Tinka57 blogja
GondolatokBefütöttem
Befűtöttem az este,
Mert fázott a testem,
Lelki erőm nem volt elég,
Kucorgott csak benne.
Próbafűtés így megtörtént,
Mert nyolc fok volt és esett,
Átázott a kutya tőle,
Vacogtam én is vele.
Jó meleg lett egykettőre,
Így lesz most már ősszel,
Rozsdásan a levelek,
Lekerülnek a földre.
Elrendezi az eső,
A fényes járdán őket,
Felderíti az utat,
S a komor járókelőket.
Mielőtt mennél
Az első Veled töltött éjszakán nem jött rám álom,
Szerelmes ölelésben ringott izgatottságom.
Virrasztottam, hisz hihetetlenül csodálatos volt,
Az a valóságos, földön túli boldogságom!
És most, újra nem! Nem jön a szemeimre nyugalom,
Szívem kalapál, egyre csak dörömböl, zakatol.
Minden, mi vágy, s meleg ölelés volt, most déli bábom,
Hisz karom elérne… köztünk egy szakadék tátong./…míg testünk egy sivár síkságon.
A szívem zokogva kiált, könyörög, de nem érted,
Miért nem lehetünk, - mint rég-, békén, egy rezgésen?
Semmit ne hagyj itt, bensőmben élnek a szép emlékek,
Úgy, ahogyan Édeskincsei voltunk szívünknek!
Itt hagytad a holmid, talán van még aprócska remény,,,
Mondd, hogy tudsz dacos, hajthatatlan lenni és kemény?
Megerősítést kérek, pici kis bizalom jelét…
De nincs válasz, elkerülöd lelkem tekintetét!
A mérlegbe beledobnád mérni vétkeim sorát?
Mit mutat, ha melléteszed szerelmem zálogát?
Megszólal-e érettem érzéseidnek lanthúrja?
Eldalolja-e, lesz-e szerelmünk hű tanúja?
Van-e helye a büszkeségnek a szív ritmusában?
Vajon nyújthat-e kezet az elutasításban?
Bárhogy fáj a szívem, hagynom kell, már régen döntöttél.
Az Isten áldjon, azt kívánom, mielőtt mennél!
Egyik percben sírok, másikban makacsul dacolok,
Megélek én a jég hátán! Ám majd’ belehalok…
Ki nem érdemli, sírni sehogyan sohase lásson,
Szerelmem ablakában szomorúság ne álljon!
Ugyan e verssorok árulkodnak a küszködésről,
S talán felállni megtanít majd a vezeklésből,
Magamat megtagadnám, ha Neked nem mondanám ki,
Szeretlek, ha te magadról azt mondod, „találd ki”!
Mert mi szép volt és édes, az virul a síron is át,
A rosszat feledjük, de értsük meg keserves szavát!
Az lenne a legjobb, ha még találnánk pici magot,
Mely kicsírázna még, s karjainkban lelne otthont!
Ledobna balítéletet, félreértést és gonoszt,
S a béke fészkéből száműzné az ármány gondot!
Nem tűrne meggondolatlan dühtől megaláztatást,
Meghallaná a lélek rezdülő, kedves szavát!
Virulnánk mi tőle örök időkig rendületlen,
Amint együtt vágytuk a végtelen szerelemben,
Akkor semmi, de semmi nem ingathat meg még egyszer!
Tárt karjainkban megnyugodva elszenderedhetne…
2014.
Mindben
Éjben csillagok
Fénylőn ragyogókNappal harmaton
Reád gondolokMinden nap hívlakLelkemmel várlakSzívem ajtajaÖrökre tárvaMadarak szállnak
Hozzád a vágyamSzeretőn békénFigyelmet remélNappal napsugárSegíti munkádÉjjel holdvilágÁlmodra vigyázLátom, meglátod
Szólsz, kiáltokDalt hallok, hallodMindben vagy, s vagyok
Kezdődik
Hűvös a reggel, nem látok fecskét,
De hisz hangjukkal volt tele nem rég
A rét, néma a táj, pára simul.
A dróton gyűlnek, szemükben búcsú.
A nyár duzzadt, erőt gyarapított,
Hol forrón, hol viharban tanított
Kitartást, fényt röptetett a légbe,
Bőséges reményt csomagolt emlékbe.
Iskola indul diáknak, tanárnak,
Az út is a vándormadaraknak
Tudásból, hitből megmérettetés,
A jövő nyárig tartó bizonyíték.
Puzzle
Kortyolom a tejeskávém Kedvesem,
Hajnalban megöntözöm a kertemet,
Ilyenkor lehet csak kapálni,
S viszem a kutyámat sétálni.
Örlődő gondolat folyton elkísér,
Ugyan mit keresek életedben én?
Miért van így szükséged énrám,
S csak kivetült vágyam vagy talán?
Amit gondolunk, azt meg is teremtjük,
A szívünk magasan repdeshet velünk.
Nem sikerül úgy, mint szeretnénk,
S néked sem vagyok más, csak ily' kép?
A kép a képpel összeölelkezett,
A valóságban egy darab igaz lett,
S most hol simogat, hol fájdalmas,
Puzzle lett immár minden darab.
Rakosgatom ide, illesztem oda,
Emlék, hol vágy, hol valóságos csoda,
Nem passzol sokszor, valamiért,
Hiányzol benne hol te, hol én.