Mamamaci40 blogja

Napok tüzében lelkem ég el,
a hetediken megtisztulok.
Sorolom dolgom életem hitével,
mellettem is, fent is
mosollyal fogadják az angyalok.

Kinek-kinek gondolata,
én régóta tudom Őket,
ha utamon leroskadok,
érzem is a segítséget.

Elbotlom, tanácsot ülnek,
ki a hibás,
vétettek ellenem,
vagy az én vétkem.
Rosszért lakol lelkem,
de ez is csak lecke
életem tankönyvében.

Aztán majd egyszer,
de még sokára,
ha én kopogok a Menny kapuján,
angyalok serege vár majd,
hogy oszthasson nekem
végbizonyítványt.

(köszönöm Pera76-nak és Ross-nak....:)))


Gondoltam, én is próbálkozom vele,
mondják, hogy a jó pap is holtig tanul
ez már nem egy kötött irodalomóra,
a sorok mögött már az életem lapul.

Még sok prózát, verset akarok írni,
ám érzem, a lélek szava most már kevés,
fejemben a gondolat megszületik,
a többi hozzá csak, az odafigyelés.

Számolom a szótagot ujjaimon,
esküszöm, jobb is, mint a matematika,
az ma már csak a nagy számok törvénye,
ebből lehet rímben, életem regénye.

Száll az idő angyalszárnyon
minden napra pecsétet nyom
tavaszillat virágon lebben
újra lesz húsvét a szívemben.

Újra lesz húsvét a szívemben,
nyugalom a lelkemben,
megértem Krisztust a kereszten,
magára vette az én vétkem.

Magára vette az én vétkem,
bűntelen-tiszta már életem
háborút, csatát feledem
csendesség honoljon lelkemben.

Brummos buli
állt a bál,
táncot járt a fakanál.

Kuktasapka
fehér kötény
szakács medve
igen serény.

Forr az étel
gőze felcsap
a paprikás
csodás ízt kap.

Délután két órára
gyűlt a család
a szomszédságba
úgy is illett
ennyi bajra
a szerencse
duplázzon
a szomszéd ház
konyhaablakából
idelát a sógorasszony.

Jó időben
rövid úton
jár minálunk a posta
amit kér vagy amit
kapunk elér az
a kerítésen átnyúlva.

Március nekünk ünnep
hónap, születtek
nevet ünnepelnek sokan.
Ha úgy adja a pénzügy
ilyenkor nagy főzés van.

Kicsit mindig elfelejtjük
a hétköznapok gondjait,
a szívem még mindig
zakatolja
Istenem, de jó is így.

Pihe-puha verset írok,
nem sírok bele fájdalmat,
éppen most kicsivel túl
delén a napnak,
jöjjön csak ki szépen
szívem vigalma.

Nincsen miért, és nincs semmiért
egyszerűen csak hangulat,
de megragadom, idetűzöm,
mert félek, mint az idő
elszalad.

Így ni mostmár nem menekül
akaratomnak ellen nem szegül
megmarad az emlékezet
ilyen is van, így is lehet.

Valahol ott mélyen legbelül
ahol a szabad madár-lelkem ül
ez vagyok ám, enged a rács
nyitva az út szállnom muszáj...

Van énnékem, én a képen,
úgy ötévem magasságán
áll az ajtónak támaszkodva
maciját komolyan szorítva
egy copfos indiánlány.
Hajamat ha anyu fonta, ő nem
tett homlokomra fufrut
elképzeltem sima hajjal ilyenek
az indiánok.

Múlt az idő sok év eltelt
a fénykép is már csak emlék,
ám ma lett nekem, azonnal
beleszerettem, egy olcsó
kedves bőrmellény.
Megindult a fantáziám,
verset szült a képzelet.
A copfom ugyan régen eltünt
de a mellény nem feledtet.