T.Zia blogja
Io sono giu, tira mi su!
Emelkedj fel, lélek!
Kérlek, húzz magadhoz.
Csak magamtól félek.
Túl közel a naphoz
Merészkedtem, tudom.
Elvakított a fény.
Szégyenlősen súgom
Füledbe most a tényt,
Lent a padlón vagyok.
Nem térden, már fekszem.
Felkelni akarok,
De többször visszaestem,
Így elfáradtam kissé.
Kezed tán segíthet.
Tedd kérlek semmissé
Mi belül feszített,
Tépett és szakított.
Simogasd a lelkem.
Mindent, mi taszított,
Engedd megszeretnem.
Ha volna
Ha volna örök örökké,
Ha volna ami nincs nekem,
Ha volna lelkem ördögé,
Ha volna jel a testemen,
Ha volna tűzben égő víz,
Ha volna vízben oldott tűz,
Ha volna mindent érő íz,
Ha volna ami gondot űz,
Ha volna semmi mindenben,
Ha volna minden egy szóban,
Ha volna Te lennél nekem,
Ha volna senki mást jobban.
Hirtelenül 😉
Legyen egy nap
Egy év
Vagy egy élet
Legyen egy perc
Egy kedves
Megigézett
Édes
Pillanat
Csak legyen
Bármeddig is
Tartasz
Jó, hogy
Itt vagy
Velem
Gyermek szívvel
Úgy szeretném a gyermeket,
Ki benned él, megölelni.
Persze, tudom, ezt nem lehet,
Az időben visszamenni,
Megcsókolni édes arcod,
A tiédbe tenni kezem.
Megharcolni minden harcod,
Csak te lennél a mindenem.
Kislányként rád nézve, hinném,
Nem szerethet jobban senki.
Hozzád futnék, benned bíznék.
Hagynád magad megölelni?
Látomásom
Szemem vak, fülem káprázik.
Csillog, pattog, zúg, szikrázik.
Zene szól bent, szinte hallom.
Szivárvány szín csengő hangon.
Tücskök rétje, békák nádja,
Sás susog és bambusz várja
Édesen lassú jöttömet.
Érkezem már, de léptemet,
Nehezíti oly sok minden.
Bokám hínár ölelésben,
Lábam csókolva az iszap
Hízelegve súgdos. Igaz,
Nem tart vissza, nem követel.
Semmi rosszat nem követ el,
De mindenem fogva tartva,
Süllyedek el önként, arra
A gyönyörű sötét szintre.
Oda vágyom mindig szinte.
Bele csúszva az iszapba,
Ámulatból ámulatba
Esve nézem, tudom, látom,
Virág nyílik az indámon.
Mert én mindig fényre vágytam.
Ezért küzdök a mocsárban,
Hogy nyílhasson majd a napon
Virág rajtam, azt akarom.
Leveleim víz ölelje
Szívem lelkem felemelve,
Láthassa, hogy nyílok, büszkén
Csodálkozva saját tükrén.
Mocsarából gyökerezett,
Fénybe vágyó rózsa leszek,
Benne élve, benne bújva,
Találok rá a kiútra.
Víz-szint fölé emelkedve
Jutok el a végtelenbe.
Nap csókjára szirmom tárul,
S én azt adom viszonzásul,
Hogy e csodát, mit elértem,
Láthatja a víz-tükrében.
Minden, úgy alul, mint felül.
Legszebb álmom beteljesül.