poste restante

átsuhanó

 

erdőkből kinőttem törve a fény felé

kivágott fa lettem szívem szakad belé

 

szakadjon ha így volt nem sajnálom magam

sajnáljon a mennybolt ha nem nő több szavam

 

erdő mélye rejtsen boruljanak rám fák

ne keressék kincsem  mindenem ellopták

 

befogad majd a föld lelkem őslombozat

szívem folyton termő dobbanó áldozat

 

felhőfátylon átleng sóhaja a napnak

éjszakában felcseng ezüstje a holdnak

 

álmodik az erdő szövétnek az álma

csillagok aranyát szórja a világra

 

lélek suhan át a fényt szikrázó égen

ma is láthatatlan éppen úgy mint régen

 

 

Nem tudni

 

 

Nem tudni melyik volt

a borzalmak fekete napja,

az-e, amelyiket a hold

éjjel a sötét égen elsiratta

évente háromszázhatvanötször;

 

vagy az, amelyiken a földre

ólmos véresők özöne hullott,

vörösre festve a bolygót örökre,

s elválasztó, mély árkokat húzott,

minden megpecsételt napon, többször.

 

 

Nem tudni melyik a legjobb

év, nap, óra, perc, pillanat

neked és nekem -(hiszen biztos nem lehetsz),

Ami épp szökik, vagy ami itt marad,

vagy amikor csak úgy,  élni szeretsz…

 

 

Amorf

 

Szétkent foltok papíron, falakon

sok-sok kontúros árnyék,

testet öltő, jósolt borzalom,

ám sose vetett még gátat költő

az áradatnak, és író se fog,

garantálhatom.

 

Nem is figyelek rájuk.

Szubjektív minden krónika*,

utókorok nem fejthetik föl az igazat

besüppedve a 'való' hiányaiba.

 

Minden kor annyit ér,

amennyit előzőkből tanul,

és amennyit hozzátesz maga.

Nem Morusnál, talán Platonnál

kezdődött az utópia.

Atlantisz mi magunk vagyunk,

s hiába lehetne itt már eutópia,**

 

csak egy amorf század árnyai vagyunk.

 

 

*A krónika szót - átvitt értelmeben, általánosságban  a költők és írók műveire értem.

 „A krónika görög eredetű szó (kronosz-idő - a latin chronica megfelelője. A középkor jellegzetes történeti műfaja. … A krónikákban az eseményeket időrendi sorrendben, rendszerezés, magyarázat, összefoglalás nélkül jegyezték föl. Készítőik, a krónikások többnyire egyházi emberek voltak… A középkor óta is használják a krónika szót a legkülönbözőbb szépirodalmi és tudományos művek címében.” / Wikipedia/

 

** eutópia: legáltalánosabb értelemben : a "jó hely”

Kis magyar mítoszok…

 

Se nem hull a hó, se nem hózik,

de fújja dalát Micimackó,- hát ki más?

Egy hazaáruló épp mézesen ’árulózik’,

mert legjobb védekezés a támadás.

Profánul Szent Istvánra hivatkozik,

s közben országnak, nemzetnek vermet ás.

 

Tudjuk, minden szentnek maga felé hajlik,

azt sem bánná már, ha roppanna a gerinc,

az éterben körötte sunyi lapítás hallik,

szégyen bennük sose volt, és ma sincs.

Fejekben köd, szívekben gyűlölet morajlik,

nem baj ha szaros, csak markában legyen a kilincs.

 

Hatalomvágytól megrészegült árulók

gyalázzák, hisz’ nekik nem szent ez a föld.

Kígyóbőrbe bújt, törtető, régi-új tahók

sziszegve marják azt, aki különb.

Hazug kis mítoszokon csámcsog a nép,

mégis folyton enni kér, „adjatok még”!

 

   

 

Performansz

 

Ma szürke kottából játszanak

megint ott fenn, a nyugati ég alatt

eső pereg a földre -hideg zuhany-;

Minden mi baljós, vetítve van.

Folyamként zajló performansz- rettenet,

mint fekete sarat fröcsköli szét

 szavak mérgeit, és félek, hogy eltemet,

mielőtt féltő szívem megértenéd.