Meta(f)órák

Schmidt_Aladar•  2015. július 1. 19:10

Ha Te káosz lennél, én lennék az örvény,

bennem élnél végig, míg összeállunk Földdé,

ha Te bolygó lennél, s megnyílna az ég is,

életet lehelnék a jövőnkbe mégis.

Ha Te patak lennél, én lennék a zápor,

langyos cseppjeimmel táplálna a mámor,

ha Te virág lennél, én lennék a harmat,

üde testemmel is ölelne a hajnal.

Ha Te fecske lennél, én lennék a fészek,

melegítve Neked otthon várna Téged,

a Te palotádban én lennék az ablak,

prizmája lennék ott a napsugaraknak.

Ha Te bánat lennél, én lennék a könnyed,

kámforba öltöznék, ne lássál meg többet,

ha Te itt rab lennél, s én lennék a láncod,

szétporladt testemmel adnék szabadságot.

Ha ember lennék, Te lennél a párom,

ha elhagynál egyszer, az lenne halálom,

és ha így a lelkem felszabadul végre,

óvna örökké szülő végtelenségben.


Papp Viola: Hogyha... című verse nyomán

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Schmidt_Aladar2015. július 5. 13:13

köszönöm!

Schmidt_Aladar2015. július 4. 18:41

Köszi!Ezt én is így gondolom...

Mikijozsa2015. július 4. 13:15

Jó, tiszta gondolatok, gratulálok

Jozeff2015. július 4. 10:41

Mind a két vers nagyon jó...szép nyelv a magyar, hogy ennyiféleképpen ki lehet fejezni ugyanazt az érzést.

Schmidt_Aladar2015. július 3. 15:20

valahogy így, jól látod.:)

smicu2015. július 3. 12:54

kozmikus szerető...úgy örökké:)

Schmidt_Aladar2015. július 2. 05:27

úúú...aszenvedésit:)köszi

Schmidt_Aladar2015. július 1. 19:36

tenksz:)

skary2015. július 1. 19:22

úúú...aztanirvánájáát :)

Edeke2015. július 1. 19:21

bjutiful