Suzanne blogja

Vasárnap délelőtt épp a Norton-tól kapott anyagot tanulmányoztam a kísérleti fázisban lévő gyógyszerkészítményekről, mikor csengettek.
Katia állt az ajtóban. Éppen köszönésre nyitottam volna a számat, de meg sem várta.- Alexandert keresem! - mondta. - Itt? - bámultam rá csodálkozva.- Miért, nincs itt? - Félretolt az ajtóból és a lakásba lépett.- Nincs! - csuktam be mögötte az ajtót.- És hol van? - kérdezte, miközben széjjelnézett a lakásban.- Úgy tudom, hogy elutazott egy barátjához - feleltem, és sehogy nem tudtam mire vélni Katia felelősségre vonó stílusát. - Hová?- Szerinted tudnom kellene?- Szerintem nem utazott sehová, csak falazol neki!
Láttam, hogy dühös, azt is sejtettem, hogy miért, mégis, kezdett felbosszantani.  Tudtam, hogy Ali Mares-ba ment Andreas-hoz, de ezek után már nem volt kedvem Katia orrára kötni. Valahol meg sajnáltam is.- Ülj le! Kérsz egy teát?- Nem! - De azért leült. Kicsit mintha megenyhült volna. Szép, hosszú, barna haját egy kézmozdulattal hátrasimította, lábait keresztbe vetette. Tény és való, hogy szemrevaló teremtés.- Nem szólt róla, hogy elutazik?- Nem!- Ne haragudj, de mégis, miért gondoltad, hogy itt találod?Kicsit töprengett. - Az utóbbi időkben megváltozott. Kiszámíthatatlan, nem nagyon érdekli, mit szeretnék, megy a saját feje után. És szerintem te vagy az oka. Ráhajtottál, igaz?- Én? - néztem döbbenten.- Viccelsz?- Ne játszd az ártatlant! A bulidon is édes kettesben találtalak benneteket a szobában.- Csupán beszélgettünk.- Persze! Láttam, hogy hogy néz rád!- Nézd! - kezdtem kellemetlenül érezni magam. - Alexander a munkatársam, egy jó kolléga, nem több, semmi okod a féltékenységre!
Aztán eszembe jutott, hogy féltékenységre tulajdonképpen van oka, hisz Alinak ott van Maria is. Meg is kérdeztem.- Mióta ismeritek egymást?- Három hónapja.- És nem mesélte el magáról, hogy milyen is ő? Tudtommal Ali tisztázni szokta ezt a kapcsolatai kezdetén.- De, valamit a munkájáról, függetlenségről, meg hogy nem akar családot, bla-bla-bla! Azért vagyunk mi, nők, hogy megváltoztassuk a férfiakat!
Felállt, szúrósan nézett rám.- Én el szoktam érni, amit el akarok, és nem tűröm, hogy ebben bárki megakadályozzon! Még te sem! Ne gondold, hogy ölbe tett kézzel fogom nézni, ha el akarják halászni előlem!Elviharzott.
Csak álltam döbbenten, valótlanságokkal vádoltak a saját otthonomban, és még én éreztem kényelmetlenül magam.
Délután azonban újabb meglepetés ért, úgy szokott az lenni, ha lúd, hát legyen kövér! Csörgött a telefonom.- Suzanne Simoni - jelentkeztem be.- Maria Miso vagyok. - mondta egy vékony női hang.- Alexander Falcon barátnője.
Némi rossz előérzet kerített hatalmába, de azért udvariasan megkérdeztem.- Miben segíthetek?- Mondjuk abban, hogy leszállsz a pasimról!- Nem szükséges leszállnom róla, mert rá sem szálltam!- Valóban? És ki hiszi el, hogy egy hétvégére elutaztok ketten a semmiért? Ennyire bolondnak néztek? Mióta Alexander ott volt, képtelenség vele két értelmes szót váltani! Egyszerűen szemétség, amit művelsz!
