NHI blogja

Rend készül,

halál vár

minden összevisszaságra,

lassan eltűnik,

mi aszimmetrikus,

szétszórt,

logikátlan.

Isten lázasan pakol.

Élére állított gondolatok

közt ott kucorog

egyetlen,

szétesett enyém,

nagy, könnytelen

szemekkel,

ahogy gyerekkorában

néz feldagadt szájszéllel

az ember,

… rossz voltam…

…apu haragudott…

Nézlek,

memorizálok,

akárha utoljára

üldögélnék picsarészegen

valami bárban,

tudva,

nincs többé pia,

estére letörlik poharam

nyomát a pultról,

-   sehonnai, hitvány karikák.

Köpni kéne,

utcára kísérni engedelmesen,

emelt fővel hallgatni,

és rögtön elfelejteni

szavad,

ügyelni gonddal az elmét,

ne lepje úgy a vágy,

ne vonzza így a nemlét,

hiszen csak a semmi

ért véget.

Mégis iszlak,

lélegezlek,

maradjon valami,

mert ahányszor

nyitod az ajtót,

valami szakad,

és minden kis

csend mögött

hiányod lapul.

-  Még egy kört…

Tíz, kilenc, nyolc…

Csak nézni akartalak volna,

csak tudni,

csak kicsit megtartani még,

az egyetlent pasast,

ki olyan hosszú idő

után először számított,

valamiért.

Isten lázasan pakol.

Üres pohár…

azt mondják,

bennünk is van

rend valahol.

Űz a csodák csodája,

kutyák vacsorája

minden józan este,

lehunyt lelkem

holdkráteres síkjain

harsány emóciók,

mindenkék

virágok

bomlanak

elmebeteg

akarással.

Lefojtott gondolat,

karmos csakazértis

araszol

ereid finomdombos rajza

mentén,

új festmény

van születőben,

nem bírom elviselni

habfehér, tiszta

valód.

Kék vagy,

haragos szemkék,

te csak ne légy nemes,

mikor én

ruhád szaggatom,

ma hová visz

az az ér…

szégyenlős

odahajlás

a tűz fölött,

Isten nevével,

de ürügyet

keresve…

…lopsz,

vagy ez csak

projekció,

és én vagyok a

tolvaj,

s viszem

belőled

magam

dadogós

látomásokon

át,

hol nem

nyughat,

csak hullámzik,

egyre hullámzik

sóhajos

violakéken

lábunknál a

kender.

Bámulok,

Beléd írtam már

a naplementét,

mire felneszeltem,

holott egy ideje

csak papíron szeretem

a romantikát,

a kádat se töltöm

meg, marad a zuhany,

hadd zuhanjon

a lefolyó várárkába mind,

ami a rózsaszínű

királylánynak kellett.

Kiírtam, kiirtom magamból,

a tüllös érzelmi elzülléseket,

ám vitathatatlan,

hogy nagy itt a kupi,

és időnként elhagytam

menet közben ezt-azt

a dadagöncből,

és futás közben

kilátszik olykor

Júlia,

amint menekül.

Elvégre

a várakozás

mem az ő

világa

felnyalná

a nyavalyás inkább a mérget.

Hát kinek

kell ez…

Tegnap csillagos volt

az éjszaka,

és gondolatban

kint ültem a ház

előtti padon,

valójában persze

a plafont néztem.

Szóval csillagos volt,

és a pad fölötti platán

úgy hajolt fölém,

mintha óvna,

vagy óva intene,

hogy öledre többé

ne hajoljak úgy,

ahogy a Bach művekben

érthetetlen harmóniában

ér össze zenével a zene,

mert ebből a végén

még valami lesz,

ami után majd nem

győzök zuhanyozni,

agyamban vadul

érvel a lowoodi árva,

mindegy, mekkora

állast kapsz,

állva kell maradnod.

Egyszer volt,

hol nem volt holt,

talán még senki,

szólt egyszer egy

egyszerű spiné,

s aztán saját szava  

mentén messze indult,

és addig zarándokolt,

míg végül sose jutott

ki a tengerpartra,

- nagy ügy -

ellenben kagylót markolva

lelkesen hányt…

akkoriban a

padok hajoltak,

és platánokon ültem,

- háttal a rációnak - 

most meg itt hajladozok

tagadva,

szívedre hűlten,

és tengerkékeket idézve

elmerülten eszem

a piros süteményt.

Csak a nap nő,

magam roskadok,

merülök,

fotelmélyi filozófiában

fuldokol minden idő.

Kigondolt előzmények,

előálmodott sántán valósult,

torz való.

Csüggedten hajlik

a délelőtt büszke háta,

havasan maszatol

a játszótér bokorfogas

betonhatára,

túl a delelőn

lefelé hajlanak a tervek.

Cipőnk orrán mozdulatlan

áll a kő.

Fénytelen, ostoba

tavasz,

padokra karcolt

sohanélküled

percszerelmek,

már nem értett

töröttjárdás parkok,

tenyeremre hajtott

kiszúrtszemű vágyak,

hová lesz így este,

keser-szép árnyaitok...

Váram zöld ölén

zord kedvvel gömbölyödöm,

homlokomon a győztes

összes gorombasága,

semmik vagytok,

ma is elbírtam

a szürke utcák

tucatarcait,

a holdat már fél kézzel

tartom fölétek.