Létszilánkok

A bölcsességre épülő szerelem is lehull, mint karácsonyfákról az erős tűlevelek, ha forró szobák magányába szédül megcsalt, őszben-szép bizalma. A bujaság kísértése lángot lobbant és hamvaszt. A kidobott fák pedig magatehetetlen várják a megsemmisülést. Lehull a szeretet álarca, a tartást adó talpak leválnak a fákról és fektükben várják odakünn majd a fagyban az utolsó fejszecsapást.

Ennyi a szeretet, ha csupán a társadalmi ünnep fényében képes világítani, de néhány nap vagy hét elteltével a fagyot hozó új év már vissza se tekint, csak megy előre a maga balta-csattogtató érdek-útján. Előkerülnek a takarítóeszközök, hogy a bölcs tűleveleknek még nyomát is eltüntessék az útból, mert hát útban van az, melynek lejár az ideje. Mely nem örökre, csupán az ünnep mandátumára szól.

Búcsúzik Isten is, hiszen tudja jól, felesleges tovább maradnia. Eljött, ajándékként egy pillanatra odalopta a szívekbe a szeretetet, de az ember nem tartóztatja. Nincsen rá tovább szüksége és ahol a szükség nem imára és ölelésre kulcsolja a kezeket, hanem markolásra, ott már nem tehet semmit.

De a vágyak, a szerelem természete nem engedi be a hatalmát, csupán csengettyűk csilingelésével hívja őt egyetlen cél végett: hogy ajándékát letehesse a fa alá. Aztán, amint tovább áll, elmegy vele a szeretet is. Nem marad más, csak romlandó lakomája nyomán az otromba böfögés s az új év vigalma az ember gyalázatának. Halotti toron dübörgő táncos lábak, melyek nem is tudják, távoztukkal mit vésett még intő jelként utoljára Isten a friss hantba döfött keresztre. Egyetlen szót, egyetlen igaz vágyat: BOLDOGSÁG.

Nincs szó, mely összetettebb, mint a szerelem és nincs, mely egyszerűbb, mint a közelség, mely érinthetővé teszi fizikailag is a biztonságot. Még ha hátat fordítva is, de ott szuszog melletted, addig tudod az egyedüliség félelmét legyőzni szívedben. Akinek bőrödön érzed tekintetét, füledben hangját, akire rápillanthatsz, hogy létezik-e még és szólhatsz hozzá, ha már nagyon muszáj.

Ő a társad, aki bottal is nyomodban tipeg és aki nélkül elveszettnek hiszed magad, mert nincs ott, ha éppen könnyezel, hogy letörölje sósízű bánatod. De még ha duzzogva nem is érint, legalább tudod, hogy van és hallja kiáltásod.

Mihelyst elmegy vagy rákényszerít a sors, hogy távolivá váljon, már csak a tudva tudott gondolat bólogat, hogy lehetne, de még sincs. Örök lehetőséggé válik, mely vágyakozik már csak a beteljesedésre, de hiánya minden percben szembesít a magánnyal és már csak az akarat ereje próbálja kötődését szilárdítani. De a szempillák a szembesülés félelmétől maradnak lecsukódva és hiába indulna szólni a száj, megretten, ha érzi, nincsenek választ nyújtó rezonanciák. Az azonnali szükség azonnali választ vár.

A szeretet kevés ott, ahol a szükség erősebb az eszménél. De amíg él és reménnyel él, mégsem érzi magát egyedül. Csak az magányos, aki lélekben s akaratban gyenge. Aki egyedül is feláll és büszke önmagára, annak a társ már nem a közelség óvó figyelme csupán, annál sokkal több: egy megálmodott világ messzi ígérete, mely bárhol is létezik, együtt lélegzik vele az önmegvalósító Én örök birodalmában. És a közelsége több, mint tapinthatóság - mindenen átívelő fény, a szívünkben otthonra lelt Isten földöntúli hatalmassága.

Ha szíved tiszta és kitárod,
hiába gyülekeznek fenn az álnok
felhők, hogy összefogva ellened
villámló hatalmukkal szúrják sebedet,
 
sértődött gócuk hiába mennydörög
s táncolnak nékik itt lenn ördögök,
az Isten tőlük sokkal hatalmasabb.
A pillanat, mint ég, ha meg is hasad
 
szivedben, ne hagyd, hogy a földre
rogyjon az erkölcs, mint a gyönge
csibe, ha óriás sas kering felette.
 
Te állj fel, hogyha el is talál villám,
nagyságod több, mint új fémen a csillám.
Lelked ladikján reppenj legméltóbb helyedre.