Felháborodtam, ez egy napra már kicsit sok!- Szabad érdeklődnöm, hogy honnan tudod a telefonszámom?- Szabad! Egy alkalmas pillanatban kikerestem Alexander telefonjából!- Alexander Falcon a kollégám. - kezdtem megint magyarázkodásba. -És bármilyen hihetetlenül hangzik, azon a hétvégén nekem csupán munkatársi szívességet tett, költözésben segített.- A helyedben biztos én is ezt mondanám. De ne aggódj, előbb-utóbb ugyanúgy jársz, mint én! Majd rájössz, hogy neki előbbre való a munka, a csavargás, és csak ezek után következhetsz te. Például most sem tudom elérni! A telefonja ki van kapcsolva, a lakásán nincs, megmondanád, hol van? Nem véletlen nálad?- Nem tudom, hol van! - hazudtam.- Komolyan gondolod, hogy ezt el is hiszem? Elég régóta ismerem ahhoz, hogy tudjam, valaki van rajtam kívül a láthatáron!Mérges lettem.- Szerintem nem jó helyen keresgélsz, valószínűleg összetévesztesz engem Katia-val!- Miféle Katia-val? Ki az a Katia?- Nem hiszem, hogy gondot jelentene kiderítened! Ahonnan az én telefonszámomat kikerested, ott valószínűleg Katia-ét is megtalálod. Hogy lehet, hogy nem tűnt fel a neve? Vele tisztázd a dolgaidat és ne velem!
Kikapcsoltam a telefont, és elmondhatatlanul dühös voltam Alira, amiért ilyen kínos helyzetbe hozott. Először is bántott, hogy a két nőt elárultam, ugyanakkor mégiscsak szemétségnek éreztem Ali részéről az effajta viselkedést. Amilyen becsületes a munkájában, olyan inkorrekt és lekezelő a magánéletében, különösen a nőkkel. Bár az is vitathatatlan, hogy első szóra segít, ha segíteni kell. Most is Andreas-szal dolgoznak, ez volt a legfőbb oka, hogy nem árultam el egyiküknek sem, hol van. Ellentmondásos személyiség, nehéz eligazodni rajta. Egy biztos, tisztáznom kell vele. Nem magyarázkodni, mint a telefonban tettem balgatag módon, hanem helyre rakni! Hétfőn a szokott gyűröttségével jelent meg, az elé tett kávé hatására valamit engedett a morózusságából. Kerestem az alkalmat, lehetőleg ne a kollégák előtt hozzam szóba, megszégyeníteni sem akartam, bár nyitott könyv mindegyikük előtt.
Megvártam, míg senki nem maradt a tanszéken, csak Ali.- Szeretnék veled néhány szót váltani. - szóltam, miközben Hans székét az íróasztala mellé húzva leültem.- Hallgatlak! - és megszokott hanyag mozdulatával hátradőlt.-Meglehetősen kellemetlenül alakult a vasárnapom - mondtam. - Mindkét aktuális barátnőd rajtam követelt téged. Először Katia vont felelősségre a holléted miatt, a saját lakásomban, mintha legalábbis én volnék az oka, hogy nem tud elérni téged.Láttam, hogy magasra emeli a szemöldökét, de nem szólt közbe, hát folytattam.- Később Maria keresetlen szavait kellett végighallgatnom a telefonban, még nekem kellett magyarázkodnom, holott ő sértegetett engem! Végül is kénytelen voltam felvilágosítani, hogy a féltékenységére okot adó személy nem én vagyok. - Észrevettem Ali arcán az átsuhanó árnyékot. - Bocs, de ez nekem kicsit sok volt. Igazából Elláékra való tekintettel nem mondtam meg egyiküknek sem, hogy hová utaztál.- Kedves tőled - mondta ironikusan. - De egymásról azért tájékoztattad őket!- Csak Maria-t Katia-ról. Dühös voltam az ok nélkül elszenvedett inzultusokért. És az sem kizárt, hogy téves elképzeléseik miatt a későbbiekben sem hagynak békén. A jövőben szeretném elkerülni az ehhez hasonló helyzeteket!- Aha!- Ne haragudj, végül is semmi közöm hozzá, de nem kellene valami normális mederbe terelni a kapcsolataidat?

- Igazad van! - nézett gúnyosan. - Semmi közöd hozzá! A jövőben majd tájékoztatom alkalmi partnereimet arról, hogy kerüljenek téged!

Sarkon fordultam, és otthagytam.

Csütörtökön értesítést kaptam, hogy a benyújtott pályázatom megfelelő, meghirdethetem a hallgatók részére a terepgyakorlatot, a minimum csoportlétszám tíz fő.
