SedonAttila blogja

Egy poéta ki éjszaka

Kit visz előre a dallam

Esőben,hóban megfagyva

Rendületlen épen dalolgat

 

Reménytelenség vitte éjszakába

Ott dalolgat egyedül magába

S ott mint bátor katonák hada

Elől fut egyenest papírral csatában

 

Túl kiabálja éjszaka szavát

És mondja saját szép dalát

Roppant hangjától reppen madár

És gúnyolja a nép zsarnokát

 

Egyedül, mint hatalmas bárd

Túlüvöltötte a király szavát

Ágyasai egyből elhagyták

És az őrség (a) hős mellé állt

 

Király elővette hős múltját

S kezdte ölni saját hadát

A szónok a nagyszerű hős bárd

Kiabálta zajokban saját szavát

 

a király dühöngve őrségen át

Megtörte katonák erejét már

Elfojtotta örökre a bárd hangját

ily szavakat mondott utolsónak bárd:

 

Reménytelenségem vitt éjszakába

Egy lányt,szerelmem elvitted erőszakkal

És megölted, mert nem engedelmeskedett

Parancsodra,de majd fenn örökre boldog leszek!

 

Volt egyszer egy bölcs király
ki vágyott hódítani már
kikérte a tanácsnak válaszát
és a bátor ezt mondá:

Törd be egy városának kapuját

S hallgatott rá a hiszékeny király
szedett-vedett seregét indítá
és kapta vereség nevű jutalmát

 

Az ostromlottak vezére
ezt a hülyét észrevette

 őrségét ébresztette
és katonái ott teremtek

falvat,várost bevédtek

a királynak kevés lett esélye

hívja hát a bölcset

s mondott egy tervet:

királyom várost nehéz bevenned

először falvakkal próbálkozz meg

király bólintott reménytelen

 

az elenfelének erős védelme

más embernek szövetsége

jóval erősebbé tette

talán ügyes csel kéne

kötni próbál szövetségeket

a király ki hiszékeny

segítséget kérni hódítás ügyben

mit tehetne a többiek mind erősebbek

ő maga egy várossal nem sokra mehet

 

Úgy tett ahogy maga tette

Nem hallgatott senkire sem

A saját feje vezette

Helyén maradt hadserege

Hogy,s mint,miként,ki,mi,hol,hová s midőn
nem ez lényeg,hisz ki egyedül van az élet nehézségeitől

Mint fejszétől a fa egyszerűen kidől…

Jegyet nyertem a hűlt lelkébe

Megcsináltam én a hülyeségem

Megkaptam tőled a büntetésem

Megérdemeltem az ültetésem

 

Hogy lehettél ily kegyetlen

Ez itt egyszerűen hihetetlen

Hogy szemedbe nem leshetek

Szenvedek a képzeletben!

 

 

Egy gálya volt messze valahol

Süvített a hatalmas szép óceánon

Az első árbocon ott lebegett a zászló

Elején csúcsdíszként egy medve állott

Mindig nyaláb sziget mellett
útja közben sokszor elment

Egyszer aztán észrevette
ugyanilyen napja közben

Gyönyörű szép nagy földet

Csillogott barna szirtje
mikor a víz csak egyszeriben

Visszacsobogott a helyére
a víz csapódása mint fények játéka

És erdeje mintha játszana a fény,ma

Gondolatlanul nekiment a kapitány

Nem érdekelte a hullám

Első árboca letörve, medvéje megtörve

De csak futott, tört előre

Mikor aztán nehezen

megállt egy jó helyen

és nyugodtan megkérdezte
itt végre letelepedhetek?

őslakók ennyit reagáltak kérdésre

mind egyszerre csak néztek és azt mondták lehet

a kapitány immár nyugodtan

megbékélve indult haza

 

de kis idővel napokkal
melyek hetenként hatottak

a kapitány már nem gondolta komolyan
„én őrült mit is gondolhattam

hogy majd meggyőzöm bátorságommal?”

„Te tengeri medve ki árboca

Megjavítom én majd fogad

Hisz reményem mellyel körbe zártam magam

És börtönbe építettem magam

Örökre magam miatt végre lebontottam

 

A kapitány lemondott róla

Hogy a szigetet meghódítsa

Hisz látott ott más fregattokat

És rájött ő nem ér meg annyi kárt a hajóban

Hadd adja oda másnak partját

Vagy éppen szállóját

Majd ő alszik a gályáján

Mert minek törné magát

Hisz csak tönkre tenné magát

 

Soha többet nem próbálkozott újra a szigettel
néha-néha még elköröz mellette

(az incidens hetekkel ezelőtt volt jelen

Fültanúkon kívül hivatalos papíron nincs jelen)

És végre vége e történetnek