Elutasított Versek

Hintacsikorgás egyre lassul,

a dimenzió rugalmasul,

részeg madárka nótázik

s félszeg tücsök hahotázik.

 

Áznak, fáznak, mint kertek alatt.

Ludaim! Felhúztak egy falat!

Na nem a tető jött, hanem

mi lett? Circenses et panem.

 

Ez kell, te baljóslatú, büdös,

fránya ember?! Tán nem különös?

Ez kellett "ősidők" óta,

te hatalmas "patrióta"!

 

Elhinni képekről, hogy ember,

tisztelni, hogy eljött november,

a megtorlás "forradalma"...

S vallani: Jó. Így akarta.

 

Belenyugodni trianonba,

azt se tudni: volt atombomba.

Tagadni ezt, csak egy picit

tagadni még. Csak egy picit!

 

Feledni "ősrégi" bűnöket,

feledni törvényt, kölcsönöket,

feledni hitet, bizalmat,

reményeket, nyugodalmat.

 

Ez kell a magyar nációnak,

egy átmeneti mentőcsónak.

"médiákok", "vakundokok"...

Lájkold s legyünk már rokonok.

 

Erre vágysz úgyis! Ne tagadd le!

Szemed tévé előtt hunyni le

fáradtan egy fűz-fotelbe'...

Jól esne, hű de jól esne!

 

Pihennék már én is egy picit,

ennék és felülnék egy picit,

kikapcsolnám lelkemet is...

Te jó ég! Ez kell nekem is?!

Cím: Véleményem költői kifejező-eszközökről és kritikákról

 

 

az >alliteráció<: az aztán az alkotás!

amelyben angyalok űzik a gondokat;

amelyben angyalok fűzik a szavakat

egységes hangrezgéssé.

Oké aztán, >kakofónia<?

ne legyen itt amőba-fóbia!

Az egyiknek kincsesláda fiókja,

A másik még csak aktív fióka.

Azta, bazd: azt mondja

a sztár-szomszéd, hogy reszket,

és ezeket az ezer-ezreket

(a 'zé'-ket , az 'es'-et, az 'esz'-szet)

nem bírja az öreg idegzet.

Asszem azért nem ez

a zavaros tekintetű,

tapló tetűk gondolata,

ez humor s nem >diszharmónia<.

Süvít a szél,

Néma csend beszél Országomban

Béke van, de dúl a harc Kőhalmomban,

Magyar a magyar vérét ontja,

Ez lesz a jövő történelmének véres szégyenfoltja

Mikor már nem kell zsarnok,

Hogy az éles kardok

Az embert széjjelszabdalják

 

Véres szín ez,

Mint leharcolt elefántagyar,

Nyugvón fekszem,

Mint hazátlan, eltűnő magyar

Milyen egyszerű s milyen szép,

Milyen lenne egy lázadás, mily békés.

Mikor az emberek zárójelet bontanak,

Felsőbb parancsra kullancsokat irtanak,

Korhadt fákat végleg ledöntenek,

Hamvadó cigarettavégeket elégetnek.

Megkezdődik a kutyák tüzelése,

Vadászok által a fenevadak elűzése,

A minisztériumban időpontok kitűzése,

Jogerős döntésként remeték száműzése.

Ráadásként az árvizi kitelepítések,

Régóta vannak már szellemi leépítések.

Egy kis lázadás, vele éberség,

Ez kell a népnek, csak egy kis emberség.

Ébredj hát ember, nyisd ki szemeid,

Cselekedd meg azt, mit nem tettek elődeid!