Rasztafari blogja

Életem második szakasza Konyáron kezdődött el. Szülővárosomtól nagyjából 250 km-re. Ott lakott apukám legidősebb testvére Zoli. Ők elválalták a nevelésemet, iskoláztatásomat. Egyetlen gond volt az egésszel: engem elfelejtettek megkérdezni. Akkor úgy gondolták jobban tudják nállam, hogy nekem mi a jó. Hatalmas házuk volt előtérrel, két szobával, egy fürdővel, nappalival na meg egy konyhával. Én a nappaliban kaptam átmenetileg helyet. Idegennek éreztem magam ( persze az is voltam ) a rokonságomban. Én persze ki nem állhattam az egész helyzetet, ebbe beleértve nagynénémet - Julikát, aki életében szerintem semmit nem dolgozott még, sőt, a szótárában sem szerepelt az a szó, hogy munka. Unokahugomat - Edinát, ő egy elkényesztetett kis picsa volt, a mama kedvence. Ugrottak minden szavára, gondjára. Unokabátyámat - Zoltit, a pornó újságokkal ért férfivá. Szegény nemsokra vitte az életben. Egyedül nagybátyámat - Zolit - szerettem. Igaz elég keveset volt otthon munkája miatt. A vízműnél dolgozott, volt hogy egész héten nem láttam. Mindenki szerette és hívták, mert tudták milyen jó munkát végez. Aztán amikor hazajött útját a kocsmába irányította. Ivott egyet-kettőt ami nem lassan szállt a fejébe. Valahogy jobban eltudta viselni az otthoni körülményeket, ha berugott. Julival akkor már nem aludtak együtt, hogy ez akkor következett be amikor odaköltöztem vagy már hamarabb azt én nem tudom. De lássuk be nem is rám tartozik... A lényeg a kocsma. Amikor hazatért veszekedett, aztán lefeküdt aludni jobb esetben persze kaja nélkül. Rosszabb esetben visszament és ivott még egy keveset. Engem sosem bántott egyetlen rossz szóval sem.

Első napomra már nem emlékszem, de meglehetősen sokan voltunk abban az osztályban. A tesiórák izgalmasak voltak. Eleven gyerek révén megtaláltam barátomat akivel soha nem fértünk a bőrünkbe. Egyik órán is érdekes dolog történt velünk mivel nem tudtuk befogni a lepénylesőnket:

- Tanár: Na! Megértettétek a feladatokat? Zsolti és Karcsi! Gyertek ide hozzám!

- Mi: Igen tanárbácsi?!

- Tanár: Hányszor mondjam el nektek, ha én beszélek akkor ti nem!!

Miközben ezt a költői kérdést tette fel könnyedén megfogta kezeivel a pajeszunkat és úgy kényszerített minket arra, hogy lábújhegyre emelkedjünk. - Mi: Nem kell többet megismételnie! Mostmár világos, hogy csak akkor ha kérdez!

- Tanár: Így van!

Persze nem csak elengedett egyszerűen! Ááááá!!!! NEM! Egy-egy kokival is betalált mindkettőnket. Sajgó fejjel áltunk vissza a sorba és dörzsöltük a kezünkkel. Nem igazán tanúltunk az esetből... Néhány tesiórán megismétlődött ez a folyamat.

Csinos lányok is akadtak szépszámmal! Az egyiktől egy nap levelet kaptam. Amikor kinyitottam egy vallomás volt benne.

- Kedves Zsolti! Nagyon tetszel nekem és szeretném, ha a barátom lennél! Ha bennevagy húzd alá az igent, ha nem akkor a nemet. Sok puszi: V. Valéria!

Persze nekem is nagyon tetszett és aláhúztam az igent! Ő volt a harmadik szerelmem életem folyamán. Napról-napra kaptam a szerelmes levelek tömkelegét, természetesen titokban csempészte a padomra. Én nemigazán szerettem levelet írni, ezt szóvá is tette egynéhány levelében. Egyik nap a levelében valami hasonlót olvashattam:

-Szerelmem! Már sokat törtük a fejünket azon, hogy megtörténjen-e az első csók! Azt már tudod, hogy én nagyon szeretném és én is tudom, hogy te is szeretnéd! Azt mond meg mikor és hol. Szerelmed Vali!

A válaszom meglehetősen rövid és lényegre törő volt:

-Drágám! Ma tanítás után a suli mögött.

