Natalia125

             Első fejezet
              Bevezető(Kórház)

Soha nem gondoltam volna, hogy a halál ilyen békés és nyugodt lehet. Érzem, ahogy lebegek. Vajon most mi lesz velem? Küzdenem kellene, mert nem okozhatok ekkora csalódást a szüleimnek. Bár tudják milyen ügyetlen vagyok azért értük meg kell próbálnom véget vetni a lebegésnek. Hangokat hallok. Nem értem ki az és mit mond, de hangok. Talán a túlvilág hangjai.

-Lia! Lia!

-Engem szólít! Igen. Ezek a túlvilág angyalai. Semmi kétség meghalltam.

-Natalia! Kicsim!

Kinyitottam a szemem.

-Anyu? -leheltem olyan halkan hogy még én is alig hallottam, de ekkor anyu hajolt fölém és megölelt.

-Lia!

-Au! -szorosan ölelt és nem vette észre, hogy ez fáj. Csak ekkor vettem észre, hogy a lábam gipszben van és a fejemen kötés a kezem a nyakamba kötve.

-Jaj ne haragudj!

-Nem haltam meg?

-Nem kincsem! Ha tudnád milyen boldog vagyok.

-Kórház?

-Igen.

-Mi történt?

-Jöttél volna vacsorázni, amikor megcsúsztál a lépcsőn és legurultál.

-Jellemző.

-Ne agódj! Rendbe fogsz jönni.

-Jó Reggelt Natalia!

-Jó Reggelt!

-Szia szivem!

-Szia Apu! -csak ekkor tudatosult bennem, hogy mikor kinyitottam a szemem mintha láttam volna aput, ahogy kiszalad a teremből. Ahogy ismerem egyből az orvosért, mert a doktorral tért vissza.

-Örömmel látom, hogy magadhoz tértél. Tudod hogy hívnak?

-Natalia Bart.

-Hány éves vagy?

-Tizenhét.

-Milyen hónap van?

-Augusztus.

-Milyen nap?

-Nem tudom. Mennyi ideig aludtam?

-Három nap.

-Akkor azt hiszem ma....ma csütörtök van.

-Igen.

Néhány vizsgálatot elvégeztek még rajtam, aztán a doktor úr bejött megkérdezni hogy érzem magamat és közölte, hogy holnap hazamehetek, de ha bármi panaszom lenne azonnal menjek vissza. Anyuék persze egész éjjel velem voltak. Másnap reggel egy hang ébresztett fel. Egy telefoncsörgés. Hallottam, ahogy anyu beszél valakivel.

-Anyu?

-Szivem?

-Baj van?

-Nem. Csak....édesapáddal beszéltem.

-Jó Reggelt! -jött be a középkorú, mégis kedves arcú orvos.

-Jó Reggelt!

-Hogy érzed magad? 

-Jól.

-A gipszet két hét múlva leszedjük majd rólad, de addig semmi esés vagy ilyesmi!

-Megpróbálom.

Második fejezet
Kellemetlen meglepetés

Hazafelé nyugton ültem gipszelt lábbal. A kezemről már leszedték a kötést és a fejemről is. Mikor hazaértünk apu a szobámba segített. Lefeküdtem az ágyra és ők leültek a szobámban.

-Lia beszélnünk kell veled.

-Baj van?

-Egy ideje édesapád és én sokat vitatkoztunk.

-Előtted próbáltuk türtőztetni magunkat, de....

-Ha nem voltál ott folyton martuk egymást.

-Tessék? Mit akartok ezzel mondani?

-Mind a ketten nagyon szeretünk téged, de....

-Édesanyád és én úgy gondoljuk mindenkinek az lesz a legjobb ha elválunk.

-Ha elváltok? Ne!! -nagyon meglepett. Előttem mindig boldogok voltak, mintha a világ legjobb házasságában élnének. Mikor romlott ez meg? Miért nem vettem észre? Általában mindent észreveszek. Arcomról egy könnycsepp hullot le.

-Sajnáljuk Lia!

-Nekem kell döntenem, hogy kivel akarok maradni? -ez a gondolat megrémített. Nem tudok választani közöttük.

-Azt hiszem a legjobb megoldás az lenne ha...

-Ha...? -fogalmam sem volt mit fog nekem anyu mondani, de nem számítottam túl sok jóra.

-Ha Philhez mennél. -Phil a nagybátyjám. Nagyon szerete, mintha az apám lenne, de hogy vele lakjak...ez elég riasztó gondolat.

