illó puncíner
SzemélyesPár-bajok
Könyörtelen reggel. Fekete redőnyök feszülten várják a pörgést. Combjaim álmosan kitárom, felkínálva a pinát. Mozdulata lassú, keze matat, de gyenge akarással. Ma se baszunk.
Fáj neki. Nekem is. Napok óta szenved. Magától, tőlem. Az izmai megfeszülnek. Beágyazódott az aggodalom.
Bezárom testem, kérdezek.
- Fáj még?
- Fáj. Nem tudtam aludni.
Tudjuk, nem orvos kell ide. De azért mondom, mintha.
Válaszkeresések közt felsejlik benne a megoldás:
- Fel kéne akasztanom magam.
- Az nem old meg semmit.
- Dehogynem. Az megoldja, akkor többet nem fog fájni.
- Nézd csak, itt is, ott is megannyi kampó várakozik éhesen - meztelen karral fejem felé mutatok, meghajló gerendák zuhanni készen.
- Azok nem bírnak el.
- De, hidd el. Fontos ám, hogy ne éjjel csináld. A lábujjaid pont az ágyig érnek. Még megszopnám álmomban. Aztán meg mit is mondanék a halottkémnek? Miért van kiázva a nagylábujjad?
Hamupipőke halott
Nagy halom betű.
Szavakká szedem szét.
Gondolat sehol.
Hamupipőke halott.
nyelek
húshagyó zsebpörkölt
kovásztalan vágyak
lapulnak penésznek
kitett mirelitzacskód
olvadón csöppen
tejútra pörögtem
nyelek keserűt
ég a lámpa, ég
ég a lámpa ég
nejlonfüggöny takarja a napot
nejlonbugyi az álmos vágyakat
nejloníz a feketében
hajad sátora messze vár
kint a napon talán másra már
Kicsit nem figyelek rád
Kicsit nem figyelek rád
s szemed körül már sáncol
a bánat, mint vénkisasszony
kinek fáj a lába, de táncolna
a bálban - körötte mátkapárok -
nincs rebbenés, csak szempillád
nedves kicsit, harmatosak az
esték, ha nem jön álom
könnypatak csorog párnán
keményen – oldalt fekvőknek.
Közénk szorul az aggodalom
néha megbököm: "Engedj hozzá
kedvesemet hagyd ölelni!"
Kevesebb jut mindenből
a sóhajgombócok lecsúsznak
torkomon, hízom egyre.
Nehéz napok éjszakái, húzd rá
cigány, az anyád - ő nem én vagyok.