Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Meta(f)órák
Schmidt_Aladar 2015. július 1. 19:10
Ha Te káosz lennél, én lennék az örvény,
bennem élnél végig, míg összeállunk Földdé,
ha Te bolygó lennél, s megnyílna az ég is,
életet lehelnék a jövőnkbe mégis.
Ha Te patak lennél, én lennék a zápor,
langyos cseppjeimmel táplálna a mámor,
ha Te virág lennél, én lennék a harmat,
üde testemmel is ölelne a hajnal.
Ha Te fecske lennél, én lennék a fészek,
melegítve Neked otthon várna Téged,
a Te palotádban én lennék az ablak,
prizmája lennék ott a napsugaraknak.
Ha Te bánat lennél, én lennék a könnyed,
kámforba öltöznék, ne lássál meg többet,
ha Te itt rab lennél, s én lennék a láncod,
szétporladt testemmel adnék szabadságot.
Ha ember lennék, Te lennél a párom,
ha elhagynál egyszer, az lenne halálom,
és ha így a lelkem felszabadul végre,
óvna örökké szülő végtelenségben.
Papp Viola: Hogyha... című verse nyomán
Schmidt_Aladar2015. július 5. 13:13
köszönöm!
Schmidt_Aladar2015. július 4. 18:41
Köszi!Ezt én is így gondolom...
Mikijozsa2015. július 4. 13:15
Jó, tiszta gondolatok, gratulálok
Jozeff2015. július 4. 10:41
Mind a két vers nagyon jó...szép nyelv a magyar, hogy ennyiféleképpen ki lehet fejezni ugyanazt az érzést.
Schmidt_Aladar2015. július 3. 15:20
valahogy így, jól látod.:)
smicu2015. július 3. 12:54
kozmikus szerető...úgy örökké:)
Schmidt_Aladar2015. július 2. 05:27
úúú...aszenvedésit:)köszi
Schmidt_Aladar2015. július 1. 19:36
tenksz:)
skary2015. július 1. 19:22
úúú...aztanirvánájáát :)
Edeke2015. július 1. 19:21
bjutiful