Sango blogja

" Aki szeret, annak varrd fel a szakadt gombját, mert könnyen lehet, hogy felvarrja más.
Aki szeret, annak hallgasd meg a baját, gondját, mert könnyen lehet, hogy meghallgatja más.
Aki szeret, azzal sose légy morc, goromba, mert könnyen lehet, hogy rámosolyog más.
Aki szeret, szeresd, s öleld meg naponta, mert könnyen lehet, hogy megöleli más.
És akkor hidd el, nem Ő a hibás!"

Megkopott tollam a por fátyolából,
megfáradt lelkem gondjaira bízom.
Megfosztottam régen a versek mámorától,
most újonnan érzéseim papírra írom...

Megfoszlott kezdet ez,
ki tudja mivé lesz?
Mint száraz jég, repedez,
s ez alól kivérez'

lelkem porladó,
feledett morzsája.
Fájdalomtól ordító
szívemnek múzsája.

Hát elhagytál végleg?
Óvó szárnyaid oltalma alatt
állhatnék míg élek?
Még ha az ég rám is szakadt..?

Fagyos marokra szorítja szívem,
lelkem ölni kész démona.
De önfeledt örömmel hevítem,
legyen még Remények Hona...

Vajon miért van, hogy egyre inkább nyilvánvalóvá válik a világban, hogy az emberi kapcsolatok elavulni látszanak? Hisz millió példát lehetne erre felhozni, ám valójában talán sosem gondoljuk végig ezeket.

Akár ha csak teszünk egy sétát, és aprólékosabban szemléljük a minket körülvevő emberek sokaságát, azt, ahogyan a környezetükben lévőkhöz viszonyulnak... talán megdöbbenünk. Más esetben talán teljesen elfogadhatónak véljük viselkedésüket.
Vegyünk egy egyszerű anya-gyermek példát...
A mai modern gyermeknevelés valahol a kritikán aluli szint alatt tengetheti silány mindennapjait. E tény igazát mutathatják a mai fiatalok életfelfogásai. Ha csak körbepillantunk a kamaszok körében. 9-12 évesek kezében már ott füstölög a cigaretta, nagyritkán már a sörösüveg is. Természetesen talán belegondol az ember, hogy mindenkinek egyéni szociális joga, hogy hogy, miként, és milyen mértékben mérgezi a saját szervezetét. De vajon mi indítota el őket ezen a jónak semmiképpen sem nevezhető úton? Talán a családi háttér... A szülő mégis elnézi ezt a viselkedést, vagy talán nem is tud róla. Rosszabb esetben tudomást sem vesz róla. Engem személyszerint elborzaszt, hogy egyre több hasonló esetet tapasztalok, még akkor is, ha nem az emberekre figyelek az utcán, hiszen a mai kamaszok mesterei annak, hogyan kell felhívni magukra a figyelmet. A modoruk alpári, és primitív. És sajnos ez felnőttkorra ritkán változik.

Újabb érdekesség, mikor a 7-8 éves kislány nyakában már ott lóg a mobiltelefon. Felvetül ilyenkor bennem a kérdés... "Minek ez még neki? Hiszen még a számokat is alig ismeri." Talán ez a szülei óvatoskodására enged következtetni, hiszen szeretné minden helyzetben elérni a csemetéjét, ha éppen nem tudná, merre kószál. De hiszen miért ne tudná? A gyerek, ha őszinteségre van nevelve, elmondja, hová megy, és mikor jön haza. Ám a szülők pontosan azzal, hogy ilyen fiatalon mobiltelefont aggtnak a gyerekük nyakába, tulajdonképpen nem kis bajnak teszik ki őket. Hisz a mai világ, legalább is az én környékemen néha úgy működik, "miért ne vegyem el, ami nem az enyém?" és ezt sajnos már bármire lehet érteni. Tehát, ha nagyobb vagy, és erősebb, miért ne tehetnéd? Hisz a gyerek csak gyerek... a nő csak nő... aki öreg, az pedig már úgysem tud tenni ellene.

Milyen világ ez? Kérdezzük talán nap mint nap. Tenni mégsem tudunk, vagy nem is akarunk semmit.
Újabb fényes példa erre, hogyha szemtanui vagyunk annak, hogy valakit kirabolnak, megfenyegetnek, vagy bántanak a nyílt utcán. Olyankor vajon miért nem segít senki? Félelem, óvatosság, közöny... Avagy körvonalazódik bennünk egy gondolat: "Miért pont Én segítsek? Hiszen annyian tehetik még, sokan vagyunk... majd tesz valaki valamit." Így talán még szomorúbb... Hiszen való igaz. Annyian vannak, annyian látják. És e renteget segítő kézből egy sem nyúl affelé, akinek épp nagy szüksége lenne rá. Hiszen mndenki így gondolja, ahogyan azt fentebb leírtam. Csak azért mertem ezeket leíni, mert megkérdeztem valakit, aki őszintén válaszolt.
Az emberi közönyösség pedig határtalan... legalább is úgy tűnik. Félünk bármit is tenni talán, ha azt látjuk, valaki késsel fenyeget egy nőt, gyereket, vagy egyszerűbben... nála gyengébbet. Félelmünknek ugyan nem alaptalan, de lehet, hogy elég lenne egyetlen valakinek elindítania azt a láncreakciót, amely talán valaki életét mentheti meg...