Tapsoltam örömömben, és rohantam Liliózához.-Látom, valami nagy öröm ért! - kukucskált ki papírhegyei között. Le se tudnád tagadni, még a homlokod is nevet! - Lilióza mindig nagyon készséges és türelmes volt mindenkivel. Képes volt három fele is figyelni, és senkit el nem engedett anélkül, hogy egy barátságos mosollyal meg ne ajándékozta volna. No meg egy szelet süteménnyel.- Nem is akarom! Meghirdethetem a gyógynövényes terepgyakorlatot. Segítesz nekem, Lilióza? Még nem tudom ennek a hivatalos menetét!- Szívesen! Fel kell tenni az egyetemi weboldalra a jelentkezési lehetőséget, ezt én is meg tudom csinálni, a többieknek is én szoktam. De hagyományos módon is megjelentetheted a tanszéki és az előadói hirdető táblán. Viszont a közös táblázatba is be kell helyeztetni, hogy áttekinthető és összeegyeztető lehessen a többiekével. Ezt Patrícia Morelli szokta elkészíteni, ő a terepgyakorlatok hivatalos ügyintézője és koordinátora. De, ha gondolod, szólhatok neki, mert délután úgyis lesz velem egy megbeszélése. Csak add meg a pontos nevet, időpontot, témát, meg az engedélyszámot!- Te egy tündér vagy!- Mozgósítsd a hallgatóidat, mert az újonnan indított gyakorlatok elég nehézkesen jönnek össze, és a határidő sem túl hosszú, ha jól tudom május közepe!
Elégedett voltam. Igen! Önálló vagyok! Elhatározok, tervezek, döntök és megvalósítok. Mindez sok munka, kitartás, de a végén milyen édes az íze!
Megcsörrent a telefonom, Norton hívott.- Suzanne! Jó lenne, ha a délután folyamán be tudnál jönni a céghez egy rövid megbeszélésre! Megoldható?- Meg. Épp végeztem az egyetemen, három ügyféllel van megbeszélt időpontom, utána odamegyek. Megfelel?- Nagyszerű, várlak! Szia!
Három óra körül értem az irodájához. A titkárnő mosolyogva fogadott és azonnal bekísért. Norton épp a cseresznyepiros beépített szekrényben kutatott valamit, mikor meglátott, rámutatott az egyik bőrfotelra. -Foglalj helyet! Ne haragudj, hogy idefárasztottalak, de mostanában annyira sűrű a programom, hogy jóformán semmire nincs időm. Épp azt a dossziét keresem, amit meg akarok mutatni neked. Már meg is van! Mivel neked gyógyszertani végzettséged is van, szeretnélek megkérni, hogy tanulmányozd át ezt!
Egy mappát nyújtott át. Kísérleti fázisban lévő gyógyszerkészítmények, ez állt rajta. - Nagyon kíváncsi lennék a véleményedre! Sokan vannak, akik nemcsak a jelenleg piacon lévő gyógyszerekre kíváncsiak, hanem az iránt is érdeklődnek, ami majd esetleg a későbbiekben várható. Tulajdonképpen nem sürgős, de szeretném minél előbb megbeszélni veled. Arra kérlek, ha áttanulmányoztad, hívj fel!- Rendben!
Leült velem szembe, öt ujjával hátrafésülte a haját, megigazította a mandzsettáját. Egész jó vágású negyvenes, bár már mintha engedett volna némi pocakot.- Nos, hogy érzed magad az új lakásodban?  - Köszönöm, jól! Már sikerült teljesen belaknom.- És mik a tapasztalataid itt nálunk? Meg vagy elégedve?- Erről még nem igazán tudok nyilatkozni, elég rövid ideje csinálom. De tetszik, és úgy érzem, mindig megkapom a segítséget, ha valahol elakadok. Végül is az előirányzott terveket eddig sikerült teljesítenem, és hasznosak a megbeszéléseink is.
Norton Delli szája majdnem a füléig szaladt.- Ezt örömmel hallom! Esetleg nem gondoltál arra, hogy a későbbiekben teljes munkaidőben dolgozz nálunk?- Egyelőre nem, nagyon szeretek az egyetemen tanítani! Persze azt már megtanultam, hogy az életben minden kiszámíthatatlan, és az ember nézetei gyorsan változnak.
Valahogy nem volt kedvem most ehhez az udvariassági beszélgetéshez, megpróbáltam rövidre zárni. - Van még valami, amit fontos megbeszélnünk?- Nem, nincs! Köszönöm, hogy eljöttél, és várom a hívásodat!- Felállt, kezet csókolt. Azt hiszem ez az egyetlen, amit nem igazán bírok tőle megszokni, ez a kimért, konzervatív viselkedés. Amúgy meg egész jó fej.- Még a hétvégén megpróbálom átnézni! - mutattam a dossziéra. - Szia, viszontlátásra!
