Shipak blogja

Ülök az asztalnál, csöndben,

csak nézek a pohár fenekére.

Ittam, nem is egyet,

az egészségedre.

Nézem a nyugati csillagokat,

melyek feletted ragyognak.

Számolom a napokat,

mióta is nem láttalak?

Próbáltam elmondani,

százszor, ezerszer,

Isten látja lelkem,

miért nem ment.

Talán nincs szó,

hogy kifejezze,

Csapkodnám harcban edzett lovam farát,
hogy vágtára bíztassam szegény párát,
de nem tudom merre fordítsam fejét,
segíts, hogy találjak utat feléd?

folytatom dreaming58-nak...

Elindultam, toronyiránt,
vágtattam, nap nap után,
csizmám szára megrogyott,
patkó is rég elkopott,
midőn a várba toppanok,
hercegnőm mosolya lefagyott.

Amikor minden józan gondolat, a tudatlanság sötétjébe veszett,

utolsó közös óráink filmje fut megállíthatatlan és végtelen,

nem maradt már csak egyetlen kép, a Kedves arca, mely itt lebeg,

és gátol meg abban, hogy eldobjam maradék eszem, s életem.

Mert ki kell tartanom, mert szeret, s mert ígértem, nem nyúl felé kezem,

míg a felhőket el nem kergette és tiszta napsütésben sétálhat velem.

De szabad e, minden mást, mire fogadalmat nem tettem?

Kérhetem e, az esti szellőt, hogy súgja fülébe, mit üzenek?

Kérhetem e a Holdat, hogy selymes fényével vonja be álmodó szemét,

párnája simogatva ölelje magába illatos haját, ha elpihenteti fejét?

Sőt, azt sem ígértem, hogy gondolataim nem fogják védő burokba,

hogy, nem áll szellemem őrként ágya mellett, míg a jövőt álmodja.

Benned meg van az, ami bennem nincs

és érzem, igaz ez forditva is.

Ahogy az árnyek a fénybe foszlik,

ahogy a folyó a tengerbe omlik,

ahogy a sós édesbe vált,

úgy a lelkem, a tieddé vált.

Ne akard szétválasztani, mit nem lehet,

kibogozni, mire Moira csomót tett,

ki e földre született, élni jött az életet,

életed bízd nyugodtan a szívedre,

mert a szív jelenti az életet.