Slam blogja

Te voltál az, ki leült egykoron mellém, mikor reményt kerestem- kértem ott voltál velem.

Amikor a magányt áhítottam, te ültél le mellém.

 És ott ültél minden egyes nap. 

Mikor szerelmem igen kis halovány lángját kerestem, te leültél mellém és fogtad a két kezem.

Te voltál az, aki reményt adott, mikoron kerestem.

Te voltál az, aki reményt adott a reménytelenre.

Most leülnél mellém mégis...néznéd szemem, hogy az reménytelenül bámul egy reménytelen szívbe.

Hazudsz!

Hazug vagy éjjel és nappal!

Hazudsz nekem!

Hazudsz magadnak is néha nap?

Hazudsz! Szeretsz!

Mi a szerelemtől félünk leginkább. Egymás ördögkerekei vagyunk.

Mit teszünk ha egyszer úgy dönt maradni akar?! Ha eltörik a fogas kerék?  Megunja az időt, a várakozást, az örökös sóhajtozást! Mert egyszer minden megáll. 

Mit teszünk mi akkor? Futva loholunk majd minden elől-megint. Mert ilyenek vagyunk. Futni jól tudunk, megállni már kevésbé. Önmagunkban próbálunk majd menedéket keresni, falakat gyorsan felépíteni, úgy tenni, mintha nem is ezen a földön léteznénk. Akkor talán ismét elolvad a lavina egy időre. A természet garanciája, hogy az a lavina újra fog formálódni. Mert az idő erre képes. Elpusztítani és megszülni dolgokat. De azt a lavinát valakinek meg kell löknie. Az a valaki sohasem én vagyok. 

Ígérted: Nem szeretsz!

Ígértem: Nem szeretlek!

Szemben állunk egymással. 

Állunk, nézünk, kifogás után kutatunk, keressük azt, mi nem létezik valójában.

Dacolunk egymással-önmagunkkal hisz ígértük nem szeretünk.

Harcolunk és távolodunk de mégis egyre közelebb jutunk.  

Minden út hozzád vezet, minden éjszaka nálad pihenek meg.

S reggel mégis, mint két idegen ébredünk egymás mellett.

Mi marad hát nekünk?

Remény!

Idő- csupán az elmúlásra várva.

Mit akarok?

Minden napot!

Az első perctől  az utolsóig.

Az első pillanatot!

A helyet, az időt, az érzést s a gondolatokat.

A pillanatot, mikor száz hang közül csak a tiedet hallom,

a pillanatot, mikor száz szemből csak a tiedet látom.

Az érzést ami körbeleng, mikor két test száz közül is minduntalan egymást űzi-kergeti.

Azt a napot, mikor megláttalak, mikor tudtam már akkor máshova nem tartozhatok.

Minden percet akarok, mikor megérinted testemet, mikor forrón szeretsz s én ugyanúgy szeretlek.

Akarom! A bús napokat, a vidám reggeleket!

Akarom! Az egészet! Veled akarom!