Moth blogja

Kávékorty

Kávékorty,
keserny és gejj.
Sok cukor és csak egy cseppnyi tej.
Dohányfüst fojt,
szárazon lágy,
Szürke gyanu lepi el a picike szobát.

És még bűnösen bűvöl el az álom...

Félkész életkép vagyok
egy rozoga állványon,
Rozsdás medál
egy rég elszakadt láncon.

Nehéz vaskapu
elvetemedett keretben,
Kába vérplazmák
meszesedő erekben,...

És kerregő fogaskerekek egy néma roncstelepen.

Kávékorty,
mesél és felejt
elmosott illúzióktól nehéz...
Bamba szememen vastag és lila a héj,
és furcsa rideg emléket idéz... a hely.
Fehér falak fogadtak és egy ösztön, hogy: ÉLJJ!

Értem most csak a Kávékorty kesernye felel.

Morózusom

Lift akna viszhang, hangár közeg.
Gerincet cígölő fáradt szövet...
reszkető vállamba vág.
Cinikus vicceimen,
Már csak a bánat nevet át egy egész éjjszakát.

Már csak a saját arcomról hervasztom le a mosolyt,
Sok volt ez az ebéd
magamban vacsorázom
és az olvasóval fejezem be a sórt.

Üdvözűljj tövis, sebzett szívemben!
harmatos poháralátét,
Farsangi gyászmenet.
Egy magába mormoló hintaszék:
A világnak épített szürke lágerek.

Birs

Muskátli liget, tarka kavalkádban
öleli lágy ölén a vaskaput.
Önfeledten dong a méh,
hisz édes nektár már a birs,
melyre egyszer e világ lógatott.