Pat blogja

Nem igazán jellemző...de olyan messze érzem most Őt magamhoz...még nem nagyon volt ilyen, és az a furcsa, hogy tagadja. Amikor azt mondtam neki, hogy ilyenkor elmegy a kedve a csókoktól, a simogatástól, a szeretetteljes szavaktól, akkor nemet mondott. Pedit de, igen!

Miért van az, hogy a férfiak minden női gyengeséget hisztinek hisznek?
Én ezt sose fogom megérteni...és nő legyen a talpán, aki meg tudja magyarázni ezt nekik, hogy mi ilyenkor gondoskodásra, több szeretetre és figyelemre vágyunk!

Annyira szeretem, de néha nem tudom mi lesz velünk.
El tudnám engedni, ha kellene...de elfelejteni sohase! Remélem minden gondunk megoldódik és csak pillanatnyi hullámvölgy ez!

Életünk minden pillanatában vágyunk valamire, ami sosem lehet a miénk, vagy éppen olyan messze van, hogy fogalmunk sincs, hogyan és mikor szerezzük majd meg. Végülis ki hibáztathat minket ezért, hisz ebben növünk fel, hogy mindig keresésben vagyunk, sosem állunk meg és csodáljuk kicsit, amink van, hanem csak megyünk és keresünk, keresünk és megyünk. Tovább. És tovább. 

Jó, ha az ember találkozik néha valakivel, aki emlékezteti őt a pillanatok szépségére...hogy milyen melengető, szeretetteljes, védelmező lehet egy ölelés, hogy mennyit jelent egy csak neked címzett pillantás egy több száz emberből álló tömegben, hogy mennyire boldog tudsz lenni, amikor valaki olyannal találkozol, akit már régen nem láttál és konstatálod, hogy nagyon örül neked! Igen. Ezek azok a pillanatok és élmények, amikért érdemes. Érdemes élni, lélegezni,reggel felébredni, mosolyogni! Nekem mindenképp!

Szeptember új életet hozott nekem, egy új szerelemmel, egy új lakhellyel.
Ennek már több, mint 7 hónapja, és kisebb zötykölődéssel, de úgy érzem a helyemen vagyok, habár ebben az ember biztos sosem lehet.
Jelenleg is olyanon vitáztam vele- bár vele nem lehet vitatkozni, mert nem szeret és kitér előle ahogyan csak tud- amit élből elutasít és teljesen máshogyan fog fel, mint én. Nem értem, hogyan lehet valaki ennyire más...igaz, a szülei se százasak teljesen. Olyan szoros burokban nevelték a kedvesemet, hogy 20 éves koráig nem volt túl sok interakciója emberekkel...barátai szinte nincsenek is onnan. Furcsa, mert én teljesen az ellenkezőjét életem meg egészen kicsi korom óta. A házunk mindig tele volt emberekkel, és imádtam közöttük lenne, akár felnőtt, akár gyerek az illető. Persze, az ember nem nézhet le azért mást, mert ő máshogyan nevelkedett, csak nagyon furcsa megszokni és nap, mint nap szembesülni a szokásaival. Megérteni sose fogom az egyszer biztos, de próbálom elfogadni. Azt hiszem ez a legfontosabb lépés ahhoz, hogy együtt tudjunk élni. Hogy örökre vagy sem az majd idővel kiderül...jelenleg nem bírom zöld ágra vergődni vele és az elveivel, amik sokszor eléggé légből kapottnak tűnnek, de majd csak lesz valahogy...gondolom.

Nagyon sok idő telt el az utolsó bejegyzésem óta. De ilyen az érettségi éve. Mostmár lassan túl vagyok rajta...2 nap múlva 19 éves leszek. Szeptembertől, ha minden jól alakul Pestre költözöm az egyetem miatt. Izgalmas lesz, az egyszer fix. Sok minden kavarog most a fejemben és gondoltam ide leírom... Nem értem, hogy az emberek miért ígérnek meg valamit, ha utána nem képesek betartani azt! Azt sem tudom felfogni, hogy miért nem lehet egy srácnak, aki bejön megmondani kerek perec, hogy tetszel, mindezt anélkül, hogy elfutna a másik irányba vagy éppen unalmassá válnk számára, mondván, hogy nem "vadászhat" rám. Szakállam nő mire bármiféle közeledést látok felőle... Csajok, ez mindig ilyen nehéz??? Nekem most tűnik fel x év óta először, hogy ez ennyire körülményes. Visszatérve az ígéretekhez, mindig megfogadtam akárhányszor csalódtam egy be nem váltott ígéret miatt, hogy többet ilyen nem fordulhat velem el...erre tessék, megint ott vagyok, ahol a part szakad. Persze ilyenkor jön az a gondolatom, hogy ennél nagyobb problémám sose legyen az életben. Az emberek ugyanis hajlamosak elveszni a részletekben és nem veszik észre, hogy milyen jó dolguk van akkor, amikor semmi nagy dolog miatt nem kell aggódniuk, csupán a mindennapi apró gondjaik vannak. De semmi vész, ez úgyis hamarosan megváltozik...van aki rajtam kívül érzi a "Változás Szelét" vagy csak én vagyok ennyire ráhangolódva az efféle dolgokra?!    

A lényeg azonban még mindig nem változott semmit: SZERESS, EZ A KULCS A BOLDOGSÁGODHOZ! ;)

Hihetetlen jó hétvégém volt! 2 előadással telt. Nagyon élveztem mindkettőt, kezd egyre jobban összekovácsolódni a csapat. Nagyon nehéz lesz így elválni tőlük, de addig még van 4 előadásunk! És ugyebár készülünk meglepetéssel is a színészeknek az utolsó előadásra, már javában folyik a szervezkedés és a gyakorlás. :) Alig várom, hogy a következő előadás előtt folytassuk. Hiányozni fog nekem ez a világ, persze jövő évadban is sokat fogok színházba járni, de más érzés az, amikor része vagy egy színdarabnak és más az amikor nézed. THEATRE 4EVER!!!!