illó puncíner

Azon a napon, amikor meghalunk

eljön a szél

és elfújja

lábaink nyomát.

A szél felkavarja a homokot

és befedi

nyomdokainkat

ott, ahol jártunk.

Különben

úgy maradna ott,

mintha még élnénk.

Ezért a szél eljön,

eljön

és elfújja lábaink nyomát. 

(népköltészet) 

Kegyetlen kupola alá dőltél
s te nem ápolsz anyám.
Sarokban tócsacsend
rám mordult az ég
ideje könnyet ejteni.
Nézem fekete harisnya
alatt holdvilág sarlód
nem takarja vörös öröm
széthullnak tagjaid, pihensz.
Rám marad sok cipőd
kis deformitás, induló bütyök
már nem feszíti tovább.
Barna bársony tested
decens little black dressben
nyugszik, arcodról eltűnt
a mindig apró mosoly.
Nem féltelek őszi széltől,
sem hidegtől, a halottak
már nem félnek semmitől.
Ötvenöt éved elszelelt
csöppnyi párád már nem hagy
nyomot párnán, lepedőn.
Tested kivédte a sok fekvést
szép combjaidban ér nem szalad.
Melletted állok, nézem arcod
megfogják mellemet.
Bután hátrálok a szűk térben
- igazolásom van -
99 év szüzesség, ennyit hagytál
rám, nem adom magam.
Hatvanhatezer a koporsó
a szemfedél a sírásók verejtéke.
Márványba vésve csak egy szó
írtam egykoron s most keresek
betűvetőt - fekete legyen - mondom.
Hangorkán zeng a sír körül s áll
a tömeg, vizslatják arcomat.
Apámat tolom hangtalan csak
a tolókocsi zörög kicsit.
Ő sír helyettem is, így kötöttünk
alkut. Még nem tudja, hogy
három hét, s szidom, mint a bokrot
mert ő is elhagy, akárcsak te.
Hűtlen szeretőim voltatok.
A gondnok, ki mellemet markolta
akkor ott szeptember huszadikán
már máshol sántikál, lábát
elvitte a fanyar humorú cukor.

Gubbaszt a tyúk, a

kakas tarkán ug-

rik. Színorgia,

heves hangorkán,

már csak röpke nász.

Lenge szárnycsapás:

Utolsót rándul.

Éjjel meleg vér

Folyik tova már.

Hosszú farokkal

Eljön a halál.