Siettem, mert David-nak és Annabellának még nem vettem semmit, és Ali másnap indult Maresba.  David-nak egy nagyon szép könyvet néztem ki, történelmi, mostanában igen érdekli a középkor. Annabellának meg a legújabb öltöztetős babát. Tényleg kár, hogy nem tudok elmenni, jó lett volna látni az örömüket, és élvezni Annabella gyermeki csacsogását.

Másnap reggelre lényegesen jobban volt a bokám, szépen lement a duzzanat. Kicsit érzékeny volt, ezért inkább egy kényelmes sportcipőbe bújtam, ehhez viszont farmert és pulóvert illik venni. Az öltözékem kényelmes, megfelel az egyetemen, az ügyfeleimet viszont le kell mondanom, oda nem alkalmas. Épp elkészültem, mikor kopogtak az ajtón. Ahogy Ruben megjövendölte, Anna jött aggodalmaskodva.- Ruben elmesélte mi történt veled. De csak ma reggel, mert szerinte képes lettem volna éjszaka felhívni téged, és nem tudtál volna tőlem pihenni. Hogy van a lábad?- Remekül. Csak egy kis ficam volt az egész. - Végignézett rajtam.- Még sosem láttalak farmernadrágban és pulóverben.- Mares-ban meg sosem láttak engem szoknyában vagy kosztümben.- Jó lenne, ha ma még nem járkálnál sokat! Azért jöttem, hogy kocsival elvigyelek. Mi lenne, ha csak a szemináriumot tartanád meg, az ügyfeleidet meg lemondanád? Aztán haza is hozlak, hogy minél kevésbé erőltesd meg a lábad.
Eszembe jutottak Ruben szavai. Hogy is mondta? Szeretet-terror. Nem bírtam kihagyni a helyzetet.- Nagyon aranyos vagy, de azért vagyok így öltözve, mert épp kocogni indultam. Velem tartasz? - Elment az eszed?- Nem szeretsz kocogni? - tettem az ártatlant.- Itt most nem rólam van szó, hanem rólad! Tegnap még nem bírtál lábra állni, most meg kocogni akarsz a betonon? - Teljesen kikelt magából. - De hát menj csak, menj, végül is felnőtt ember vagy, úgy teszed tönkre a bokád, ahogy akarod! Arról azonban biztosíthatlak, hogy utána nem viszlek be az ambulanciára!
Nem bírtam tovább, kipukkant belőlem a nevetés. Ebben a pillanatban neki is leesett a tantusz. Először bosszankodni akart, aztán inkább elnevette magát. Ültünk a kanapén, már azt sem tudtuk mit nevetünk, csak egymásra néztünk és hahotáztunk.- Jaj, Anna, ne haragudj, de ezt egyszerűen nem lehetett kihagyni!- Te ne haragudj! - kérlelt. - Néha tényleg túlzásba viszem a gondoskodást.
Bólintottam. - Mielőtt ideértél volna, mondtam le a találkozót a mai ügyfeleimmel. Azért viszont nagyon hálás vagyok, hogy nem kell az egyetemig kutyagolnom!
Összeszedelőzködtem és indultunk.Gond nélkül megtartottam a szemináriumot, a hallgatók megjegyezték, hogy remekül áll rajtam a sportos szerelés. A tanszéken igyekeztem hasznossá tenni magam, már csak azért is, hogy gyorsabban teljen az idő.- Kinek mit tudok segíteni, mit csináljak meg? - tudakoltam.- Lefénymásolhatnád a zárthelyi témákat!- kapott a lehetőségen Ali - Azt nagyon tudnám értékelni. Mind az öt csoportét. - Nekem meg kinyomtathatnád a laptopról a tételsorokat! - kérte Anna.- Rendben! Hans? Rakodjak el az asztalodon? -Isten ments! A nagy rendben sosem találnék meg semmit! Azt viszont megköszönném, ha ezeket az elévült papírokat lezúznád az iratmegsemmisítőn! - Egy nagy mappányi iratot nyomott a kezembe.- Oké, oké! Minden meglesz! - mondtam derűsen. - Nehogy még a végén unatkozzam! Professzor úr? - néztem kérdőn Danielre.-Köszönöm, Suzanne, de azt gondolom, bejár magának egész délelőttre, amit eddig vállalt.
