Mandolin blogja
Deák Mónika: Csillagok alatt
CSILLAGOK ALATT
Újra a tenyered volt, a szemed, mellkasod,
a biztonság, mit csak lényed adhatott,
a két karod, a vállad, óvó menedékem,
s a pillanat, hogy egyszer újraélem...
Ennyi volt csak Kedves, egy megkésett vallomás.
Az idő megrágta saját vasfogát,
hogy a lehet, nem lehetből lehet-e mégis?
Hogy a "külön jobb" csak rossz hipotézis...?
Mert hiába távol, hogyha szeret az ember,
szalmaszál ruhánk még mindig úgy perzsel,
s a csöndünk, ó a csönd is sóhajokat kerget,
kihagyott esélyből gyúr egy + egyet.
Reményt és kételyt összead és kivon,
a józan észt hagyja, hogy magában igyon;
a gondolat rohanva össze-vissza téved,
s két ember lelkéből gyúr egy merészet.
Vágyak horizontján, hol a hold olvas mesét,
már semmi sem számít, vonzás küld feléd,
s az elmélet tűnik, csak a pillanat marad,
ott a tóparton a csillagok alatt.
(Budapest, 2017. augusztus 11.)
Deák Mónika ©
Szerzői és minden jog fenntartva
ESŐTÁNC
DEÁK MÓNIKA: ESŐTÁNC
Hitted-e fölöttünk a béklyótlan felhőt,
hogy a cseppek egyenként nem ehetők,
s hogy ígéret nélküli kapzsiságunkból
nem születnek többé hűtlen szeretők?
Láttad-e előttünk a megcsonkolt ereszt,
hogy sírja éjbe az izzadó vihart,
úgy ropog lelke, mint ha örökké félne,
s érzi, hogy az eső még napokig kitart?
Álmok voltunk a gyarló gondolatokban,
múltunkba süppedő bús ideálok.
Csorgatunk jeget a málnabokrainkra,
de menyegzőnkre a világ a zálog.
Záporunkból néha elmarad a pára,
s csak száraz napokat görnyed a lélek.
De hol marad szánkból a suttogó tenger,
s a naplemente, hol zsigerbe téplek,
hol összekenhetlek csókíz cédasággal,
s belőled szürcsölöm buja titkodat...?
Csak délibáb. Hisz ázott verebek vagyunk,
s dróton ülve nyeljük a villámokat.
(2014. október 9.)
Deák Mónika ©
BOLOND-MESE
DEÁK MÓNIKA: BOLOND-MESE
(gyógyszer káosz idején)
Úgy esett, hogy a hold kocka lett,
a víz tükröt festett az égre,
kuruttyok játszották a békát,
a ciripek tücsköt zenéltek,
s a fordult képet furcsán nézte
egy vakond a fűzfa tetején.
- Bolond világ! - szólt, s messze úszott
a kóbor elmebaj tenyerén.
(2014. szeptember 25.)
Deák Mónika ©
Nyári rajz
Deák Mónika: Nyári rajz
Add a kezed! Fogyjon el velünk a napbort kóstolva a részeg horizonton!Csillagból szikrát rajzolok szívedre,s neved az éj alatt betűkre bontom.
Puhára főzött vad lettem karodban,bőrömbe oltottak heves bíborok;cseppekbe szédül, és izzad és sóhajt...Bódult ölelésbe lázat suttogok.
Jaj! Hogy lükteti magát a szerelem...Hát hagyom! Ropja csókba, tűzbe táncát,én sodródva csábulok bordáid közt,s nyárba kócolom a végzet románcát.
(2014. június 1.)
(Szabad változat:
Deák Mónika: Nyári rajz
Add a kezed! Fogyjon el velünk a naprímtelenül, mint hóbortos képregény!Csillagból szikrát rajzolok szívedre,s beleírom nevem ékes betűkkel.Mily nagy a hatalmad csöndem fölött!Halkan cirógat szemed barnasága,olvadva hódít egy saroknyi mosoly -s lebegek. Puhára főzött vad lettemkarjaid között, s te bőrbe szívott méz.Jaj! Hogy lükteti magát a szerelem!Hát hagyom! Marjon tűzbe ezer veszély,égessen csókod örök kábulatba,én sodródom csábulva bordáid közts nyárba kócolom a végzet kegyelmét.)
KEREKEN
Deák Mónika: Kereken
Eltelt idő, mint annyiszor tíz meg tíz
fogakat húzva a küszöbre szédül;
a számban még fanyarul kor-had az íz,
hajamba az év pókfonalat fésül.
Arcomból simuló, csontomból fáradt -
hófehér szálaktól teljes az egész;
humorba nézek, hogy magamba lássak,
sokszor csak cinikus, máskor meg merész.
Összecsókolózik sok példabeszéd,
koccan a bölcs, meg a nyűtt tapasztalat.
Irányok és árnyak írják a mesét,
míg jövőt olvasok hold-asztal alatt,
s álmodom tovább, hogy az élet édes,
s az irónia a hátamon pihen,
hogy lehet a papír akárhány éves,
mégis csak úgy, ahogy itt belül hiszem.
Hát telhet még annyiszor, sokszor a tíz,
koordinátáim a fejemben élnek,
s míg frissül a csíz, és vitamin a kvíz
fityiszt mutatok a kor hírnökének.
(2014. május 28.)