Sea blogja

Ne kutass;
már letettem a lantot,
önmagamtól távol mentem,
nem tudhatsz,
testetlen húsban,
csak a lélegzetem vacog.

Álomvilág-réten lakom,
ne keresd,
hol névtelen utca honol,
-nincs térképen-,
csak ábrándok szőtte
mesékben,
vad pirossal írva,
képzeletből vagyok,
igazam újra éled;
ott a hazám,  benne sajgok.

  Szerettem volna neked írni valamit.
Szépet és jót, kedves, ölelni valót.
Születésnapi köszöntőt,
magasztos szavú olvasnivalót.
De nem jönnek a szavak,
hallgatag lepel körülöttem;
a csend karja vállamon elpihen.

( Tudd; Jó ember vagy, 
önzésedben gyermek;
néha fáradt keresztnek látlak,
olykor öreg kikeletnek.
Kívánom barátom;
teljesüljön kívánságod,
várjon sok kicsiny csoda,
- halk szimfónia-
 réti virágok, Boglárka
 ölében, lehajtott fejed
 találjon meg minden álmot. )

Filmszalagunk pörög,
-életünk kockái-
lágyul hőre, görcsös,
dia, ha megfázik.

Popcorn és szívószál,
páholyban bérlettel;
nagy bemutatód vár  
-Isten szeme megles.-

Tekercsünk híradó:
reality- regény,
sorunkat, mint adót
vallani kell, ne félj,

ha a margójáról,
„the end” szakaszba ér.

Vádaskodó idegent keresel;
Miért gondolod, az van ott belül?
Varázslókat kergetsz üveghegyen,
míg az igaz, magzatként szenderül.

Ébreszd fel, rázd, tudatos egódat,
füleddel halld a szeplőtlen imád,
higgy magadban, mint anya a jóban,
 engedd tágulni azt a glóriát...

     Ma találkoztam a nyárral;
vidáman fogadott,
férfi képében szárnyalt,
s belém kapaszkodott.
Aranyló hajú legényként;
köpenyén tűzliliom,
tekintetében fényképként:
azúrkék, boltíves horizont.

Ekrü szín felhőket toltunk félre,
néha egy-egy madárszárnyat,
szemem mázába örökre beleégett,
az égnek feszített, közeli vászna.
Tenyérnyinek tűnt a szántó,
a fák, zöld gombafejnek,
katicányi emberek rótták,
a falu téri, kis tereket.
A levegő hárs illattal áradt,
zöld pokrócú mezők fölött,
virítottak virágcsoportok,
mint hímzett, szabálytalan közök.

Majd alászálltunk a rétre,
nyaram magához vont,
málna joghurt ízű csókja most is éget,
a számon és homlokomon.