Valójában hamar elkészültem mindennel, és jobb híján olvasgattam, míg Anna végez.- Elepedek egy kávé után! - ez volt az első szava, mikor visszaért.- Én is örülnék egynek! - tette hozzá Ali.- Sajnos nincs! - mondtam. - Különben már ott gőzölögne az asztalotokon. Ki a soros a kávévásárlásban? - Azt hiszem én! - szólt Anna. - Holnap hozok, persze, ha el nem felejtem. Ugorjunk le a büfébe! - kérte. Ali, Hans, jöttök? A vendégeim vagytok, le kell vezekelnem feledékenységi bűnömet.
A büfé tömve volt. Hans és Anna sorba állt kávéért, Ali meg asztalra vadászott. A bejárat mellett ülők elmenni készülődtek, integettem Alinak, hogy jöjjön vissza, van már hely. Gyorsan leültem, táskámat az egyik székre, kabátomat a másikra, ez már a mienk! - Ügyes voltál! - dicsért meg Ali. - Megyek, felváltom Annát. Valamit hozzak a kávé mellé?- Kösz, én most kávét is csak a kedvetekért iszom, azt kell elfogyasztanom, ami otthon van.
Jókedvűen trécselve értek vissza, Anna természetesen nem tudott ellenállni egy kis süteménynek. Épp belekortyolt a kávéba, csörgött a telefonja. Lilióza kereste, sürgősen menjen a gazdasági irodára az egyik pályázata ügyében.- Bocs, Suzanne, igyekszem vissza, utána hazaviszlek! - ígérte.- Majd én hazaviszem Suzanne-t! -ajánlotta Ali -Intézd csak nyugodtan a dolgodat!
Anna sietve felhörpintette a kávét, a sütit átpasszolta Alinak.-Fuvardíj - mondta.
Ali a lehető legközelebb állt a bejárati kapuhoz, hogy ne kelljen sokat gyalogolni. A lépcsőházban megkérdezte.- Felvigyelek?- Kösz, azt hiszem elég lesz, ha rád támaszkodhatok. Már egyáltalán nem vészes, szerintem holnapra teljesen rendben lesz.
Nyitottam az ajtót, a kanapéra dobtam a táskám, kabátom.- Sebastian hogy van? - érdeklődött Ali, és már ment is a terráriumhoz.- Köszöni szépen, jól! Nagyon szereti a helyét. Este fölé teszem az állólámpát és melegszik egy kicsit. Az új medencéjét is szereti.- Én is odaguggoltam, megkocogtattam az üvegfalat. Már nem ijedezett ettől a hangtól, megszokta, hogy a kocogtatás után enni kap.

- Kérsz egy teát? Ülj le a nappaliban, mindjárt készítek!

Egy hete birtokoltam a lakásomat, és már sikerült egészen belaknom. Minden a helyére került, otthonossá varázsoltam, kivéve a dolgozószobát. Ott a bútorzat egy szék, és egy asztal a laptopomnak, könyveim, szakfolyóirataim, CD-im, DVD-im a padlón kaptak helyet. Ettől függetlenül elégedett voltam, élveztem önálló életemet. Társam is volt, Sebastian halk kis kaparászásai mindig emlékeztettek, hogy nem vagyok egyedül. Mondhatni munkamániás lettem. Mindent maximális kapacitással végeztem. Ha kevesebb volt az egyetemi munka, akkor a gyógyszerajánlásra hajtottam rá, és fordítva. Nem is hittem volna, mennyit jelent az, amit otthonról magamba szívtam. Apám révén tudtam, hogy nem mindenki szívleli az orvoslátogatókat, ő sem mindig vette igénybe ezt a szolgáltatást. De türelmes volt és elnéző, mondván, nekik ez a munkájuk. Neki meg az, hogy eldöntse, melyik cég készítménye felel meg leginkább a betegei számára. Egyébként meg úgy tartotta, hogy általuk mindig naprakész információkhoz jut a gyógyszerkutatás, és a legújabb készítmények területén. Így aztán nem keseredtem el különösebben, ha itt-ott elutasítottak. Igyekeztem kedves, szakmailag hiteles lenni, és nem voltam tolakodó. Főnököm, és egyben tanácsadóm elégedett volt velem. Pillanatnyilag az egyetemi munkám volt fontosabb. Szerettem volna hallgatóimnak egy önálló terepgyakorlati lehetőséget biztosítani, és ehhez kellett egy pályázatot benyújtanom. Erre szántam a vasárnapom egy részét. De mivel gyakorlatlan voltam még az ilyesmiben, ráment az egész napom, pedig Liliózáék tekézni hívtak. Biztosra akartam menni és alapos részletességgel dolgoztam ki minden egyes pontot: az előzetesen megszerzett ismeretanyagok leírásától a költségvetési tervezeten és pénzügyi fedezeten át, a választható helyszínek lehetőségéig. Estére teljesen lemerültem, de elkészítettem, Csupán a nyomtatás maradt hátra, nyomtató viszont csak a tanszéken van. Jó későre járt az idő, jól esett volna egy esti séta, de fáradt voltam hozzá, inkább lezuhanyoztam és ágyba bújtam.
