Néma fák meséi

Mamamaci40•  2015. március 2. 17:08

Voltak már házak, lakások körülöttem, de én valamiért mégsem voltam bennük igazán, nem voltak az enyémek, s én sem voltam odavaló. Amikor tavaly ősszel először vettem szem és lelki szemügyre a leendő otthonunkat, csak mertem gondolni, hogy kincset találtunk. Csábított a magasság, és csak remélni véltem, hogy nem fázunk rá a színhatással. Azóta jó néhány hét telt el, otthonná vált a lakás, már nem pőrék a falak sem, és gondolatban tervezgetem a falravalók sorát.Valami azonban mégsem változott, reggel főleg, de amikor időm van kicsit ledőlni, és csak úgy nézni ki a fejemből, csak bámulom a plafont, pontosabban, azt a csodálatos fenyőfa-mennyezetet, és hallgatom az erdő susogását, felidézem a csodálatos tájképeket, sajnos még élőben nem láttam, de egyszer úgyis kijutok Erdélybe, és hozok magammal haza a csodából. 

Pár évvel ezelőtt, sőt talán bő évtizede is volt, kaptunk ajándékba egy tengeri kagylót, sokszor hallgattam benne a tengerzúgást, de az már a múlté, az is igaz volt, de itt a szobában a végtelent hallom, s ha a tűz ropogása még mellé ad aláfestő zenét, szinte álomba ringatnak a mesék.


Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Mamamaci402015. március 3. 19:15

Miki, Era köszönöm!

Pera762015. március 3. 11:52

.........................

Mikijozsa2015. március 3. 10:22

szép írás ez

Mamamaci402015. március 3. 10:16

Egyszer elmegyek, és összefűzöm azt a szálat, ami elszakadt, Anna!
Erzsi, Rozella, Sea, skary köszönöm!
Ígérem Tomashev, ha kijutok, meglátogatom!

Tomashev2015. március 3. 07:18

Érdekes gondolatok, és ha már eljössz erdélybe látogasd meg az egyes követ és ott legalább is nekem mindig úgy szívem mint a lelkem eltelik boldogsággal.

skary2015. március 3. 04:15

akkó meséjjé me ma alig aludtam :)

Törölt tag2015. március 2. 22:31

Törölt hozzászólás.

Rozella2015. március 2. 21:36

Szinte látni, mintha megelevenedne a meséd..., sok mindennel lehet otthonossá varázsolni a lakást, neked biztosan sikerül, szépet írtál :), szeretettel olvastam :)

Doli-Erzsi2015. március 2. 21:03

Macika, de jó néha egy kicsit álmodozni, "s ha a tűz ropogása még mellé ad aláfestő zenét, szinte álomba ringatnak a mesék."
Nagyon szép gondolat.
Ölelésem.

Törölt tag2015. március 2. 18:22

Törölt hozzászólás.