T.Zia blogja

T.Zia•  2023. február 15. 11:51

Io sono giu, tira mi su!



Emelkedj fel, lélek!

Kérlek, húzz magadhoz.

Csak magamtól félek.

Túl közel a naphoz

 

Merészkedtem, tudom.

Elvakított a fény. 

Szégyenlősen súgom

Füledbe most a tényt, 

 

Lent a padlón vagyok. 

Nem térden, már fekszem. 

Felkelni akarok, 

De többször visszaestem, 

 

Így elfáradtam kissé. 

Kezed tán segíthet. 

Tedd kérlek semmissé

Mi belül feszített, 

 

Tépett és szakított. 

Simogasd a lelkem. 

Mindent, mi taszított, 

Engedd megszeretnem. 

 

 

 

 

 


T.Zia•  2023. február 6. 15:34

Ha volna


 

Ha volna örök örökké, 

Ha volna ami nincs nekem, 

Ha volna lelkem ördögé, 

Ha volna jel a testemen, 


Ha volna tűzben égő víz, 

Ha volna vízben oldott tűz, 

Ha volna mindent érő íz, 

Ha volna ami gondot űz, 


Ha volna semmi mindenben, 

Ha volna minden egy szóban, 

Ha volna Te lennél nekem, 

Ha volna senki mást jobban. 

 


 


T.Zia•  2023. február 2. 16:59

Hirtelenül 😉


Legyen egy nap

Egy év

Vagy egy élet

Legyen egy perc

Egy kedves

Megigézett

Édes

Pillanat

Csak legyen

Bármeddig is 

Tartasz

Jó, hogy 

Itt vagy

Velem


T.Zia•  2023. január 31. 18:47

Gyermek szívvel



Úgy szeretném a gyermeket, 

Ki benned él, megölelni. 

Persze, tudom, ezt nem lehet,

Az időben visszamenni,


Megcsókolni édes arcod,

A tiédbe tenni kezem.

Megharcolni minden harcod, 

Csak te lennél a mindenem. 


Kislányként rád nézve, hinném, 

Nem szerethet jobban senki. 

Hozzád futnék, benned bíznék. 

Hagynád magad megölelni? 

T.Zia•  2023. január 30. 21:56

Látomásom

Szemem vak, fülem káprázik. 

Csillog, pattog, zúg, szikrázik. 

Zene szól bent, szinte hallom. 

Szivárvány szín csengő hangon. 


Tücskök rétje, békák nádja, 

Sás susog és bambusz várja

Édesen lassú jöttömet. 

Érkezem már, de léptemet, 


Nehezíti oly sok minden. 

Bokám hínár ölelésben, 

Lábam csókolva az iszap

Hízelegve súgdos. Igaz, 


Nem tart vissza, nem követel. 

Semmi rosszat nem követ el, 

De mindenem fogva tartva, 

Süllyedek el önként, arra


A gyönyörű sötét szintre. 

Oda vágyom mindig szinte. 

Bele csúszva az iszapba, 

Ámulatból ámulatba


Esve nézem, tudom, látom,

Virág nyílik az indámon.

Mert én mindig fényre vágytam.

Ezért küzdök a mocsárban,


Hogy nyílhasson majd a napon

Virág rajtam, azt akarom.

Leveleim víz ölelje

Szívem lelkem felemelve,


Láthassa, hogy nyílok, büszkén

Csodálkozva saját tükrén.

Mocsarából gyökerezett,

Fénybe vágyó rózsa leszek,


Benne élve, benne bújva,

Találok rá a kiútra.

Víz-szint fölé emelkedve

Jutok el a végtelenbe.


Nap csókjára szirmom tárul,

S én azt adom viszonzásul,

Hogy e csodát, mit elértem,

Láthatja a víz-tükrében.


Minden, úgy alul, mint felül.

Legszebb álmom beteljesül.