Másnap az előadásom után bent maradtam a tanszéken, de pechemre egyik nyomtató sem működött, a tintapatronosból kifogyott a patron, a lézeres meg sztrájkolt, egyszerűen meg sem mozdult. Danielnél volt még egy, ő viszont előadáson volt, meg kellett várnom a szünetet. Hogy hasznosan töltsem az időt, főztem kávét. Ezt gyakran megtettem, a kollégák már egészen megszokták, ha ott vagyok, akkor én vagyok a kávéfőző kisasszony. Mire beértek, mindegyikük asztalán ott gőzölgött, és előre élveztem elégedett hümmentéseiket. Végre megérkezett Daniel is, mehettem nyomtatni, nagyon kellett igyekeznem, mert megbeszélt időpontjaim voltak két orvossal a városi klinikán. Az irodából jövet, valószínűleg siettemben megbicsaklott a lábam. Rátámaszkodtam az asztalra, és szisszenve ültem a székre.Ali nem hagyhatta ki a helyzetet.- Fel nem bírom fogni, hogy a nők miért ragaszkodnak ezekhez az idétlen bokatörő lábbelikhez!  Megmondaná nekem valaki, mire jók ezek a lehetetlen magas sarkú cipők?Anna kinézett a szemüvege fölött.- A lapos cipőben nem mutat olyan jól egy női láb.- Miért is kellene egy női lábnak bármit is mutatni?- Ti férfiak észre sem veszitek a női lábakat lapos sarkú cipőben, bezzeg ha megláttok egyet magas sarkúban billegni, mindjárt elakad a lélegzetetek.- Ugyan! Lapos vagy magas, nekem közömbös.- Na persze, tudjuk. Ehhez képest reggel óta le nem vetted a szemed Suzanne lábairól.- Csak a cipőjéről.- Aha! És meg tudnád mondani, milyen színű a cipője?- Fekete.Óvatosan kidugtam a lábam az íróasztal alól, hogy Ali világosan lássa tűzpiros cipőmet.Krákogott egyet, de aztán kivágta magát. -Vagyishogy ehhez a ruhához a fekete illene. Ennyit a nők ízléséről!Aláírtam, lebélyegeztem, mappába fűztem a pályázatot, és átbicegtem Liliózához, hogy megkérjem, továbbítsa a Tanulmányi Osztályra az anyagot.
Kicsit ugyan fájt a lábam, de a megbeszéléseket nem mondtam le, és a délutáni szemináriumokat is megtartottam. Mire mindennel végeztem, olyan dagadt volt a bokám, alig bírtam felvánszorogni a tanszékre. Azt reméltem talán Anna, vagy Hans még bent lesz és hazavisz, de sehol senki nem volt már. Taxit hívtam és lebotorkáltam a lépcsőn, keresztül féllábaztam a parkon. A portán Rubennal találkoztam, épp próbára igyekezett, ijedten nézett rám.- Mi történt veled? - kérdezte.- Még délelőtt kificamítottam a bokám, de úgy látszik, mostanra már nem bírja a gyűrődést, nagyon bedagadt.- Így nehezen jutsz haza.- Hívtam taxit.- Jobb lenne, ha az ambulanciára mennél!- Egy bokaficammal nem megyek az ambulanciára, hazamegyek, borogatom, pihentetem.- Elkísérlek! - Nem, ne fáradj, elboldogulok! Különben is, próbád lesz!- Elkísérlek és kész! – mondta határozottan - Nélkülem is tudnak próbálni. Nem szeretném, ha bajod esne!