Az a nap valami iszonyatos csigalassúsággal telt el. Minden perc egy örökkévalóságnak tűnt! Amikoris elérkezett az utolsó óra már nemigazán akartam, hogy vége legyen. Bevallom kétségbeestem. Aztán meghallottam azt a hangot, aminek a diákok általában nagyon tudnak örülni. Kicsengettek. Ránéztem az én hercegnőmre és rámosolyogtam, amit akkor úgy éreztem inkább vicsorítok, mint mosolyognék. Én hamarabb érkeztem a találka pontra és vártam. Amikor ott volt már ( szerintem mind a ketten nagyon izgultunk és szégyellősek is voltunk ) elkezdtünk valami értelmetlen témáról fecsegni, aztán rájöttünk menni kell mindkettőknek haza. Darabig elkisértem aztán elbúcsúztunk. Nem azon a napon történt meg az első csókunk és nem is abban az évben. Akárhányszor elhatároztuk mindig közbejött valami gubanc.

Véget ért az ötödik év is jött a nyáriszünet. A pocsaji mamámhoz mentem nyaralni nem nagy büszkeséggel. A bizonyítványom szörnyű lett az előző négy évhez képest. Idén éppencsak átcsusszantam egy-egy kettessel előtte meg szín jeles voltam.

Mamát - Ilonkát - persze ez nem igazán érdekelte, hanem az, hogy ott vagyok. Szegény elég magányos lehetett hiszen egyedül élt. Papa nagyonrégen meghalt amikor én még nem is éltem.

Az a falu volt a világ közepe! Nem egy nyaramat töltöttem ott. Por, lószar, pletykás szomszédok vettek körül. Álom egy magamfajta városi gyereknek. Amit nehéz volt kivédeni az a folytonos puszik tömkelege. Akármerre mentem Ilonkával a faluban, az idősek amint megtudták ki vagyok megtámadtak. Ekkor jöttem rá, utálom ha sajnálnak!

A nyár gyorsan elillant, mint mikor az ember azzal az emberrel van akit nagyon szeret és az órák csak perceknek tűnnek együttlétük alatt. Nekem is így szállt el a boldogságom, amikor megláttam Julikát a fiával és közölték velem: indulunk haza. Sírva búcsúztam el mamától és beültem a kocsiba.

Otthon persze indult a civakodás.

- Nézd meg! Ez a gyerek nem szeret itt lenni nállunk! Jobban szereti anyádat! - kiabált Juli vörös fejjel Zolinak.

- Mit csináljak vele? Lehet, hogy igaza van! - jött a válasz.

- Én nem killódom vele tovább!! Zsolti! Gyere!

Még aznap összeszedték a fontosabb ruháimat meg néhány személyes holmimat és már át is költöztem Ilonkához. Úgy éreztem magam, mint egy darab hús, amit ide - oda lehet dobálni. Nem valami felemelő érzés...

Te, aki az alkoholt jobban szereted,

elhagytál miatta engemet.

Elhagytál engem és öcsémet is.

Fájt ez neked talán egy picit is?

Anyu! El miért hagytál?

Anyu! Nekem ez nagyon fáj!

Anyu! Téged én szeretlek!

Anyu! Nagyon szenvedek!

Te mindig a pénzre hivatkozol,

mégis folyton részeg vagy és iszol.

De nem haragszom, a kezemet nyújtom,

majd én vezetlek téged a megfelelő úton.

Anyu! El miért hagytál?

Anyu! Nekem ez nagyon fáj!

Anyu! Téged én szeretlek!

Anyu! Nagyon szenvedek!

De hiába akrok segíteni, neked nem kell,

kicsikorom óta reggelente nélküled kelek fel.

Igaz már megszoktam így az életem,

Ha valakinek elmesélem már nem szégyellem.

Anyu! El miért hagytál?

Anyu! Nekem ez nagyon fáj!

Anyu! Téged én szeretlek!

Anyu! Nagyon szenvedek!

És most, hogy már nagy vagyok,

megállok a saját lábamon valahogy.

Mégis szeretném ha igazán szeretnél,

a közeledből többé el nem engednél!

Anyu! El miért hagytál?

Anyu! Nekem ez nagyon fáj!

Anyu! Téged én szeretlek!

Anyu! Nagyon szenvedek!

Immár 22 éve születtem Orosházán. Igen kicsike város Magyarország délkeleti részén az alföldön helyezkedik el. Életem kezdetén csendesnek tűnt és persze ott éreztem magam a legnagyobb biztonságban. Ennek is végeszakadt, mint minden jónak és itt kezdődik igazából az én történetem:

Ovodás voltam már, mikor nagymamám ( nevezzük: Eszternek )vett szárnyai alá. Anyámról kiderült, hogy alkalmatlan az Anyai címre, így elvettek tőle bírósági úton. Apám ( nevezzük Lászlónak ) elvált még kiskoromban. Megértem! Anyám ( nevezzük Hajninak )szeretett csavarogni, bulizni, inni.