-Jót fog tenni a levegőváltozás. Ha azt akarod akkor csak egy szemeszter idejére. Ha nem tetszik az ottani suli, akkor visszajössz a szemeszter végén.

-Rendben. Ha ti ettől boldogabbak lesztek elmegyek. -egyeztem bele, mert tényleg fontos hogy ők boldogok legyenek. Bármit megtennék ezért. Úgyis csak a baj van velem és úgy egy hónap múlva úgyis Phil fog hazahozni ha megtudja milyen ügyetlen vagyok.

-Arra gondoltunk, hogy talán megpróbáljuk mégis rendbe hozni a házasságunkat így elmegyünk egy világkörüli útra, de ez fél éves.

-Akkor mégsincs veszve minden ugye anyu? -lelkesedtem hogy mégis együtt maradnak.

-Fél év. Kibírsz ennyit nélkülünk?

-Apu tizenhét éves vagyok. El leszek Phil bácsival.

-Rendben. Akkor vasárnap költözhetsz is. Hétfőn pedig kezdheted az iskolát. Phil beirat.

-Tessék? -nem elég hogy közlik a válást és be vagyok gipszelve még ez is.

-Ha nem tetszik csak egy szemesztert kell kibírnod.

-Rendben. -megnyugtató  tudni hogy rendbe szeretnék tenni a dolgaikat.

 Harmadik fejezet
Költözés

A napok gyorsan teltek. Hirtelen azon kaptam magam, hogy máris vasárnap van. A holmim már össze volt csomagolva. A reppülőtér zsúfolt volt.

-Lia ha nem szeretnéd, akkor megpróbáljuk megoldani valahogy itt....

-Nem anyu! Menjetek el!

-Köszönjük.

Szorosan megöleltek.

-Vigyázz magadra nyuszi! -utáltam ha nyuszinak hívott, de ezt magyarázza el valaki az édesanyjának.

-Próbálok.

-Itt egy bankkártya. Ha szükséged van valamire használd nyugodtan és hívj azonnal ha történik valami. -hát igen. Apu soha nem volt érzelgős és nem szeret búcsúzkodni. Mindig is praktikus volt.

-Köszönöm.

-Lia, te kis esetlen bocs! Vigyázz magadra, hogy nyugodtan hagyhassunk felnőni, mert maholnap már felnőtt nő vagy.

Csak mosolyogtam és könnyes szemekkel öleltem meg őket. Gipszelt lábbal kényelmetlen volt a repülőút, de Phil már a reptéren várt rám. Mikor lezálltam már láttam is. Ott mosolygott rám a hivatali autójának támaszkodva(mert Phil a hivatalban mindenes). Mikor meglátta, hogy még mindig gipszben vagyok odasietett hozzám.

-Szia Lia!

-Szia Phil!

-Lia hiszen te gyönyörű nővé cseperedtél.

-Ugyan Phil bácsi!

-Na gyere! -segített beszállni a kocsiba és berakta a csomagjaimat is. A kocsi egy hosszú úton haladt végig. Ekkor vettem észre mi olyan furcsa. Itt nincsenek színek csak a szürke és a zöld. A fák zöldek, de az ég szürke. 

-Phil még mindig egyeül élsz?

-Igen. Nincs időm ilyesmikre. Ne aggódj az iskolát elintéztem. -hirtelen témát váltott, így nem feszegettem ezt a témát, mert nem akartam kínos beszélgetést.

-Köszönöm. -vágtam rá kedvetlenül, mert semmi kedvem nem volt az iskolához.

-Hát meg is érkeztünk.

A ház ugyanolyan volt, mint mikor utoljára jártam itt. Pedig elég régen volt már. Talán hat éves lehettem, de aztán beköltöztünk a városba. Phil besegített a házba.

-Azt hiszem, amíg a gipszed megvan, addig jobb ha itt lent alszol.

-Igen. -ennek őszintén örültem, mert gipszelt lábbal és mankóval nem akarok lépcsőzni, mert abból biztos újabb esés lenne. Délután azért felvitt, hogy kicsomagoljak, de aztán lesegített, mert lent könnyebben boldogultunk.

-Holnap délután elmegyünk a kórházba. Megnézetjük a lábad.

-Jól hangzik. -remélem most már hmarosan leveszik a gipszemet.

-Ha pizzát rendelek az jó lesz? Sajnos nem igazán tudok főzni így nem próbálkozom.

-Remek lesz. -egyeztem bele, mert tudtam, hogy Phil rémesen főz és a végén még valami mérgezést kapnánk.

