próbálkozások

Vörhenyes Nap kél,
fenn a felhők felett.
Minden ami most él,
nézi a fenyveseket.
Egykoron viruló,zöld
most halott szürke föld.
Csonkolt halottai felett,
Nap szíve beleremeg:
"Nem siratja senki,
ezt a néma halottat?
Mit ér az ezred év
ha mindent eltapostak?"
A szunnyadó Hold
felkél e siralomra,
borzadva bámul
a halott fa-halomra.
Nap és Hold egyszerre
megfér most az égen,
csendes, gyászos békességben.
Nem dúlnak most
égi trónért viták,
ketten siratják,
a fenyves halálát.

Szunnyadó, elalvó, illanó...
Mégis izzik benne az élet.
Öröktől fogva keres, kutat
valahol igazabb menedéket.

Kétkedve pillant a földre,
nem Istene, sem hazája,
s nem nyugalma őre...
Pillants magad is körbe:

S látsz majd ezernyi
halottat heverni a
bús, véres csaták után.
Ő veled lesz bénán, sután...

Kezdeti magassága elhal,
"Életben maradni!"S meghal...
Hever majd számára
ismeretlen testek közt.

Mondd?! Bírod e nézni,
kell e még mesélni...?
Ahogyan elalszik csendben,
ezernyiek fölött?