Az én fa-tündérem - kissé átírva

Az én fa-tündérem

De régen nem gondoltam rád!
Bátran fordulhatott hozzád
ki hajlandó volt hinni benned:
elsősorban a sok gyermek.
Ott éltél az égbe nyúló nyárfa odvában.
Én láttam...
Ott ültél mellettem a lépcsőn.
Kezed félőn megfogtam: felnéztem rád.
Szívemen a repedések összeforrtak,
mikor halkan mondtad: - Jó vagy.
Nem hittem, persze. Anyám belém nevelte:
- Bűnökkel terhes az élet és minden lélek.
Szombat volt a napja, mikor lábbal harangozva
(Készülj a gyónásra!) papírra írtam bűneim sorát.
Szorongva hívtam a fa angyalát, súgna talán...
Ő biztosan tudja mi annak a módja,
hogy bűnös ne legyek, csak: gyerek.