Pflugerfefi blogja

Gyász
Pflugerfefi•  2021. október 30. 11:54

Halottak napján....

Holt lelkek, àlmok bolyonganak

temetők fakó útjai között,

hallgat mind ki elköltözött,

csak krizantèmek bólogatnak



gyertyák pisla fénye festi 

a holtak  örök birodalmát,

lehet szerb, magyar, dalmát,

a lelkèt vègleg elereszti,



mind ki vesztett  életcsatát,

èlőknek emlékként maradt,

pedig csak jelölt úton haladt,

kitàrta múlásnak ablakàt,



nyugalmat leltek a fèny karjain,

sötét èjben is làngol az örök

valósàg,visszatèrő  körök

elúsznak a a távozó vizek habjain,




könnyes szemek, hajlott hátak,

imát mormolnak fàjó szájak,

emlékekbe kapaszkodva rejtik

a fájdalmat, s a jövőt csak sejtik.

Pflugerfefi•  2017. május 2. 16:58

Anyák napjára / Még fájsz/.

Szeretet szállodája volt lelked,

sötétben is fényt adtál, s reményt,

sírtál, nevettél, szerettél ha kellett,

de nem nyilvánítottál véleményt,


dolgos kezed  sosem pihent,

sok feladat három gyerek után,

az élet felettünk is elsiet,

de kérted, s nem halunk meg bután,


szeretettel már nem néz rám szemed,

bár kéksége még feldereng,

gyönyörű hangod is elment veled,

a szívem dalaidért még elmereng,


még fájsz, holott már unokák vidítanak,

különösen ilyenkor anyák napján,

már csak a friss virágok virítanak

lakod örökre bezárt ajtaján.

Pflugerfefi•  2016. szeptember 7. 16:22

Minden ága

már nem emlékszem mindenre

cak gyönyörű kék szemedre

persze a sparheit sustorgása
de te voltál a minden ága


anyám, rég elmentél, s én maradtam
azóta is csak annyit haladtam
amennyit mászik a csiga
lány derekán a hullahopp karika


veled talán más lenne az élet
meg azok a finom sütemények
fehér hajad, puha kezed
megyek hozzád és leszek veled


te voltál a minden ága
vártál haza vacsorára
szemed kékje látomás
hogy voltál, már csak álmodás…

Pflugerfefi•  2016. szeptember 4. 18:19

Elmúlás

Ha megtérsz utadról, s nevénszólitod a halált, 

vergődő önmagad keserű életén
átcsordul, már nem kéz a kézben


megtapogat a rettegés
vele a csöndes éj,
belédsüpped a remegés
vége van, ne remélj


ahogy a réten nyíló ködvirág
eldobja szirmát órákon belül
ugy kúszik léted le a mélybe
elkorhadni így bűntelenül


várólistán csak egy vonás 
megannyi kis kereszt
papiron sercegő karistolás
egy legyintéssel átereszt


ennyi az élet röpke lebbenés
mint fogason az üres kabát
közösből kiszakadó reszketés
szemed tévelygése már nem saját


kettéváltál, tested feketül 
üres tok, minden kizárva, 
itt maradtál, gyengén, lelketlenül,
rászabsdítva a búcsúzó világra..