Sea blogja

Hogyha megnövök; kutató leszek
megvizsgálok majd, csillagot- eget.

Felderítem én, mitől zöld a fű,
katicabogár, miért hétpettyű.
Harangvirágban van-e kisharang,
dombok aljában tündérvár fala.

Azt is megnézem, tengerek mélyén,
lapul- e fénylő, sellő hercegség.
Hegyek tetején a fehér sapka
tejszínből van- e, odamázolva.

Űrruhát húzok, magasba szállok,
Tejút határán kicsit megállok.
A Mars köveit zsebembe téve,
utazom tovább galaxis éjbe.

S ha majd rájövök, mi a nagy titok;
édesanyámnak fülébe súgom.

Harmat hozta, napfény vitte
egy kicsinyke víz-tündérke.
Ki tiszta volt, mint a kristály
lelke nagyobb minden kútnál.

Fogant tavasz, szép ígéret
fűszálon csepp, csöppnyi élet.
Csillogással ölelt mindent
frisset hozva a zöld rétre.

S ahogyan jött, hipp-hopp gyorsan
illant tova, el a nappal.
Talán egyszer visszatér még
fénylő cseppként élni létét.

Kiserdő, szép erdő dalol,
tündérek simítják  fáit,
színes ruháik lengenek,
holdfény ezüstje világít.

Kiserdő, szép erdő fázik,
vacogva nézi az eget;
hópihe játszik a fák közt,
szürkévé váltak a fellegek.

Kiserdő, szép erdő alszik
csipkébe burkolta a köd,
zúzmarát lehel a világ:
Tél úrfi újra hazajött.

Dér angyal arcán  mosoly virágzik;
agg nemzőjének, a Télnek
ezüst haját játszik.
-  Apám, lassan fújd a felhőidet:
pihenve, havaddal, fagyoddal,
zúzmarás jégpáncéloddal
ráérsz még bevonni a hegyeket.
A Tél hintaszékében bólogat,
szakállát simítja boldogan:
- Leányom, hókristály virágom,
 amíg napjaimat te vigyázod
életem fénye, nem huny ki, meglátod!

Dér tündére ekkor pálcát ragad
apja feje felett varázslatot szaval:
- Erkále,  Felícia, Dikardes,
mindenható erő légy velem,
az én jó apámat éltesd!
S lássatok mesebeli csodát:
az idő homokórája visszafelé jár.
A Tél ifjúvá lesz, nyújtózkodva feláll,
erős karjaival megöleli lányát.
A földön havazik megújult erővel:
hópihe királynők lepik el a rétet.

Senkinek nem kellett, hideg kőre került,
tündér nevelte fel, éppen megözvegyült.
Jólelkű fiú volt; mindenhol segített,
az anyja bűbájos, így jutalmat hintett.

Létének derekán csodavizet ivott,
egyszerű emberből Télapóvá hízott.
Kapott egy csodaszánt, szarvasokat elé
jégből egy palotát, játékgyárat mellé.

Tele lett szép lelke gyermekszeretettel,
kicsi manócskái imádták is érte.
Télapónak szánja az égen szánkázva,
felhők közül néz le a havas világra.

Hogyha szerencséd van, s éppen odanézel,
csodaszarvasával találkozhatsz éjjel.
Hozzád is eljön majd, ha szófogadó leszel
piros és aranyló csomagjára rá lelsz.