illó puncíner

Szólok hozzátok. Barátim, félek mondani, itt lohol sarkunkban az ősz. Birkaként kérődzünk s tudjuk: a szőlő időprését megállítani büntetlenül, erjedés nélkül nem szabad. S mit tud még a nyáj? Titkos tanokat suttogni, nézni bután.

Kicsi patáim, bennünk is rejtélyek búgnak, ős titkok szívják vérünket. Némán, alig érthetőn:
A létet elfogadni szunnyadó békében. Embernek ez nehéz.

Igaz vagy sem? Sejtenünk illik.

Parnasszus hívságos dombjain kacagó nyájam. Mit ér az idő múlása nektek?
Fáj hallanotok: itt terül az ősz könnyű pufajkaként.

Neked első tán. Ha tudatra ébredtél. Zűrzavar zörög, mint kolomp nyakunkon. A létet fülön csípni nehéz, szökik, árad, zsírtól koszlik kezünk, ahogy elkapni igyekszünk.

Levelek peregnek, pillák remegnek, asszonyok sóhaja mosolyog rád, az égbolt megfeszül, óriási sátor, cirkuszi festett látomás.

Nézlek, kérdezlek, tintaszínű kérdőjel lebeg:

Ó,jössz-e már? Hallottuk a hívó szót. Eljöttünk. Régi idők régi dalait kongatják. Ősi anyagok vallanak színt – bennük paradicsomi ígéret. Répás Magdi és Toll Tünde megkísérelte, hogy az Életet élettel lehelje be. Vállalkozásuk komoly erőpróba, táncolni a tűzzel. Kétszer égetni az anyagot, a földbe, a vízbe bocsátani a formákat, hogy égi erők fessék a mosolyt, a karcos haragot az agyagba. Megbirkózni a mindig puha és légies gyapjúval, mélységet adni, dinamizálni az egymásra hulló színeket, mozgást vagy épp megnyugvást bújtatni a szigorú üveg alá. Ars poeticájukban mindketten lázasan beszélnek művészi hivatásukról, azokról a kihívásokról, amelyek jelen alkotói periódusukban foglalkoztatják őket.Hogy mi a közös bennük? Mindketten nyitott szemmel álmodnak, fülükben még élénk gyerekzsivaj, bátor kérdések és kacagások. Milyen is az állapot, amiben alkot e két művész.

Piros

Kiűzettünk a tutiból.
Azóta sóvárgom - mármint a Paradicsomot - keresem.
Van. Láttam már, de soha se ott, ahol én.
Sodrom mellem, ágyékom, mint őszi szél a megfáradt levelet.

Mint te, aranybogár.
Ránk kacsint az Isten, tán rőtszakállú,
s kicsit rázkódva mászunk át villanypásztorokon,
órák telnek közben...

Egy kert. S benne ezernyi paradicsom. 

Angyalok járnak köztünk. A pilisi dombokon és itt a hűség városában, csillagokkal és tűző nappal beragyogott szárnyuk alatt pihenünk mindannyian. Ahogy a fényes házakkal úszó hajók, ahogy a pitypanggal repdeső tündérek táncolnak köröttünk, úgy fogadják szeretettel azt a füzért, aminek apró haiku gyöngyeit leszakítom most Önöknek. 

Várandós jövő
dérlepte parton járkál
álmos hold alatt.

Arany lombpalást
fanyar gyümölcsöt szakajt
magzatvíz égen.

Varjak fekete
szárnyán káráló múltunk
egy kitett gyerek.

Egy emberöltő
mint egy gyűrött felöltő
arcunk zománca.

Halk szívhangzörej
a ringó lélekhajón
remény születik.

Friss gyermekláncfű
roppantsd fakó hajnalunk
zománcunk reped.

Harmatvíz zakó
fenyőtüskén csillanó
apró tündenyál.

Életpók szőtte
selyemfényű bölcsődal
simít, elaltat. 

Lola, egy fogalom. "Whatever Lola wants, Lola gets."

Örök kérdés a termékeny, gondolkodó nők esetében a szerelem eszménye és annak prózai megnyilvánulásai közötti szakadék.

S mikor egy értelmes, tanult művész férfitól megkapom a hogyan szopsz kérdést, rögtön bevillan nekem Max Ophülos Lolája.

Hisz mik vagyunk mi, gyönyörű nők? Meztelen testünk egy üres festővászon avagy egy üres lap, amire projektáltok, drága ifjak, pajzán vének.

Ránk vetül fantáziátok: színes, fekete-fehér, képzeletetek korlátai mentén.

S mi lehet majd belőlünk? Akartok-e bennünket igazán? Ha kimozdulok a képből, amit csodáltok, s egy önjáró pinává válok, aki maga is alkot, néha tetszésetek ellen is?

Lola a filmben egy cirkuszban végzi, ahol egy mutatványosbódé rácsai mögött áll, szépsége még teljes (akár egy üres kristályváza), aprópénzért megcsókolhatják az éhes férfiak.

S hogy végzem én?

..............................................................................................................

Kis mellékzönge, az érthetőség kedvéért:

Lola Montes

A művészet a maga módján gyártott belőle ikont, szederindáin nemrég újratermett egy dal: a Horse de prixben.

Ki is volt Lola?

Igazi kozmopolita, amolyan famme fatale, táncosnő, ifjú éveiben kurtizán is biztosan.

Liszt Ferenc vezeti be ia művészvilágba George Sanddal karöltve, majd Párizsban Alexandre Dumas társaságában időzött.

Később kedvese lesz Münchenben I.Ludwignak is, kinek politikai nézeteit minden bizonnyal befolyásolta, hozzájárulva kétes múltjával annak korai kegyvesztettségéhez.

Az erotikus tánc világában a nevéhez fűződik a híres Spider tánc. A legenda szerint alsónemű nélkül.

Amerikában halt meg, előtte keblére ölelve Európa nagyvárosainak szellemi elitjét és gazdag mecénásait.