Marie_Marel kedvencei

Paul Verlaine: Őszi sanzon- több fordításban


Kántás Balázs


Messze szálló
bús gitárszó
hangja zeng
peng a zord ősz
gyászos és bősz
hangszere

Én félhalott
árnyék vagyok
csak nézem
elém hogy száll
elmúlt sok száz
emlékem

Felkél a nap
és elragad
az éjjel
mint hullt levél
elszállok én
a széllel

***

Szabó Lőrinc


Zokog, zokog
az ősz konok
hegedűje,
zordúl szivem,
fordúl szivem,
keserűre.

Fullaszt az éj;
arcom fehér,
s ha az óra
üt: zokogok,
régi napok
siratója.

S megyek, megint
hányódni, mint
az elárvult
zörgő levél,
mellyel a szél
tovaszáguld

***

Térey János

:Síró vonón
Bong monoton
Őszi dallam,
Szivemre tör,
S kínja gyötör
Lankadatlan

Arcom komor
S fakó, mikor
Óra kongat,
És zokogok,
Ha tűnt napok
Fölragyognak
S már indulok,
Rossz szél suhog,
S messzekerget,
Mint dérlepett
Holt levelet,
Földrevertet.

***

Tóth Árpád
(Nyugat; 1917/ 9.)


Ősz hegedűl
Szünetlenűl
A tájon
S ont monoton
Bút konokon
És fájón..

. S én csüggeteg
Halvány beteg,
Mig éjfél
Zeng, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél...
Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

***

Tóth Árpád
(Közismert változat)


Ősz húrja zsong,
Jajong, busong
A tájon,
S ont monoton
Bút konokon
És fájón.

S én csüggeteg,
Halvány beteg,
Mig éjfél
Kong, csak sirok,
S elém a sok
Tűnt kéj kél
Ó, múlni már,
Ősz! hullni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...

***
Forrás: http://eszterlanc.multiply.com/journal/item/71/71

Radnóti Miklós: Felnőttnek lenni


Felnőtt vagy - szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza, - szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? - kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak! balra Kína
és jobbra lóherés örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már honnan fú a szél? -
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít ...
"Csak ülj a földre és beszélj az égre."
S nem ül le. S nem beszél.
Felnő és azt se tudja, hogy mivégre.

Popper Péter: Felnőttnek lenni


Az a felnőtt ember,
- aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára,
- aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában
- aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat,
- aki tudja, hogy a bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára,
- aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja,
- s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával.

Szabó Lőrinc: A kimondhatatlan


A szived majdnem megszakad,
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kinlódik elő,
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfuj, mint pókhálót a szél.

Tradicionális, klasszikus szonettkoszorút a mai magyar irodalomban például - a kevesek egyikeként - Markó Béla alkotott. Ez az 1987-es datálású versgyűrű a Tradicionális, klasszikus szonettkoszorút a mai magyar irodalomban például - a kevesek egyikeként - Markó Béla alkotott. Ez az 1987-es datálású versgyűrű a Költők koszorúja címet kapta. Janus Pannoniustól Radnóti Miklósig tizennégy poétát portretizál (néha súlytalan, közhelyes szavakkal), így sajátságos magyar líratörténet formálódik tollán. A mesterszonett finom öntudata ezt a tizenötödik, "gazdátlan" szonettet magához a költőutódhoz rendeli; önmagát fonja a koszorúba. A sorozat e 15. darabjából egy kissé vissza lehet következtetni az előzőekre:

A pannón dombok dermedten feküsznek,
s nem hűti mégsem véremet a fagy,
mennybéli Isten, milyen messze vagy,
ki látni engedted fájó szemünknek,

mit jobb lett volna setétbe takarni,
hogy romlik minden, s hullnak díszei,
nyugodna már a szív, de színleli,
hogy melledből tán éppen most szakad ki,

úgy dobban, úgy ver, úgy ég, úgy hevül,
hogy verseidnek ritmusát kövesse,
s egy fázó ország gyúljon föl a versre,

szabad lehessen, éljen emberül,
szólhasson, hogyha jobb tavaszra vágyik!
Dobogj, dobogj csak, versem, mindhalálig!


(Játékként, iskolai feladatként sem érdektelen végiggondolni, melyik sor "kinek a sora"? Az időrend, az életmű, az érzék segíthet, hogy például a "...verseidnek ritmusát keresse óhajában a Petőfi-szonett záró-, illetve az Arany János-szonett nyitó sorának részletét azonosítani, tudva, mennyire más forma- és ritmusművész volt e két költőtárs.)

http://epa.oszk.hu/00000/00016/00007/950719.htm