Eszti akkor

már a hatvanat is betöltötte nyugdíjas éveit taposta. Viszont olyan nő volt világéletében, hogy nem tudta kimutatni igazán az érzéseit, mégis tudtam hogy szeret.Gondolom sokan tisztában vannak azzal, hogy mennyi probléma van egy 5 éves gyermekkel, mint anyagi, mint odafigyelés, iskoláztatás. Az anyagi részét megoldotta, elment dolgozni pluszban. Egy cégnél talált munkát portásként, takarítónőként és egy másikat az egyik fodrászüzletben, szintén mint takarítónő. Én a céghez mentem az iskolából. Sokszor segítettem neki portáskodni és a kapukat nyitogatni. Játéknak fogtam fel az egészet. Ha nem neki segítettem akkor felfedeztem a telephelységet. Mindig találtam valamit a döglött macskáktól a darazsakig. Este kezdődött az újabb móka. Jött a takarítás az irodákban. Vadásztam bélyegeket a papírszemetesekből, játszottam a főnök számítógépén, persze titokban! Ha ezekhez nem volt kedvem vagy láttam, hogy mama fáradt segítettem neki takarítani, felmosni, cukrot pusztítani. Első osztályos voltam, úgyéreztem enyém a világ!!

Szerettem iskolába járni hiába egyházi suli volt. Gondolom Eszter hitt Istenben és ezért iratott engem is oda.

Szép napos délután volt amikor a szokásos úton ballagtam a barátaimmal jókedvűen, kacarászva. Fáradtan léptem be a portára, ahol mama csendesen ücsörgött miközben én boldogan hadartam mi is történt velem aznap.

-Képzeld Mama! Kaptam egy csomó pirospontot meg dícséretet a tanítónéniktől. Tegnap pedig még sírtam a tanuláskor...

Ő csendben eleresztett egy mosolyt és hallkan szólt.

-Ülj le kérlek kedvesem! Mondanom kell neked valamit kérlek figyelj rám jól.

Nemtudtam mi lehet ennyire komoly, azt hittem megint rosszfát tettem a tűzre. De sajnos nem...

-Nagy baj történt Zsoltika!

-Micsoda?

-Tegnap este apukád meghalt...

Furcsa érzés kerített hatalmába, olyan amit a mai napig nem tudok megmagyarázni senkinek. Igaz, hatévesen nem igazán fogja fel egy gyerek mit is jelent az a szó: HALÁL

-De tudod az angyalok vigyáznak rá és Ő téged onnan fentről néz, vigyáz rád!

Igen! Rá vigyáznak, de rám ki fog vigyázni idelent??

A temetés Pocsajban volt egy hideg délután. Annyi embert én még nem láttam egy ilyen szomorú eseményen. Megállapítottam, hogy igencsak szerették aput és akkor megfogadtam magamban,hogy én is olyan jó ember leszek, mint édesapám!

Három évvel később Eszti is felköltözött a menyországba és ketten vigyáztak rám onnan fentről. A temetés napján láttam utoljára anyámat részegen, öcsémet, aki még semmit nem fogott fel a körülötte zajló eseményekből, rokonokat akik párnapig szállást adtak addig amíg mama korházban volt. Egy nap alatt elvesztettem mindent! Az életem, családom, iskolám, szülővárosomat.

Ezt a kis regényt azért írom, hogy mindenki megtudja milyen is az élete egy "magamfajta" fiatal felnőttnek. Egyet már az elején elárulhatok: nem könnyű, de sokszor izgalmas esetleg keserű, vidám, nehéz, elkeserítő, bájos, megalázó, könnyfakasztó vagy csak egyszerűen égő. Igazából még sorolhatnám a különböző hasonlatokat, de minek!? Ez maga az élet!!!

Most 2009-et írunk és egy új szakaszhoz érkezett az életem.Új fedél a fejem felett, régi mégis új barátok, új munka kilátásban. Szóval minden megint más és mégis ugyanolyan... De inkább kezdem a mesémet az elejétől.

Minden nap megpróbálok egy fejezetet leközölni! Olvassátok szeretettel! ( vagy ne... :) )

Uram! Előtted én térdre ereszkedem,

Összekulcsolom mindkét kezem,

Esedezem, ne haggy el soha engem,

Kérlek, mindig legyél mindenhol velem,

Vezesd utamon minden léptem,

Tölled én csak ennyit kértem. Ámen!