Tavasztündér varázsol 2.

Az álomszuszék Nyár-királylány

Szegény Tavasztündér derekasan elfáradt, mire munkáját bevégezte. Alig várta hogy nyugovóra térhessen, hiába kínálták a virágok kelyhükből hajnali harmattal, nem volt étvágya a tündérkenyérhez sem, unta arcán a szellőcskék lágy becézését is, pedig máskor igen kedvelte. Belefáradt a sok varázslásba is nagyon. Ahogy telt az idő, egyre türelmetlenebb volt, tudta mi a jel, amit a Nap mutat majd, eljön a pillanat, mikor ő búcsút inthet, helyét Nyár-királylány veszi át, ez mindig is így volt mióta világ a világ.

Egy reggelen aztán meglátta Nap-barátja orcáján a jelet, de most valahogy más volt, nem az a fényes, csak olyan sápatag.

- Beteg vagy? - kiabált fel a tündér.

- Kicsit - szólt le bágyadtan a Nap - és nem értem, miért nem jön már a Nyár, hiszen én mindent előkészítettem, már csak az ő szavára várok, de

csak várok...csak várok...s közben egyre fáradtabb leszek.

- Ilyet sosem csinált még velünk, engem is vár a pihenés, itt nem szokott lenni túlmunka, a naptár az naptár - töprengett a tündér morcosan.

- Körülnézek én mindjárt, hol lehet, küldök a Földnek egy kis esőt, frissüljön fű-fa virág, addig is pihenjenek meg az emberek.

Míg a Nap eső után járt, egy öreg bagoly kereste meg a tündért.

- Nem varázsolok többet - toppantott bosszúsan, mikor meglátta vendégét - megvárom Nyár-királylányt és megyek aludni.

- Ne neheztelj rám, szépen kérlek, éppen ez ügyben jöttem, senki más nem tud segíteni csak Te és a Nap.

A tündér megbékélve sóhajtott, kicsit mintha a fáradtsága is enyhült volna, szerette az erdőt nagyon, gondolta még ez az egy feladat vár rá, és

nyugodt lélekkel távozhat.

- Miben kellene segítenünk, mondd meg gyorsan, mert ideér a királylány végre s tudod ő olyan szeleburdi.

- Az bizony - huhogott rosszallóan a bagoly - azért késlekedik, mert elaludt őkelme, pedig ilyenkor már szorgoskodnia kell.

- Elaludt? - álmélkodott a tündér - hogyan lehet ez? 

- Úgy, hogy addig hallgatta a kis patak csacska meséit míg elnyomta az álom a parton, egyszer régen már történt ilyesmi, emlékszem kisbagoly-koromból, akkor nagyon sokáig tartott felébreszteni.

- Ne félj, segítünk mi rajta - kuncogott a tündér - tudom is hogyan, most még nem olyan langyos a patak vize.

- És én mit csináljak? - tudakolta a bagoly.

- Semmit illetve menj aludni barátom, hiszen nappal van még, Neked ez az éjszaka, és köszönöm a szívességedet.

A bagoly elköszönt sietve, már tényleg nagyon álmos volt, csak nem akarta megmondani.

Ezalatt a tündér gyorsan hívta a Napot, sebtében el is mondta neki tervét, mire az jókedvűen hahotázni kezdett.

- Ne nevess már inkább siess, ha én alszom el, Te is pórulj jársz, nem jönnek a többiek, felborul a Te életed is.

Erre aztán a Nap munkához látott, keresett sok apró fény-gyereket, és óvatosan a patak vizére ültette őket.

- Na gyerekek, lehet pancsolni, ahogy csak erőtökből telik.

Nem is kérették magukat, örömmel fröcskölték szét a hűvös vizet, bőven jutott belőle a királylányra is. Nagyon dühös lett, amiért felébresztették,

de hiába meresztgette szemét, nem látott senkit a közelben, persze a Nap addigra már elbújtatta jó magasan a gyermekeket.

- Keresel valakit ? - szólította meg a tündér - és milyen vizes lett a gyönyörű ruhácskád, még meg fogsz fázni, szólj gyorsan a Napnak.

- Szervusz, Te még itt vagy? Hiszen már én következek, nem? - görbült a királylány szája széle.

- Bizonyám, elfelejtetted az időt, szedte-vette mostanra már rég alhatnék a vackomban, ehelyett ébresztgethetlek Téged.

- Úgy, szóval Te voltál? - csattant fel a királylány.

- Nem én, ő! - mutatott fel a Napra a tündér - mivel itt aludtál el a patak mellett, úgy gondoltuk ez majd felébreszt, legalább a fény-gyerekek is

jót játszottak.

Dúlt-fúlt a Nyár, de nem mutatta,  elbúcsúzott Tavasztündértől, majd köszöntötte a Napot és gyorsan munkához láttak.

Tavasztündér pedig megelégedve vonult el jól megérdemelt hosszú vakációjára.