A saját blogom (Nagyur blogja)

 Ébresztő!

Semmi nem elég!

E világban gyorsan nő az emberiség létszáma, túlnépesedett a Föld.
Egyre több a szemét, a környezetkárosítás, s egyre kevesebb a "zöld".
Nincs már olyan, ami nem fertőzött, ám az emberi faj konok.
Tapodtat sem igyekszik ezen változtatni, még ha el is lepi a "mocsok".

Az őserdők nagy részét kivágták, erősen pusztul a talaj.
Nukleáris "temetőkből" is nagyobb a szám, mint tavaly.
A folyók arzénnal, vegyi hulladékkal vannak tele,
A vízi világ jó része ebbe pusztul bele.

A földalatti élőlényeknek sincs jobb dolguk,
A gyakori atomrobbantások megpecsételték a sorsuk.
A felszíni állat és növényfajoknak csökken a területe.
Bolygónknak zsugorodik a hasznosítható felülete.

Az "ember" saját fajtáját sem kíméli, lépten-nyomon írtja.
Addig árt másoknak, ameddig erővel bírja.
Nemsokára nem az olaj, a pénz, vagy a hatalom lesz a tét,
Hanem a tiszta víz, a maradék élelem, s maga a lét.

Hiszen soha semmi nem elég! Minden gazdag egyre többet akar,
Viszont a többi "rendes" fajtársához valamennyi fukar.
Ha így megy tovább, elpusztul az élet, kihal az összes virág,
S örökre eltűnik a galaxisunkból ez az egykor csodás világ.

Megy ez így is!

Sok dolog van, amely fájó az ember lelkének,
S úgy érzi akkor, hogy ő a hordozója a világ minden terhének.
Ezzel sokan vannak így, nem egyedi eset,
Számtalan személlyel, számtalanszor mindez már megesett.

Gondok mindig voltak, s lesznek, a kérdés: hogyan tudjuk kezelni őket?
Megannyi választ kapnánk, ha megkérdeznénk férfiakat, nőket.
Véleményt bárki mondhat, de döntenünk magunknak kell!
Különben lelkivilágunk nyugalmat sohasem lel.

Sokszor drámaibban fogunk fel valamit, mint ahogyan kéne,
Lehet szeretnénk megtenni, ám tiltakozunk: még ne!
Teljes lelki nyugalom nem volt, s nem lesz soha,
Viszont védekezhetünk és a negatívumokat elűzhetjük tova.

Egyik nap jól érezzük magunkat, másnap letargiába esünk,
Kiegyensúlyozottabbá válunk, ha több mindent szívünk szerint teszünk.
A kételyek tisztázása után minden porcikánkat öröm járja át.
Boldogabbak lehetünk, s felkiálthatunk: megy ez így is! Nahát!

Drámai az élet!

Bármerre is járok,
elkeseredett embereket
látok.
Bú és bánat mindenütt.
A remény maradt mindenük.
Félelem és fájdalom
jellemzi őket.
Létbizonytalanság rémíti
a férfiakat, s nőket.
Nem tudják, hogy mi lesz
holnap,
a hírek vajon miről szólnak.
Küzdenek, amíg bírnak.
Egyesek ütnek, mások sírnak.
Drámaivá vált az élet!
Ettől szenved a szegény lélek.
Egyéni tragédiák zajlanak,
mindenfelől csak rosszat 
hallanak.
Lehet ennek jó vége vajon?
Talán. Csak akarni kellene
nagyon.
S tenni érte, még ha senki
nem is kérte.
Különben halál nélkül elhal
a remény
és az élet nem lesz más,
csak siralmas, rideg, kemény!

Mire rájössz

Lehet, hogy túlteng benned a szeretet,
Ha mindenki rád figyel, azt biztosan szereted.
Ám ne pazarold ezt az érzést "fűre-fára" soha,
Hiszen akkor a valós tartalom könnyen elszáll tova.
Nem mindenki érdemli meg, hogy kedves légy vele,
Mire erre magadtól rájössz, már megette a fene.
Felborul a lelkivilágod, s nő benned a fájdalom.
Úgy érzed tévedtél, ám nincs számodra szánalom.