Érzés egy év távlatában...

Érzés egy év távlatában...

Mikor hideg homlokodról kezemmel töröltema gyöngyöző, fájdalomtól éledt izzadcseppeket,

s néztem arcod, a férfit, kit egykor szerettem -

azon gondolkodtam : miért nem adtunk boldog életet ?

Hová és mikor tűnt el a valamikori lángolás,

a tűz és a remény a szeretetben s a boldogságban ?

Miért égett fel kettőnk között a híd s az álmodás

mikor szűnt meg, s miért nem folytatódott a valóságban ?

Miért hagytuk, hogy vágyaink elhamvadjanak,

s jéghideggé fagyjon kettőnk buja nászágya ?

Miért engedtünk a durva, kegyetlen, zord szavaknak,

hogy általuk eltűnjön mindkettőnk vágyálma ?

Fogtam a kezed...s néztem kopott, élettel teltnek

már nem mondható szemeidet...lepergett előttem ifjúságunk...

De szívembe markoltak ismét a fájdalmas érzések,

mikor bántottál...s mikor egymás ellen fordult haragunk...

Tudom, akkor már te is másképp tetted volna...

visszaforgattad volna az Idő fogaskerekét...

Szemedben láttam a megbánást s hogy szíved átkarolna,

ha meg nem történtté tehetnéd...szívemet megérinthetnéd...

És ültem...figyeltelek...sajnáltalak - de nem szerettelek,

mert az évek során kiégett irántad érzett szerelmem...

Sajgott a lelkem, hogy én fájdalmat, igazat nem érezhetek,

mert elvesztek valakit, akit valamikor nagyon szerettem...

Éreztem fájdalmat - a gyermekem apját veszítem el...

éreztem benned az utolsó kínok gyötrő szenvedését...

Éreztem gyermekem téged megtartani akaró kérését -

de nem éreztem egy szerető NŐ mérhetetlen veszteségét...

S akkor is és azóta is fáj, hogy nem érzem pótolhatatlan

hiányodat...nem érzek űrt magamban, nem vágyom utánad...

S bár sajnálom, hogy fiatal életednek ily hamar vége szakadt -

de most már szeretettel karolva élem a napjaimat.

2011. dec. 15.