Beült mellém a taxiba. Lehúztam a cipőm, ami azt a következményt vonta maga után, hogy kiszálláskor nem tudtam felhúzni. Ruben egyszerűen ölbe kapott, és felvitt a harmadik emeletre. Hajlékony, ruganyos, csupa izom, csupa erő testének meg se kottyant a súlyom, úgy vitt, mint egy rongybabát. Nem tágított, amíg be nem borogattam, és le nem feküdtem.- Ha reggelre nem javul, feltétlen menj el orvoshoz! Reggel anyát ideküldöm érted. Majd ő elrendez, ne aggódj!- Ez úgy hangzott, mint egy fenyegetés!- Mert az is! - mondta nevetve. - Majd megtudod te is, milyen az anyaterror!- Ne viccelj már! Anna és a szigor! - Anya mindent szeretetből tesz, szeretet-terrornak is nevezhetném. Félt, óv, pedig már nem vagyok gyerek. Még mindig meg akarja mondani, mi a jó nekem, intézkedik, szervez, bonyolít és túlbonyolít. Már rég külön életet kellene élnem.- És Anna megakadályoz ebben?- Egyáltalán. Sőt! Neki is ez a véleménye. Csak, tudod, kényelmes vagyok, inkább elviselem a bábáskodását. Ami igazából nem is bábáskodás inkább élettapasztalatainak gyűjteménye. Számtalanszor bebizonyosodott, hogy az ő meglátása volt a helyes.  - És akkor jött a „ bezzeg én megmondtam!”- Nem. Sosem volt „bezzeg”. Elmondta a véleményét, aztán hagyta, hogy fejjel menjek a falnak. Szerinte a tapasztalatgyűjtés a legnagyobb nevelő erő.- És ha éppen neked van igazad?- Elismeri.- És ha neki van igaza?- Dühít. Bosszút állok, felbosszantom, aztán megbánom, és megpuszilom. Belül persze tudom és elismerem, hogy neki volt igaza. -És hogy jött a tánc? Kinek az ötlete volt?- Igazából senkié. Nem tudom, csak úgy jött. Talán velem született. Anya szerint már a hasában is táncoltam. Kiskoromban, míg a többiek görkoriztak, én táncórákra jártam, és el nem cseréltem volna semmiért! Lehetett vele büntetni, zsarolni.- Előfordult?- Néha. Apa szigorú volt. Mehet a tánc, de nem a tanulás rovására. Ebből soha nem engedett. Talán egy kicsit rosszul esett neki, hogy a fia nem olyan racionális szemléletű, mint ő szeretné. De nekem a tánc a mindenem. A tánc élet! A tánc lélek! Annyi mindent ki lehet fejezni vele! A tánc szabadság, ugyanakkor fegyelem. Uralkodás az izmaim, mozdulataim felett, ugyanakkor mérhetetlen önátadás is! Néztem csillogó szemét, átszellemült arcát, ahogy a táncról beszél. Egyszerre láttam benne Annát és Timont.- És te most lemondtál a próbáról, hogy engem hazacipelj? Nem is tudom, hogy köszönjem meg!-Már megköszönted azzal, hogy feltűntél a láthatáron - heheré-szett .- Azóta anya veled foglalkozik, és nem velem. Amúgy meg - fordította komolyra a szót -, nem tudtam volna nyugodt lélekkel táncolni, ha ebben a helyzetben magadra hagylak!- Nagyon rendes vagy! Már belátom, hogy nélküled nem jutottam volna fel a lakásomba.- Na látod! De most már mennem kell. Vigyázz magadra!
Halk kattanással csukódott be mögötte a bejárati ajtó és abban a pillanatban valami kegyetlenül a szívembe markolt.
Vajon hogy nézhet ki az öcsém?
Florian tizenkét éves volt, amikor elköltöztem otthonról. Mostanra húsz. Laura a húgom talán már érettségizik. Amikor világgá szaladtam, csak magammal törődtem, és azzal, hogy megbüntessem a szüleimet. Az eszembe sem jutott, hogy ez által a testvéreimet is elhagytam.

A szégyenkezés könnyei csorogtak végig az arcomon.
Hát milyen ember vagyok én?

