Szabi1779 blogja

Egy fekete lyukban, a nehéz semmi vonzásában
nem nézve előre, hiszen itt semmi sincsen hátra
lebeg csak csendesen egy apró, súlyát vesztő lélek.
A végtelen a határ, innen sehova se érhet.
 
Csillag volt régen. Saját fényében fürdött míg tudott
de a lyukban lyuk lesz ő is és körötte cseppburok
maradt csak, mint szentsége torz maradék glóriája.
Ha a cél a semmi, mért indult el egyszer hiába?

Betegség kínoz. A halálhoz is fáradt vagyok.
Már túl régen vezetem magam ellen a harcot.
A hamis gyógyszerek is csak betegebbé tettek
s üvölt az önvád, hogy mért nem voltál elég nekem.
 
Rémálmomból, hogy elértem, senki vagyok neked
s a sötétből, hol eldobott fényeden merengek
felébreszthet de nem ránt ki semmilyen fájdalom.
Mert már tudom, hogy mit tettem akárhogy bánhatom
 
de eldobtam veled egy jó élet tisztább sorsát
s mint létére vak állat tartja kés elé torkát
várom, hogy végre elrohanjon velem az idő
de fohászkodom: Legyen nélkülem is szép jövőd!

…és festményt rajzolt nekem
talán ez szerelem
volt vagy mégsem
nem tudom, hogy átmászok-e ezen a télen
még mindig itt a szégyen
a lélek az idegek foglya
és a ruhámat más hordja
minden leárazás után
mert ötven százalék
a ketteshez épp elég
megfelelt és áment
mond vagy csak a pótvizsgára vár
minden sarkon a hidegben
a remény amiben fürdik
a tegnapi olcsó feles és
kéne még az elhagyott feleség
és kéne még egy újabb perc
ami lassan telik el
de most cserben hagy a betegség
nem kínoz pedig szeretném
a kutyák vacsoráját is
ami minden tegnap ajándéka lett
mert vízbe fulladtak a legszebb
szóvirágok
nem kiáltok! nem kiáltok! nem kiáltok!
hisz én szőttem a szót a szóra
kimostam a tájat a térből
én a sovány fenegyerek
sosem volt elég az elégből
így nem kiáltok miért kiáltsak
mások értem nem hibásak
nem hibásak mások értem
de a halálban nincs szemérem
hát miért csak a falak kongnak
vissza mikor értem harangoznak
az agyamban, mint egy rossz karámban
egy beteg agyonhajszolt állat
önmagára visszhangzó bimmbammként
csak köröz köröz köröz köröz...

Egy ócska penge úszik az éjben
Csillagok fénye fullad az élén
Vérezve őrzi rég a szemérem
Rongyos seb mélyülő fekélyét
 
Csillagok fénye pedzi a rozsdát
Egy ócska penge szétrekedt hangján
Vérrel ró az idő unt iskolát:
Zárva mindig, de nyitva tartják
 
Vérzik a szemérem őrizetlen
Mert zárt ajtók mögött méreg a kéj
S kevés egy penge a tövisekhez
Így fertőz mindent a rothadt fény

Csendben strichel a szív tachikardan lépdel
Hazugságot árul a kezében késsel
 
Az üzlet az üzlet, nem hat rá más semmi
A magánytól tanult ily rondán szeretni
 
A tandíj a hit volt s vesző álmok könnye
És tanulva abból, ami meg nem ölte

Kilépett bátran az élet piacára,
Hogy minden semmijét áruba bocsássa

S most jövőt múltba vetve válságra játszik,
Hogy húsra van igény bár a szív hiánycikk