Nacsu blogja

Titokban

Már rég nem ismerem önmagam,

Ki rég voltam az már meghalt.

Mesélek a múltról, így talán megérted,

Milyen voltam akkor, s mi vált belőlem.

Egy éve még zárkózottan éltem,

Játszottam akivel csak tehettem.

Megaláztam, ki utamba állt,

Egy szó nem sok annyi sem érdekelt ám.

Élveztem az életet,

Bolyongtam a végtelenben.

Érzések és bűntudat nélkül,

Egyszóval féktelenül.

 ….

De elém sodort az élet valakit,

Kit eleinte gyűlöltem, megvetettem.

Idővel baráttá vált,

Jó volt vele lenni.

Azt hittem igazi barát ő,

Mellettem áll majd ha rossz az idő.

De tévedtem….

Az utolsó időszakban már csak vitát szított,

El lenni vele képtelenség volt.

De ez egészben a lényeg,

Mikor megismertem, akkor kezdtem élni,

Megbánni dolgokat és bűntudatot érezni.

Megtanultam az életnek rossz oldala is van,

Azt is, hogy fel kell állni egy pofon után.

Ezt ezúton szeretném megköszönni neki,

Habár ezt a verset látni nem fogja,

Nem néz ő ide,

Elfeledte már barátságunk régen.

De ez most nem számít,

Mert én is ezt teszem,

Felejtek.

Felejtem a hajnalig tartó beszélgetéseket,

Meg mindent.

Úgy érzem jól megy,

Csak kezdem visszanyerni régi énem.

De majd valahogy ezt is leküzdöm,

Mert elég rátermedt vagyok,

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, egyedül elég vagyok.

Megtanulom a problémákat újra egyedül megoldani,

És egy újabb baráttal életem bővíteni.

Tudom rég volt mikor rám gondoltál,

És éjszakánként rólam álmodoztál.

Rég volt mikor szemed csillogott,

Ha megláttál minden bánatod elfogyott.

De hova lett ez a fiú?

Kit mikor megismertem magával sodort.

Lehettem vidám vagy akár lehangolt,

Te ott voltál és vigasztaltál.

Nem kértél cserébe semmit.

Felajánlottad szíved de én eldobtalak.

Hiba volt belátom akkor kellett volna elfogadjalak.

Sokszor elküldtelek,

Csúfoltam kinézeted.

De most nézz rám!

Mit látsz?

Én azt látom, hogy utánnad fut a lány,

Ki egykor eldobott,

Téged akar érted harcol.

Nem hiszem, hogy hiába,

Mert ha igazán szerettél akkor,

Még él benned annak a lánynak a hiánya.

Kit most megkaphatsz,

Csak egy szavadba kerül,

És a múlt feledésbe merül.

Ne feledd én most itt vagyok,

De sokáig nem várhatok.

Jól gondold meg mit teszel,

Mert ha szeretnéd,

Várlak még.

Ott vagyok léptedben,

Minden érintésedben.

Válaszd a jó utat,

Vagy a rosszat,

Mindennek oka én vagyok,

Ki egykor ott hagyott.

Elhagyott egy másikért,

Mert neki ő többet ért.

Élek a szemedben,

Az emlékezetedben.

Gondolsz rám reggel,

Álmodban is minden este.

Kiakarsz verni fejedből,

Emlékeidből.

De nem sikerül,

Mert tudnod kell,

Szíved engem szeret.

Kitéphetsz, de ezzel megölnéd magad.

Képtelen vagy rá, hogy helyem másnak odaadd.

Azt hiszem mindent elmondtam ebben,

Mert a valóság még ha nem is akarod,

Én voltam a naív kit kihasználtál,

Nem törődve érzéseimmel eldobtál.

Szívem törött ketté e napon,

Félek darabjait már nem találhatom.

Csak fekszek lehajtott fejjel a párnámon,

Arra gondolok mij szép is volt míg tartott az álom.

De hirtelen felébredtem,

Azon a szörnyű éjjelen.

Testemen végigsuhant valami újszerű,

Azt sugalván lesz még ennél is nagyszerűbb.

De én nem hiszek már ebben,

Csak várom szüntelen miként múlik el a fájdalom,

Ami most szívem marja,

S lesz télből tavasz ami meggyógyít,