S.T. blogja

Ismét eltelt egy hosszú, reménytelen nap. Egy nap, amelyen megint nem léptem előrébb. Magányos vagyok. Még mindig.

 

 

Élem a mások szerint tökéletes életem, mégsem vagyok boldog. Önzőnek és telhetetlennek tűnhetek, de ilyen vagyok. A karrierem viszonylag jól áll, vannak sikereim, minden akadállyal megküzdő független nő vagyok, akit mindenki szeret. Az ember, aki példakép is lehetne, pedig valójában, a külső mögött romokban hever.

 

 

Egyetlen dolgot szeretnék: a "leg" lenni valaki számára. Mert hiába szereti mindenki a puncstortát, ha senkinek sem a kedvence, ha mindenki csak megeszi, de leginkább másra vágyik, akkor a puncstortának nincs értelme. S egy idő után nem is kell majd.

 

 

Szeretnék valaki számára a legfontosabb lenni. A legelső a rangsorban. Szeretnék valakit, aki tényleg Engem szeret, az embert, és nem csak a nőt. Egy ideig lehet annak is örülni, ha valaki vonzónak tart, hiszen ez is egy elismerés. De nekem nem elég. Mert nem a külsőm vagyok. Az is hozzám tartozik, de nem tartom igazán fontosnak. Mások viszont annál inkább. És mit tehetnék? Hízzak el és vegyek fel igénytelen ruhákat? Az sem én lennék.

 

 

Nem tudom, hogy mi a megoldás. Mi kell ahhoz, hogy ne csak kedves munkatárs, aranyos lakótárs, megértő barát, hanem valaki számára a "leg" lehessek...