Róza szóbazárja
Gondolatokgólyamese
gólyamese
ülsz egy burokban
vakon
és bízol a falakban
nagyon
pedig átjár rajtuk a szél
elregél
mindent a gólya helyett
ő csak
végre hazaérkezett
párja is
követi hamarosan
hűséggel
javítgatják fal nélküli
fészküket
az átélt rossz időket
felejtik
megpihennek erőre kapnak
örülnek
szélnek napnak köröttük
égbuborék
ami arra jó hogy ki-be
szálljanak
nem a burokban bíznak
csak magukban
szárnyaik alatt életre kel
és kelepel
a szabad madárhad új
nemzedéke
sosem felejti el hol volt
a fészke
ha kirepül egyszer a kéklő
messzeségbe
Követés
Követés
A képzelt vázlat naivan eltúlzott.
Felskiccelt életre pasztell-halál.
Vasfoga nincs már, rég kihullott,
most maradék ínyével rágicsál.
Lassan emészt fel, - lojálisan
tesz keresztbe - ódejófej!
Megint nyerésre áll globálisan,
lehetne máshol, de neki ez a jó hely.
Szétmálló múltak piramisában
illúzió alagutak, rejtett ősvájatok
visznek s visszahoznak, Ramadán van,
majd jön újra a Húsvét, az áldott,
mindig új és újabb feltámadások
követik a kozmikus parancsot,
létezések után újabb kihalások…
Nem követem már, - tegyék mások.
Szökőnap
Szökőnap*
Pimaszkodik az idővel,
megteheti most még,
de idővel majd megérti,
hogy nincs ahová szökjék.
A kör mindig kör marad,
mert tökély ez a forma,
bár kezdet és vég közé szorul
létünk minden napja.
A szekérre felkapaszkodik
sok-sok visszás gondolat,
Nap és a Hold kinevetik,
hiszen egyik sem tolat.
Csak ember hihet olyat,
amit nem mutat az óra,
kiesett időkkel sosem
számol a biblia és a tóra.
Teremtés és vízözön,
háborúk és béke napjai,
mind eltűnnek kézen-közön,
kutatják is korok tudósai
hová szökhettek a napok?
Ami elmúlt, miért lesz örök
viszály, miért békétlen jelen,
olaj a tűzre, - ördögi körök?
Szökőnap. Ember alkotta
naptár-gépezet kíséri végig
kimért időnk, de megszokta
már: ’a fák nem nőnek az égig’.
/ Idén a szökőnap február 24. Egyelőre még itt van, holnap majd meglátjuk...:) /
akasa
akasa
a világ történése vagyok
akasából mélyig merítő
látnok szikár látomása
tojás vagy tyúk dilemma
fénybe szőtt szubsztanicája
legendák kérges talpán állok
kő a lengő kövön égig épülő
mérnök-álmok szilárd hídja
átszakított tudat-hegyek
sziklává csiszolt kínja
erők feletti erőterekben
még megfejtetlen lerakódás
rétegződik kanyonná bennem
de egyszer kibányász valaki
és rám bólint minden rendben
akkor majd én is összeraklak
végül szénszívű virággá válva
rezgéseidben tovább létezem
s míg te újra egészemmé leszel
én atomjaidra hasadva szétesem
mandala
mandala
tobzódó vibráló színek
formák harmóniája
lenyűgöz e világ-virágok
szépség-esszenciája
szimmetria
tengelyén
művészek
ujjbegyén
csordul le a titok
a lélek mélyeibe
rezgése
orgonasípok
hangja
templomok csendje
magába szív
elmondhatatlan
nem bódít
csak áthat
mint az álom
akaratlan
kozmikus spektrum
sejtekből épülő
belső univerzum
lüktetését érezni vélem
mikrocsillagoknak
ahogy a tökéletességben
rám ragyognak