Macs blogja

Egy részlet a most születő könyvemből. 

Sötét és végeláthatatlan út vezet a pokolba, még ha tűz ég is fénye elhal a gonoszság és bűnök sűrű füstje alatt. Kietlen és sivár födje ez Lucifernek, ki élvezetet csak a kísértésben és kínzásokban leli, de ha ez sem elégíti ki igényeit, szolgáját kéreti. Ő kitől retteg a halandó nép, s az angyalok hada is félve tekint le rá. Ki most épp ezt az utat járja. Léptei nem hallatszanak csak a szárnyak suhogása, mely angyal mivoltára emlékezteti azt, aki látja. Alakja elő-elő tűnik. Bőrét sötét évezredek hamvai borítják, szárnyai kecsesen ívelnek felfelé, szeme vörösen izzott egykoron, de mára már kihűlt s világa nem látható. Elérte a kaput, mely befogadta megfáradt lelkét. Elméjéből feltörtek az otthon kellemes emlékei az ismerős bársony szőnyeg mely lebegve vezetett az ura trónusához, a kellemes illatok melyeknek forrása a szőnyegbe ivódott alvadt vér, ezernyi seb fájdalmas könnye. Végre megpihenhettek szárnyai, lágyan a hátához simultak. Az ura elé érve letérdelt és fejét lehajtva várta újabb parancsát, mint mindig. Bár igazság szerint remélte, hogy maradhat és elmélkedhet magában az ő kis csendes zugában, de ezt csak abban az esetben tehette meg, amikor nem várt rá újabb halált hozó feladat. Most mindennél jobban szüksége lett volna egy kis csöndes magányra, de amikor feltekintett a szeme elé táruló barázdás, nyughatatlan arcból arra következtetett, hogy ennek nem most lesz itt az ideje.

-Köszöntelek, hűséges barátom.- üdvözölte őt az ördög. Arcán kedves mosoly jelent meg, de szemeiben volt valami visszataszító, játékos fény, melyhez hasonlót a gyermek szemeiben látni, mikor egy védtelen állat csonkításában leli örömét.

-Felség.- hajtott fejet.

-Emeld fel tekinteted, hű szolgám s teljesítsd parancsom akár tűzön vízen át. Tipord el azt ki utadba áll a feladatod alatt, legyen az halandó vagy az angyalok karának tagja. Hozd el nekem e leány lelkét.- mondta. Egy kehely tűnt elő, benne egy gyönyörű halandó arcképe, bőre akár a hó fehéren ragyogott, haja feketén omlott vállára, szemei pedig zölden és vidáman tekintettek mindenre mi eléjük tárult. A bukott angyal megvetően figyelte a földnek csodás gyermekét, nem hatották meg annak gyönyörű vonásai.

-Ezért vagy te a kedvenc szolgálóm, téged nem féltelek, hogy esetleg kísértésbe esel és beleszeretsz egy halandóba megint.- nevetett fel az ördög.

-Megint.- ez a szó hangzott el újra és újra elméjében. Szárnyai megremegtek, keze összezárult. Várta távozása pillanatát, hogy újra felzengjen Lucifer hangja, de valahogy a percek csak teltek és néma csendet nem törte meg semmi. Egyre több indulat szabadult el szívében, gazdája talán észre se vette, vagy csak élvezte a visszafojtót gyűlölet és bánat keveredését.

