Tradicionális, klasszikus szonettkoszorút a mai magyar irodalomban például - a kevesek egyikeként - Markó Béla alkotott. Ez az 1987-es datálású versgyűrű a Tradicionális, klasszikus szonettkoszorút a mai magyar irodalomban például - a kevesek egyikeként - Markó Béla alkotott. Ez az 1987-es datálású versgyűrű a Költők koszorúja címet kapta. Janus Pannoniustól Radnóti Miklósig tizennégy poétát portretizál (néha súlytalan, közhelyes szavakkal), így sajátságos magyar líratörténet formálódik tollán. A mesterszonett finom öntudata ezt a tizenötödik, "gazdátlan" szonettet magához a költőutódhoz rendeli; önmagát fonja a koszorúba. A sorozat e 15. darabjából egy kissé vissza lehet következtetni az előzőekre:
A pannón dombok dermedten feküsznek,
s nem hűti mégsem véremet a fagy,
mennybéli Isten, milyen messze vagy,
ki látni engedted fájó szemünknek,
mit jobb lett volna setétbe takarni,
hogy romlik minden, s hullnak díszei,
nyugodna már a szív, de színleli,
hogy melledből tán éppen most szakad ki,
úgy dobban, úgy ver, úgy ég, úgy hevül,
hogy verseidnek ritmusát kövesse,
s egy fázó ország gyúljon föl a versre,
szabad lehessen, éljen emberül,
szólhasson, hogyha jobb tavaszra vágyik!
Dobogj, dobogj csak, versem, mindhalálig!
(Játékként, iskolai feladatként sem érdektelen végiggondolni, melyik sor "kinek a sora"? Az időrend, az életmű, az érzék segíthet, hogy például a "...verseidnek ritmusát keresse óhajában a Petőfi-szonett záró-, illetve az Arany János-szonett nyitó sorának részletét azonosítani, tudva, mennyire más forma- és ritmusművész volt e két költőtárs.)
http://epa.oszk.hu/00000/00016/00007/950719.htm
|
Egyéb