Pflugerfefi blogja

Valami nem stimmel az èrzéseimmel,

nem èrzem a holnap vonzó ígèretèt,

pedig nincs semmi baj a képességeimmel,

nem oldom meg a jövő képletèt,

tudom , hogy jön a tèl s a tavasz,

de sajnos itt a vírus velünk,

a kép mint szalonna avas,

csámpássá válik a lelkünk,

s hogy ígèretté málik a jó szó,

s lélegeztető gèpen az emlékezet,

ponton lesz a kèpzetlen oltó,

a múlásodon nem lesz èkezet,

az èlet most nem érzèkelhető,

kardinális , orbitális csúfsàg,

nem vèdő, mint házon a tető,

màr minden, minden hazugság,

ideérhet a sànta vêgkifejlet,

a gerincet, tüdőt törő valóság,

meghatàrozza a semmit, s a teljet,

èletet markol durvàn e kórság,,

szemekben a fèny maszkot visel,

hullám hàtàn hullám lovagol,

a fèny már nem mutat utat,

s az èlet kárvallottan kutyagol.

A hold is sàpad ha lenèz a földre,

s a nap fáradtan körbetekint,

húnyó csillagokat emel ölbe,

koborló felhőket új útra int,

kék bolygónk szép odafentről,

làthatták az asztronautàk,

bár a sorsa règen eldőlt,

mikor ember ràtette a lábát,

sír az égbolt, könnyei hullnak,

siratja testvéret, a földet,

könnyeibe az univerzum belefúlhat,

a végtelen elmétlen töltet,

a hold arcàn a maszk nyomot hagyott,

a tejút màr nem út, csupa  göröngy,

az összhang korcsolya pályàvà fagyott,

nincs szèpség, nincs fűzött gyöngy,

halálra vàltan, bolygónk agonizál,

te tetted ember , s vele múlsz,

a vègtelenségig úgyis terrorizàl,

s a pokol mélyère hullsz.

Harsogó èrzelmek nem kapnak helyet,

csak a csend muzsikàl,

a mozgás harcol, kérdez a lendület,

nèmasàg harmónizàl,

a szél nem törődik mindezekkel,

fújja a magàèt,

a lét mindíg önmagáért vezekel,

a túlèlés aranyáért,

laposra taposott utakon vesztegel

a foltozott gondolat,

fent a felhőkön az égen tetszeleg

mely irányít sorsokat,

arànytalan a hangsúlyos eredet,

téveszme kihűlt falakon,

megfoghatnàm simógató kezedet,

az értelmet kereső szavakon,

lágyra váltott a kesergő vadhajtàs,

űzött  morcra hajasít,

nem várhatod, hogy mondja pajtàs,

az èlet nem téged vadít,

tovább hajszol a lét ismert veszélye,

hisz tudod falánk ragadozó,

rádborul a most idegölő szeszélye,

s ez lesz az új ismeretlen való.

Egyszerű, kevés beszèdű, ám dolgos,
hajnali èbredés, legott munkát talál,
henyèlésben nem ő a főkolompos,
lustaság elvei szerint... napi halál,


kérges tenyér, mit a dolog ráncosít,
háztájiban ember lèptékű az álom,
két szép lova, miket èrtékük táltosít,
nincs mire azt mondaná, nem találom,


hetek vègén elmegy Isten házába,
meggyónja nem létező bűneit,
viragot tesz a kereszt alatti vázába,
s munkával tolja tovàbb dolgos éveit,


hetköznapi hőssé  szememben válik,
többet èrő émber nekem mindenkinél,
ki mást nem remél, örömmel halàlig,
munka és kenyér örökkévalóságig.

Súlyos imàk is tévedések,