Más van már a házban, de a gombóc az én torkomban, amikor megyek, amikor jövök...emlékezni szeretnék, de nem zokogva teszem, inkább mosolyogva, azt hiszem ők is így szeretnék.
Itt a földön is nagyon szerették egymást, s az Égből is együtt figyelnek, néha érzem, kapom a jelet, onnan is árad felém a szeretet. Lányom..így szólítottak, s mondtam én Papa-Mama, s ha valamelyikükről beszéltünk ki távol volt..még véletlen sem apósod-anyósod, hanem apád-anyád. Röpke 7 év jutott nekünk, bár igazán együtt jóval kevesebb idő, de akkor is ékkő a lelkemben, még mindig sokszor innen merítek vigaszt. Itt jönne sok, mellettem voltak, amikor..., amikor..., de az más írás lehet majd.
Amire most emlékszem, még egy idilli kép. Szerettem ezt a házat, legfőképpen azt a kis beugrót a fürdőszoba előtt, ahol a fotelban ülve órákig beszélgettünk párommal, s a dobozból kieszegettük a kockacukrot gondosan vigyázva, hogy a legutolsó sor megmaradjon...
Egyszer Papa megjegyezte, semmi gond vele, de néha fel is tölthetnénk a dobozkát...tudjuk, hogy a konyhában hol van a cukor helye:))
Személyes