Phoebe blogja

Újra itt. Most van egy kis időm, tehát vettem a fáradtságot és leültem, hogy pötyögjek néhány sort.

Suli. Iskola. Tanulók középülete. bárhogyan hívhatjuk, egyet jelent. Mégpedig szeptember. Valami új. Valami régi. Egyszerű. Megszokott. Monoton.
Sorolhatnám, amire asszociálok e szó hallatán, de elég ennyi. Úgy gondolom eléggé szemléletesen fejeztem ki magam, hogy az iskola elkezdődött. És ha jól tudom még egészen június 15-ig nem is lesz vége. Aztán ismét "kipihenjük" magunkat és indul minden ismét előről.

Még 3 évem van, azaz 10-es vagyok. Nem mondom, hogy augusztus elején már alig várom, hogy mikor kezdődik a suli, de azért én vártam. Vártam, hogy újra lássam a megszokott arcokat, vártam az újabbnál újabb kihívásokat, versenyeket, a kedvenc tanáraimat...meg sok miegymást. De valahol sírni tudtam volna, hogy milyen gyorsan telik az idő.... egyik nap, mintha épp akkor búcsúztunk volna el az osztálytól, a teremtől, amelyben utolsó nap is alkottunk valami emlékezetest; de ekkor már a másik nap következett, kelhettem reggel, hogy beérjek...himnusz, mindenki csöndben, alig vártam a végét, már ha szabad ilyet mondani?! De nem bírtam tovább visszatartani tüsszentési ingeremet, mandulagyulladás....khm szeptember 1-jén. Igen, mint minden szerencsétlenség, ez is velem esik meg.

Márcsak a péntek van ebből a hétből, gyrosan telik az idő....már említettem.
Bár így telne fizikán is....
Na de, első tesi óra, kedvenc, oké...lemegyünk a csarnokhoz.Átöltözünk. Bemelegítünk. Skippelés...ha valaki megmondaná, mire jó, annak fizetek egy 200ast, vagy egy kólát...mert ugyebár az árak emelkednek, ennyi pénzből 5dl ha tudok venni, na de mindegy.
Tehát ott tartottam, hogy skippelés. Aztán egy laza 60 m. Persze időre, meg majd jegyet is kapunk. 9.37, alig 3 századdal az olmpián a férfiaknál, már 100 m-en simán beérnek. Oké, de én csak egy kézilabdás lány vagyok, nem pedig olmpiai atléta. De azért lehetne jobb is. Lehetne én tudom....Ja és utánna mi történik...? Na? Hát nem belelépek egy kutyakakiba a levezető körnél...ja és a pálya kapuira ki van írva: kutyáknak belépni tilos! Na köszi!

Köszi, hogy itt jártál!Köszi, hogy elolvastad vagy beleolvastál! További jó böngészést!

üdv.: a szerk.

Nem is tudom hol kezdjem...talán az elején kellene. Először is remek szereposztás. Maryl Streep egyik régi kedvencem, akit a egy régi Hallmark filmben láttam, és szerettem meg nagyon. "Miszter" Bondról a véleményem már évek óta ez, hogy : HŰHA!! A fiatalocska lány, akit a Bajos csajokban láttam. Ezért nem is tudtam elképzelni egy ilyen szerepre, ezért is izgatott ez a film. Colinról, hmm szívesen elfogadnám. Azt hiszem, hogy ha végig mennék az összes szereplőn, csak egy csöpögős-nyálas bejegyzés lenne.

Rátérek a zenére. Abba. Mindenki ismeri. Valaki szereti. Valaki nem. Utóbbit egy picit elítélem, de ez az egyéni véleményem.

Én speicel egy olyan zenei zsenialitásnak nevezném, amit a maiak soha sem tudnának elérni, egy-kettő kivételével. Gondolok itt Madonnára...meg mindenki akire akar....

A számoknak értelme van, ez tetszik, és nem csak azért mert nyelvtudásomat felhasználva megértem a dalokat, és áldom magam, hogy mennyit ültem a szótár és egyéb idegen nyelvű könyvek felett, hanem azért is mert aki nem tud angolul, vagy csak alig, az is tudja, érzi hogy miről szól.

Ez a film iszonyúan jól sikerült. Ez az egyéni véleményem, amelyhez nagyon sokan társultak. Tehát elég sokan vagyunk, akik így gondolják...ezért is ajánlom mindenkinek aki, szereti....

... az Abbát
... a zenés filmeket
... a 07-es sármos ügynököt, Colint...meg a 3. apát
... a drámát
... az igaz szerelmet
... a nevetést
... az igazi dolgokat

AJÁNLOM MINDENKINEK!!!

mamma mia

Minden reggel, ahogy felébredek arra gondolok, hogy: "gyerünk; itt egy új nap; tégy valamit érte, hogy ez legyen a legszebb napod"......De! Akárhányszor ezt gonolom, semmi sem úgy alakul ahogy én szeretném. Ennnek több oka is van. vagyis csak egy, de ebből több szál kuszálódik össze.

Mondják bonyolúlt a szerelem....dehogy! Csak Mi tesszük azzá. Mi vagyunk azok, akik képzelgünk, hogy minden szép és jó, Mi vagyunk azok, akik hazudnak az igazi érzelmekről és megint csak Mi vagyunk azok akik megcsaljuk a párunkat.

Mégis mindig szenvedünk tőle... ez talán minden emberbe be van táplálva. A génjeinkben van. Ezt nem tudom pontosan. Mindegy, elvileg nem vagyok tudós. Na de a lényeg, hogy most én is ezért vagyok összezavarodva.

Pontosan 4 hónapja, ami tudom, kicsit sok idő, és már mások rég kigyógyultak volna régi szerelmükből. De én nem vagyok olyan, mint a többi. Én én vagyok. És én még nem tettem túl rajta magam.

Ez az első, és utolsó blogbejegyzés amiben erről írok, ez csak azért van, hogy elindítsak egy új életet. Pff, ez most egy brazil szappanoperába is beillett volna. Méghogy élet?! Már élek!!

Elég ennyi ebből!

a szerk.

Az első lépések egy ember életében mindig nehezek, akárhogyan is nézzük. Gondoljunk csak arra, mikor megtesszük az első lépéseinket. Vagy amikor először engedjük el szüleink kezét az iskola kapuja felé tartva. Mind-mind nehéz pillanat. Ez a mostani is egy ilyen minutum. Nehéz elször írni egy idegen helyre egy idegen publikumnak szánva.

Ez a blog a saját világomról szól, ami engem körül vesz. Természetesen nem használok igazi neveket, mert nem akarom saját magam, és mások nyugalmát megzavarni. Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy felesleges időmet kihasználva gyakoroljam a publikus írást. Talán később hasznát vehetem. Véleményeket elfogadok. Tehát tessék bátran kommentálni.

Jó olvasgatást!