Nehéz volt egyedül megoldanom a fürdőben való tennivalóimat, de végül sikerült. Másnap reggel mikor felébredtem Phil már az ágyamnál állt.

-Jó Reggelt!

-Jó Reggelt! Elviszlek az iskolába. Segítsek elkészülni?

-Köszönöm, de inkább egyedül. -az kellene, hogy a bácsikám öltöztessen vagy hasonló. Nem. Ezt nem.

Negyedik fejezet
Első nap az iskolában 

Mikor segített kiszállni az iskolánál mindenki minket bámult.

-Köszönöm Phil!

-Nincs mit! Érted jövök majd. Jaj Lia!

-Igen? -fordultam vissza kíváncsi tekintetekkel a hátamon.

-Ez egy kis város Lia! Tudni fogják, hogy új vagy és sok mást is. Itt mindenki ismer mindenkit.

-Kösz a figyelmeztetést. -vigyorogtam, pedig eléggé zavart, hogy Phil már mesélt rólam.

-Majd találkozunk. Szia!

-Szia!

Lehajtott fejjel fordultam meg, de mégis felnéztem. Éreztem, ahogy elvörösödve indulok a bejárat felé. Könnyen vörösödöm és éreztem hogy most is vörös lett az arcom és közben arra gondltam, hogy csak jussak be úgy hogy semmi balszerencsés nem történik velem, mert valóban nagyon ügyetlen vagyok. Ez sem sikerült. Ahogy felmentem a lépcsőn és kinyitottam az ajtót nekem ütközött valaki és a papírjaim szétszóródtak.

-Ne haragudj! -szólalt meg egy rendkívül kedvesen csengő hang.

-Én nem figyeltem. -mire észbe kaptam már össze is szedte és felém nyújtotta őket.-Köszönöm. -mikor ránéztem és megfogtam a lapokat, mintha ledermedtem volna. Egy gönyörű, falfehér arcba néztem. Megfogtam a lapokat, de még nem engedte el és együtt álltunk fel, közben végig a szemem vonzotta az arca és a karamella színű szeme.

-Robert Lunc vagyok. Te pedig Lia ugye?

-Igen.- sütöttem le a szememet.

-Segítsek megkeresni a termet?

-Megköszönném. -nagyon kedvesnek találom, hogy felajánlotta, így nem mondtam nemet. Olyan különös érzés tört rám. Mintha első látásra beleszerettem volna. Egy különös vonzalom. Vagy....nem is tudom elmagyarázni ezt az érzést, de amint ránéztem éreztem. Egymás mellett sétáltunk a folyosón. Még mindig mindenki engem bámult ,de most a kíváncsi tekintetek egy részét Robert kapta.

-Tessék. Itt lesz az első órád.

-Köszönöm Robert!

-Nincs mit! -csak úgy odavágta, majd megfordult és elment. Furcsa, hogy rám sem nézett és olyan mogorván mondta. Talán megbántottam valamivel? Erre most nem gondolhatok, mert mindjárt kezdődik az óra. Milyen óra is? Beléptem a terembe és a kíváncsi szemek rám szegeződtek.

-Jó Reggelt Lia! -köszöntött egy férfi. Gondolom ő lesz a tanárunk.

-Jó Reggelt!

-Mr. Gard vagyok az osztályfőnök. Foglalj helyet valahol. Osztályfőnökink lesz, így nem kell felszerelés. A szekrényedet megkaptad már?

-Még nem.

-Akkor szünetben odaadom.

-Köszönöm.

Szekrény? Mégis hol kaptam volna meg. Mikor beléptem majdnem elvágódtam, aztán Robert. Még mindig az ő szemei voltak előttem. Azért felfogtam, hogy mit mondott Mr. Gard. Például az iskolai színdarabról, ami elég furcsa, mert mindenkinek el kell mennie a szereplőválogatásra. Már előre forog a gyomrom. Én és a színpad? hát ez valóban rossz ötlet. Ott nem csak önamgamra de másokra is életveszélyes leszek. Már el is képzeltem mekkora kárt teszek az emberekben vagy önmagamban. A csengő ébresztett fel ebből a gondolatmenetből.

-Lia! Gyere ide kérlek!

-Tessék Mr. Gard?

-A szekrénykulcsod. Tiéd a 125-ös.

-Köszönöm.

-Szívesen. Ma még találkozunk majd az órán. Szia!

-Viszont Látásra!

Mikor Natalia kiment a teremből megszólították.

