza is tudjak jönni. Ha olyat nem kapok, utánam jönnek az őrök és koppanok.
- Hát lopj egyet.
- Közvetlen a portál előtt adják. Mástól nem lehet ellopni, a dolgozók pedig egy aulán belüli kisebb épületből adják ki.
- Vigyél magaddal egy sisakot, csak aztán hozd vissza. Oldd meg, hogy hamar átmehess.
- Rendben.
Az ajtó csapódott, Magány rohant az átjáró felé. Mikor beért az aulába, az őrsisakot fejére tette, úgy tört előre. Szerencséjére a portálon épp egy vézna alak akart átmenni. Magány odarohant, rávetette magát és átlökte a kapun a másik világba. Ő is egyből utána sietett. Mikor megérkeztek az emberek közé, Magány kezébe vette a fejfedőt, majd minden erejét összeszedve egy hatalmas ütést mért áldozata fejére, aki ettől összerogyott. A kártyáját felkapva rohant is tovább, hiszen érkeztek az őrük.
- Ez meg mi a fene volt? - kérdezte mogorván egyik őr a másikat.
- Nyilván sietős dolga akadt.
- Láttad ki volt az?
- Igen. Hiába vette fel azt a sisakot, fel lehetett ismerni. Kártyát lopott, tehát tervezi a visszajövetelt. Majd akkor elkapjuk. Most fogd meg ezt a szerencsétlent, visszavisszük. 
Az alacsonyabb őr hátára vette az ájultat, aztán visszatértek. A portál egy vasút mellett dobta ki Magányt. Hamar sikerült lámpát találnia, így indult is vissza. A sisakot visszatette fejére, felolvasta a kártyán szereplő mondatot, minek következtében megnyílt az átjáró. Nagy lendülettel futott bele, amikor átért mindenkit lökött el maga elől, loholt a börtön felé.
- Hoppá, hoppá, hoppá. Látom nagyon sietsz valahová, Magány. - Egy őr az aula kapujában megragadta a torkát, fejéről letépte a sisakot, testét a falhoz vágta úgy hogy a kő megrepedt.
- Hé skacok, én csak...
- FOGD BE A SZÁD! Most mész szépen a börtönbe, te hű barát, aztán pedig a Túlvilágra. És gondoskodni fogok róla hogy soha ne jöhess ki onnan. 
- Talán olyan sokat ér a szavad?
- Az őrök vezetője vagyok, te barom. Csak egy szavamba kerül.
- Akkor ha jól sejtem... bajban vagyok.
- Abban. Indulás!
Két karjánál fogva ragadták meg, úgy rángatták el a börtönig. A mellettem lévő cellába dobták, majd miután elmesélte a történteket, bele kellett nyugodnom. Itt a vége. Azt ajtó fáradt nyikorgása törte meg a csendet. 
- Látom, új társatok érkezett - Kaszás volt az -, ma délután lesz a kivégzés. Mindhármótoknak. Nagy buli lesz, már erről beszél mindenki. Majdnem az egész város ott lesz. Eddig a rekord két kivégzés volt egyszerre, három még ezelőtt soha. Hatalmas tömegre számítsatok a kivégzőhelyen, de még az ösvény mentén is. Sajnálom hogy így alakult. De... van még egy utolsó esélyetek a szabadulásra. Az ösvény elvezet egy nagyon sűrű fás rész mellett. Szólni fogok az őröknek hogy a bilincsek láncait ne tartsák erősen. Ha ennél a résznél beugrotok az erdőbe, megmenekülhettek. A fák között aztán induljatok el az aula irányába, de ne menjetek be a városba. Van egy szép nagy lyuk a védőfal oldalában, amit még nem vettek észre. Tudod hol Magány?
- Igen tudom. Ritkán járnak arra.
- Remek. Ott várjatok rám hogy megszabadíthassam kezeteket a béklyótól. Megértettétek?
- Igen - Mondtuk kórusban.
- Akkor azt hiszem, el is kezdhetünk indulni. Hozhatjátok.
Két őr tartott felénk, három bilinccsel.
- Most egyszerre tegyétek rá mindkét kezükre. Ne egyenként. 
- Rendben.
Először Jill csuklójára helyezték fel a karperecet. Torka szakadtából üvöltött, aztán jöttem én, végül Magány. Mindhárman megrogytunk a fájdalomtól.
- Hé Szemtelen - szólalt meg Kaszás.
- Mondd
- A bilincsek láncait ne tartsd erősen. Ha húzódást érzel, azonnal engedd el.
- Szerinted mi a francnak kell nekünk kísérni mindig az elítélteket? Azért, hogy ne szökhessenek el. A láncokat magad is elbírnád.
- Azt mondtam, elengeded ha húzódik és nem csinálsz semmit bármi történjék is. Éles ez a kasza. Nem tart semeddig, míg levágom azt a részed, amit hajdanán használtál. Vagy azt akarod hogy te legyél a Töketlen Szemtelen? Tudod jól hogy megteszem.
- Szemét vagy Kaszás.
- Elengeded őket.
- Rendben. De ha a társam utánuk szalad, ne engem hibáztass.
- Őt nem kell győzködnöm. Ha azt mondom helyén marad, akkor a helyén marad. Idő van. Ideje indulnunk.
A másik őr egy fáklyával a kezében kinyitotta az ajtót. Kisétáltunk, majd rátértünk az ösvényre. Hatalmas tömeg volt, mindkét oldalon.
- Hogyan fogunk átférni ha ennyien vannak? - kérdeztem Kaszást.
- Nyugi, ott már ritkább lesz a tömeg. Itt azért vannak annyian, hogy...
