illó puncíner

Verset írok.

Pótcselekvés, a farkamat mégse

verhetem ki, mert nincs.

Barlangtestedben óhaj lak,

sóvárgás, vágy óda.

Nincs farok. Cica van.

Cicabajusz, cicabajok.

Neked dobok egy kis

klasszikust, jutalomfalat

gyanánt, hogy gondolok rád, sokat.

Ott bolyongsz a

Visszautasítottak Szalonjában.

A színpadra meredsz,

meghatódsz, tapsolsz talán.

Fellélegzel, másnak is van baja.

Playback. Tükrök és trükkök.

Cicabogár, ezt mondhattam volna

neked, de most már késő.

Mézben főtt foghagyma, meg ilyesmik.

Horatiusnak rossz napja van.

Nekem is. Még gyászbaszásra se

futotta, pedig az ilyenkor dukál.

Szakítás után úgy illik.

Sírni kicsit, nyavalyogni,

visszakóvályogni, megbánást

mutatni gyávaságból.

Ahogy hajtogatod a pinát,

néha eszedbe jutok.

Bosszút állsz, mint kis

Faludy Hitleren.

Pedig nincs háború.

Csak hideg van, hideg.

Átrendeződtünk, te oda,

én maradtam, magamnak.

Téged félt a világ, szegényem,

terít rád nagykabátot óvón.

Meztelen vagyok, egészen.

A bosszúvágy melegít,

ez csupán az egyensúly

miatt kell, hogy ne érezzem

úgy, kicsi adym, hogy

tán soha se szerettél, bár

minden versed belőlem fakadt.

Leveszem rólad feledésem

gazdag úrpalástját.

Most látlak, de nem tisztán.

Keveset hazudsz, csak

megélhetésből, nem feltűnőn.

Szavaim magömlések,

üres magtárban porba

hullott szemek. Halott,

egymásra borult alany

és állítmány, a vonagló

jelzők sikítva menekülnek

a reménytelenség elől.

Ha beengedlek a szívembe,

ott ragadsz örökre,

összenőnek az aortáink.

S a párzó mozgás is más lesz,

mint előtt volt, más minőségben

lüktet farkad bennem.

Az a magány utolsó harangja lesz,

az oxitocin szerelmet lehel belénk,

s tán életet.

Újra.

Combok lágy cuppanása

Csuprom nyoma alszik az asztalon.

Vérnarancs filtere aszalódik,

kiflivég a padlón.

Elvérzett reggeli.

A fák egymásba borulnak,

sátruk felettem iskolába menet.

A köpeny nejloníz, a táska

diplomata, kaucsuk színű,

akár az ugató kutyák a kerítés mögött.

Tacskó lábam után kap,

sajog a seb. Tornadressz és

frotír zokni, zuhany alatt folyik a vér.

Felmentést kapok.

Csempe falán matricák, cicák a képen.

Ilyet akarok. Anyám pasztellkrétával

kezében színeset álmodik falamra,

macska csíkok dorombolnak éjszaka.

Csöd van, macskák az ablakban sorban,

a takarón kihűlt kontúr,

vérnarancs tea az asztalon.

Tollal karcoló a jeges
megsemmisülés egén,
lágy S a szenvedély
halálkanyarán.
Kapálóznék, beléfulnék
ha rámszakadsz, nem
lennék más, mint egy
rianás a tudat jegén.

Törlöm

Magamat az angyalok táborából,
Kiírom magam a listádról,
Istenem, nem kell több vigasz,
Most már egyedül is cipelem.
Magamat hordozom körbe-körbe.
Glóriám elolvad, gyolcsom elmállik,
S meztelenül merülök a tisztítótűzbe.
Kihagyom az életet, jöjjön az
Ceh! A legnagyobb medencét kérem,
Panorámás éggel, mély sötéttel a
Víz alatt. Bukott angyal lebeg
Felfúvódva ítéleted miatt.