-Még most se feleded.- lepődött meg az ördög és intésére a kehelyben látható arc eltűnt, helyette egy másik lett látható. A sötét teremtés kezei elgyengültek, és csak nézte azt a lányt, kinek köszönhetően ide jutott. Hosszú történet, de mégis csak egy rövid szakasza ez létezésének.- Most távozhatsz. De ő csak állt egy helyben. Nem hallott most semmit, csakis egy dologra tudott figyelni. Az ördög mosolyogva emelte ismét a kezét, de közben egy pillanatra se vette le tekintetét szerencsétlen teremtésről, akinek arcán kiütközött a fájdalmak legnagyobbika, legalábbis számára mindig az a pillanat volt a legfájdalmasabb, amikor az taszította a pokolba, akit a legjobban szeretett. A kép szertefoszlott. Hirtelen szél támadt és csak a szárnyak heves suhogását lehetett hallani. Kiviharzott a teremből, a lángok sem, érdekelték most nem törődött azzal sem, hogy néha túl közel merészkedett hozzájuk és azok hevesen bele-bele nyaldostak a szárnyaiba. Az útvesztőből kiérve, a fellegek felé vette az irányt. Az emberek világában rálelt arra, amire a legjobban vágyott, de elvesztette. Vajon megérte? A gondolatai ekörül forogtak. Mint említettem ez egy hosszú történet. Pár évszázaddal ezelőtt egy angyal, az emberek világát figyelve megirigyelte őket. Érezni akarta azt, amit ők a boldogságot, szerelmet, és ezekkel együtt felvállalta a fájdalmat és kínt is akár. Lehullt az égről, s újjászületett. Emberként megérezte mindazt, amire vágyott, láthatatlan száranyai tehetség formájában kisérték végig élete során, s örök életet adtak neki. Aranyló barna haja volt, mely dúsan omlott vállára, zöld szeme, szép és fénylő akár egy macskáé és az a különös aura, ami körüllengte, és még jobban megszépítette. Egészében véve jóképű fiatalember lett belőle. Mindene megvolt, kivéve az, amire a legjobban vágyott a boldogságra. Az évek teltek sok elismerés érte, sok barátot szerzett, de a szerelmet még mindig nem tapasztalta meg. Egy nap, azonban villámcsapásszerűen robbant be életébe, amint meglátta azt a lányt valami fura, és meleg érzés kezdte belülről mardosni, szerelmes lett. Élete legboldogabb időszaka volt, de vége lett. Az ördög megelégelte, hogy az ő földjén egy angyal boldog legyen, az embereket még csak megtűrte, de hogy egy ilyen undorító, kedves lény érezzen azt nem tudta elfogadni. Kísértésbe hozta a gyenge lányt, párjára pedig betegséget bocsátott, de a lány erős volt és a fiú mellett töltötte minden idejét. Ápolta őt és több szeretett adott neki, mint, eddig bárkinek. A fájdalom és kín szép lassan alábbhagyott, úgy tűnt innentől kezdve minden szép és jó lesz, de az élet nem ilyen.

Mivel poet-re csak verseket tölthetünk fel gondoltam csinálok egy blogot, ahova prózai írásaim is feltehetem. Előre is köszönöm mindenkinek, aki olvassa őket :).

Lövés dörren, a szörnyeteg meghalt, de a szerelmem is. A könnyek lassan folynak végig arcomon, talán volt más megoldás, magamat hibáztatom, magamat mindenért. Meg kellett tennem, hisz ő kérte kiért éltem, életem adtam volna érte. De most mégis ő fekszik a földön. Vére lassan folyik le törékeny testén mit a szőnyeg mohon, szív magába, eme vörös nedűt, mely idővel miattam feketedik majd el. De így kellett lennie nem hagyhattam, hogy ez a mocskos vér őt taszítsa a sötétségbe és kényszerítse ezernyi bűnös dologra. Amikor először megpillantottam, azonnal tudtam, hogy ő az igazi. Rám mosolygott, szemeiben ott lobogott az incselkedő vágy tüze, haja fényesen omlott vállaira, gyengéden ölelte át gyönyörű szép arcát. Elpirultam, tudom meglepő tulajdonság, de én már csak, ilyen félénk voltam. Teltek a napok és egyre közelebb kerültünk egymáshoz, míg eljutottunk arra a pontra, hogy együtt töltöttük az estét. Csodás éjszaka volt szerelembe vegyülve mulattuk az időt, átadtuk magunkat a boldog s önfeledt hancúrozásnak, aztán összebújva aludtunk el végül. Amikor felébredtem, párom nem leltem magam mellett, arra gondoltam biztos csak megszomjazott és kiment a konyhába egy kis vízért. Félig meddig jól gondoltam. Megfordultam az ágyban és közben a szemem sarkából megpillantottam egy árnyat, mely követte mozdulatom, két szempár mely izzót a dühtől, de volt benne valami szomorú pislákolás is. Halálra rémülten ugrottam fel az ágyból, nem törődve azzal a valamivel, kirohantam a szobából.