Hirtelen egy nyúlós, szürke dolog találta el az arcom.
- Hogy kicsinosítsanak titeket.
A tömeg mindennel megdobált minket, ami csak a kezük ügyébe került. Ahogy haladtunk előre, tényleg kevesebben voltak.
- Látod azt a részt? Ott kell elmenekülnötök. Szólj a többieknek. Ha lökök egyet rajtad, beugrasz a fák közé és rohansz amilyen gyorsan csak tudsz. Számíts arra hogy sietnetek kell, mert követni fognak.
Elismételtem ezt Jillnek és Magánynak. Egyre közeledtünk a sűrű rész felé. Erős lökést éreztem a hátamon, így futásnak eredtem. Beugrottam az erdőbe, majd hátra se nézve meg-e vannak a többiek, rohantam.
- Miért nem siettek utánuk? - förmedt rá az egyik bámészkodó az őrökre.
- Ne válaszoljatok semmit - szólt Kaszás, és rátámaszkodott kaszájára.
- HÜLYE BARMOK! MINDENKI UTÁNUK! - Aki a környéken volt bevetette magát az erdőbe, hogy elkapjanak minket. Tíz perc rohanás után magam mögé néztem. Ott voltak, és az üldözők hangját se hallottam már.
- Leráztuk őket? - kérdezte Jill, levegő után kapkodva.
- Igen azt hiszem. Magány, mutasd az utat az aula felé.
- Gyertek.
Lassan haladtunk előre, így fél óra séta után elértünk a repedt falrészhez. Kaszás már várt ránk.
- Hát megérkeztetek végre. Álljatok sorban elém, leveszem a bilincseket.
Míg a vaskarkötőnktől szabadítottak meg minket, Magány kérdezősködésbe kezdett:
- Mondcsak... miért kellett neked az íróeszköz, a papír és a zseblámpa?
- Üzenni akartam Jillnek a tervemről. Ha hangosan mondtam volna, az őrök meghallják és az egésznek vége.
- Hah... dehogy hallották volna meg... nem csinálnak azok mást sem, csak alszanak, meg néha kinéznek a kapu elé levegőzni - vágott közbe Kaszás. - Végeztem. Magány tudod az útvonalat merre kell mennetek?
- Persze hogy tudom.
- Kevesen vannak a városban, mert mindenki titeket keres. De a portál előtt egy kisebb tömeg vár rátok. Elmegyek egyedül az átjáróig és elintézem az ott lévőket. Ha gondoljátok egy kicsit fújjátok ki magatok mielőtt elindultok, mert most tényleg teljes erővel kell futnotok.
Átment a falban lévő lyukon. Mi még kicsit pihentünk, de pár perc elteltével követtük. Mikor beértünk az aulába láttuk ahogy Kaszás próbál harcolni a túlvilági lények ellen. A portál előtt még mindig állt három őr. Csak egy kasza suhanást láttam, és a gorillák már feküdtek is a földön. Visszanéztem, és tekintetem találkozott Kaszáséval. Bólintott egyet, és tovább küzdött a rá támadókkal. Befutottunk, és visszatérhettünk az emberek közé. Éjszaka volt már ott, egy forgalmas városban kötöttünk ki. Megtudtam, hogy Jill eléggé közel lakik hozzám, így egy irányba indultunk el. Másnap reggelre haza is értünk. Mint az kiderült, az idő egy percet sem haladt az embereknél amíg elvoltunk. Végre otthon lehettem. Végre vége volt az egésznek. Bár a gondolat hogy Kaszással minden rendben-e, nem hagyott nyugodni. De... egy halottat nem lehet megölni.
- TÁRSAIM! Legutóbb, mikor egy elítélt visszaszökött az emberekhez, mi összefogtunk, és utánamentünk, aztán kivégeztük. Most ismét elszöktek, méghozzá hárman. El kell kapnunk a mocskokat, hogy megfizethessenek. ÉS EZEK ITT MÖGÖTTEM! EZEK A ROHADT ÁRULÓK, SEGíTETTEK NEKIK! BÜNTETÉSÜK CSAK A HALÁL LEHET! ITT HELYBEN! - Kaszás, Szemtelen és még egy őr volt láncra verve a szónokló mögött. Csontjait eltörték, mozogni sem bírt. - Hóhér, gyere! - Fehérbe öltözött a hóhér, hiszen nem minden nap végezheti ki magát a Kaszást, és két őrt.
- Na Kaszás cimbora, erre ráb(káromkodás)unk. Ugye tudod hogy mivel mi már holtak vagyunk, egyszerűen meg fogunk semmisülni és nem megyünk a Túlvilágra?
- Hogyne tudnám, te barom...
- Rendben, csak szóltam. Te rángattál bele ebbe, és most szívhatunk miattad.
- Fogd már be, Szemtelen.
- Esztelen.
A hóhér megtisztított bárdját felemelte. Izmai megfeszültek és egy hirtelen mozdulattal lesújtott. Most nem játszott az áldozatokkal. A három élettelen test földre zuhant, fejeik szinte lerepültek. A tömeg őrjöngött, mindenki ordítozott.
- És most hogy elvesztettük a Kaszást, újat kell választanunk! Tegye fel a kezét, aki azt mondja legyek én!
Mindenki magasba emelte karját.
- Akkor tehát, most hogy ezen is túl vagyunk játékot hirdetnék ki. Aki elkap egy, vagy akár több szökött elítéltet is, jutalma az lesz, hogy bármikor átmehet a portálon, nem kell várnia. A játék neve: Szökött vad!