Hirtelen úgy besűrűsödtek a napjaim, hogy csak kapkodtam a fejem. Az egyetemi órák, a gyógyszer cég megbízása, a lakás teljes rendbe rakása, a házavató megszervezése. Ez utóbbit tekintettem most a legfontosabbnak. Az időpont ahogy terveztem, április 13-a vasárnap lett. Esténként még a párnáig sem ért le a fejem, már aludtam. Az egyik nyomtatvány boltban igen helyes kis meghívókat találtam, mindegyikre személyre szólóan írtam néhány kedves invitáló szót. Sikerült találnom egy éttermet, ahol kis tételben is készítettek svédasztalra való tálakat, az italokat magam szereztem be. Vettem két garnitúra pezsgős poharat, méltatlannak találtam, hogy eldobható műanyag pohárban kelljen koccintani új lakásom tiszteletére. Csak a legszűkebb kollegális körömet hívtam meg, mégis aggódtam egy kicsit, el fogunk-e férni? Anna, Timon a férje, Ruben a fia, ez három. Ali és barátnője öt, Hans és neje hét, Lilióza és férje kilenc, Norton Delli a Pharmadolce cégtől és Daniel tizenegy, jómagam tizenkettő. Anna szerint Daniel meglehetősen kétes, ő nem szokott efféle összejövetelekre eljárni, és lehet, hogy Ruben sem tart velük. Vasárnap reggel elköszöntem a panzióban mindenkitől, akit kicsit is közel éreztem magamhoz, és utolsó táskányi holmimmal teljes birtokba vettem a lakásomat. Este öt óráig még igen sok mindent el kell intézni. Azt hiszem az előkészületek nagyobb izgalommal jártak, mint maga az est. Nem voltam gyakorlatlan ebben, régen a férjem összejöveteleit is mindig én szerveztem. A dolgozónak szánt üres szobában terítettem meg, a nappali ülőalkalmatosságait a fal mellé húztam, hogy legyen hely. Bőven készítettem elő CD lemezeket, az érkezési időre Vangelis-t raktam be. A szomszédokra való tekintettel úgy terveztem, hogy este tíz órára be is fejezzük.Természetesen Annáék érkeztek meg elsőnek, és Ruben is eljött. Anna kezében egy nagy doboz, de nem árulta el mi van benne. Timon egy üveg vörös bort, Ruben pedig csokoládét hozott. Őket hamarosan követte Hans és a felesége Evila. Nagyon bűbájos párt alkottak, Hans felesége egy csupa derű, csupa szív teremtés. Egy állólámpát hoztak, egy nagyon ízléses darabot, barack színű búrája éppen passzolt a hálószobámhoz. Lilióza és férje, Carlo, szinte pontosan a megbeszélt időben értek, és természetesen egy nagy doboz süteménnyel kedveskedtek, amit Lilióza maga sütött. Carlo-n meglátszott Lilióza gondossága, kissé pocakos és pedáns volt. Hamarosan Ali is megjelent, oldalán barátnőjével. -Ő Katia -mutatott a mellette álló meglehetősen csinibaba hatású fiatal hölgyre.A név hallatán csodálkozva vontam fel a szemöldökömet, egy hete még Maria volt a telefonban. Ali figyelmét nem kerülte el, mosolyogva vonta fel vállait, az „ez van” gesztusával.Egy terráriumot cipelt, benne egy aranyos remeterák. - Remetének remetét! Hova tegyem?- és választ sem várva bevitte a hálószobába. Norton Delli együtt érkezett Daniel Bengo-val. Delli egy márkás italt, Daniel egy csokor fréziát hozott. Míg vázát kerestem a virágnak, Anna utánam jött. - Nem vagyok magamnál! - mondta. - Daniel itt, egy nagy csokor virággal! Ez egy történelmi esemény, jól jegyezd meg! Erről jut eszembe! Átadtad már az üzenetét a nagynénédnek? Nekem van egy olyan sanda sejtésem, hogy neki köszönhető, hogy Daniel itt van.Megráztam a fejem:- Fogalmam sincs Sofia néni elérhetőségeiről. Ebben valószínűleg csak a szüleim tudnának segíteni. Velük meg, úgyis tudod, hogy hogy állok.- Eggyel több ok, hogy rendezd a dolgaidat.

- Nem hiszem, hogy menne. Pedig Daniel megérdemelné, hogy teljesítsem a kérését! Majd kitalálok valami elfogadható magyarázatot.

-Suzanne! Nagyon köszönöm, hogy itt lehettem, de nekem sajnos már mennem kell. További jó szórakozást kívánok.