Pesti Tamás Blogja

Fenyő illat lépte koppan,
Frissen hullott hóban huppan,
Eltakarva minden gondot,
Titkokat, mit ki nem mondott.
 
Ajándékok sorakoznak,
Régi vágyak lopakodnak,
Feledtetve szürke múltat,
Összebújva csókok gyúlnak.
 
Kéz a kézben körben állunk,
Kicsi és nagy mind azt várjuk:
Szülessen meg végre mára
Ő, kit szívünk újra várja.

A bölcsek kövét nyaldosva
hihetném: az vagyok,
S szememben néha nem csak
a vágyak csillagja ragyog.

Szívemet olykor hideg szelek
edzik acélos színekben,
S piciny zugokra vágyom
gyermeki szívekben.

Bár nem tudják, értük izzaszt
a sokszor már fárasztó munka,
A tudást apróra váltom,
jövőbeni nyugodt álmukra.

Kéz a kézben sétálunk,
s fáradt léptünk koppan,
Csókra csókkal mélázunk,
- vallomásom csobban. 

2011.11.09.

Megfáradt tekintetem
Mindig hűség járja át,
A jótól kapott hitem
Messze űzi bánatát.

Vannak, kik belém törlik
Nagyvárosi lábukat,
S vannak, kik velem őrzik
Rég feledett álmukat.

Sokszor, ha belém rúgnak,
Odébb vonszolom testem,
Fülemben harangok zúgnak,
Nem érinthetik lelkem!

Télen, ha meleg bundámba
Kóbor macskák bújnak,
Szívem rejtett zugában
Piciny tüzek gyúlnak… 

2011-06-29