-Szia! Te Lia vagy ugye?

-Igen.

-A nevem Jasper. Hogy tetszik a suli?

-Szokatlan. Még csak másfél órája vagyok itt.

-Ha gondolod körbevezetlek vagy ebédelek veled, esetleg beszélgethetünk bármiről.

-Köszönöm. Akkor megkérnélek, hogy mutasd meg a torna termet.

-Szívesen. Nekem is torna órám lesz.

-Komolyan? Akkor kérnék is egy szívességet.

-Mond csak drága.

-Szólj a tanárnak, hogy semmiképp ne engedjen labdához érni vagy ilyesmi. Nagyon béna vagyok és még baja esne valakinek.

-Rendben, de nem hinném hogy tényleg olyan ügyetlen vagy.

-Szerinted miért sántikálok?

-Nem tudom.

-Leestem a lépcsőn. Meg sem lepődött rajta senki. Mindig elesek vagy ilyesmi.

-Hűha. Akkor majd vigyázunk rád.

-Köszönöm Jasper!

Az öltözőben megismerkedett a kicsit molett Margarettal, akinek vörös haja volt arcán szeplők és az orrán egy szemüveg pihent és egész jóban lett Clara-val, akinek hosszú fekete haja a füle mögé volt tűrve és barna szemei olyanok voltak akár a gesztenye. Mikor beléptek a terembe azonnal elkezdték a labdázást. Hiába mondta Lia, hogy ne negedják játszani a labda felé repült. Beleütött, ami egy fiú évfolyamtársán landolt.

-Auuu!

-Jaj ne haragujd! Mondtam, hogy ügyetlen vagyok és nem lenne szabadna ilyesmikkel játszanom, de...

-Semmi baj. Lia vagy ugye?

-Igen.

-A nevem Clark.

-Sziasztok!

-Hello Tati.

-Szia Lia! A Nevem Tatjana.

-Szia!

-Együtt fogunk járni bológiára.

-Tényleg? Akkor velem is. -lelkendezett a nem túl magas szőke hajú Clark.

-Sziasztok!

-Szia! Lia ő Eric.

-Szia Lia!

-Szia Eric!

-Képzeld Eric velünk fog járni biológiára.

-Tényleg?- most már két lelkesülő fiú volt, akik Lia-val lesznek egy órán.

Vége lett az órának és Lia egyre több emberrel megismerkedett. Együtt mentek ebédelni.

-Tatjana kik azok, akik ott ülnek magukban annál az asztalnál?

-Ők a Lunc család.

-Nagyon furcsák.

-Tényleg azok. De azért, mert ők nem valódi testvérek. Dr. Lunc örökbefogadta őket a feleségével. Az ott a legszélén Alexa. Ő a mellette ülő James-el jár. A másik kettő pedig Susan és Andrew. Ők is együtt járnak.

-Az ötödik hiányzik, még biztosan órája van.

Ekkor belépett Robert az ebédlőbe.

-Ő az ötödik Lunc gyerek. Ő is elég furcsa, bár a legfurcsább James. Mindig olyan képet vág, mintha épp meghallna.

-Hagyd őket. Ne is figyelj rájuk.

-Nem érdemes időt pazarolni rájuk.

-Értem. Köszönöm.

Néhány percig még csendben ültek.

-Lassan indulnunk kellene biológiára.

-Igaz.

Felálltak és együtt elindultak a terem felé. Mikor beléptek mindenki a helyére ment.

-Mrs. Swan!

-Igen Mr. Burgen?

-Tessék a felszerelése. Már csak egy hely van. Kérlek foglalj helyet Jasper mellett.

-De jó. Örülök, hogy mellettem fogsz ülni.

-Köszönöm.

Jaspernek folyton járt a szája.

-Jasper még lesz alkalmad megismerni Lia-t. Kérlek Lia cserélj helyet Alexa-val.

-Igenis.

-Bocsi. -suttogta Jasper.

Lia leült Robert mellé.

-Szia! -üdvözölte vidáman, de az csak bólintott majd arréb ült. Egész órán csendben ültek egymás mellett. Mikor kicsengettek Robert gyorsan eltűnt Alexa-val.

-Lia!

-Tessék?

-Ne haragudj, hogy miattam ültettek el. Robert nem volt túl dúrva veled ugye?

-Miért lett volna?

-Csak mert nem szereti ha nem ülhet a testvére mellett.

-Ja nem. Nem mondanám. Most viszont mennem kell. Phil nemsokára itt lesz.