M.Laurens • Blogja

Novella
M.Laurens•  2022. február 1. 21:26

SZAPPAN-FOLYÓ

M. Laurens

                                      SZAPPAN-FOLYÓ


   Mostanában nemigen járok vásárolgatni, főleg nem messze a lakhelyemtől, ezért maga történet

elég régi, a kilencvenes évek elejéből való, amikor megnyílt a fővárosban az első kínai-piac Józsefvárosban.

A kispénzű emberek itt mindent megvásárolhattak a zsebükhöz mért árakon. Mi mosószert és hajsampont

szerettünk volna vásárolni a feleségemmel, mert akkoriban meglehetősen drága volt a sok flancos, és márkás

termék. Nekünk pedig megfelelt volna az olcsóbb is, mert a kamasz fiamra már alig győzte az asszony mosni

a nadrágot, és a randik is mindig hajmosással hajbelövéssel kezdődtek.

Így-hát nézelődve, keresgélve lökdösődtünk a szűk helyen a standok között. Az egyik soron végre megláttuk

amit kerestünk.  A bódé homályában apró töpörödött bácsika ült, valamit nyamnyogva, hat vagy hét foga között.

Egy darabig csak figyelt, majd fölállva mosollyal arcán barátságosan jött oda hozzám, és segítőkészen máris

hadart nekem, mutogatva a polcok felé.


– Ocsóó! Nagyon ocsóó! –Mondanom se kellett, hogy eddig én is eljutottam, de fogalmam sem volt, hogy a kisszék

hátán balerina a csákós-gereblyével, mit is jelenthet, ezért kezembe vettem egy flakont és ráböktem az ujjammal.

– Ez micsoda? – És a közérthetőség kedvéért magamra böktem – Én, lenni Vásárló! 

A kis kínai láthatólag erősen gondolkodott, hogy mit is akarok kvartyogni neki, majd vigyorogva megszólalt.

– Te nem lenyelni! Nem beléd kell rakod!… Nem megenni fúúj! Megeszed lesz bajod neked nagy!

Fújtam egy nagyot, ahogy mondta, nyeltem egyet, és újra nekiveselkedtem a nemzetek közti mutogatósdinak.

– Én vásárló!- böktem a mellkasomra. – Te Kicsi Kínai!- Erős bólogatással adta tudtomra, azt tényt, hogy eddig

még minden rendben, tud követni. – Ez pedig Mifene? – Böktem nagyot a kiszemelt flakonra.

– Ocsóó! Nagyon ocsóó!- Jött szinte azonnal a válasz.

Kezdtem azt hinni, hogy menten felrobbanok, de türelmes és kitartó ember lévén újra nekifutottam a feladatnak.


– Én nevem vásárló!… Tied név Kínai!… Ennek az izének a neve Mifene?

Kicsit megszeppent a nagy böködés közben, és hívta a feleségét, aki készségesen végig bólogatta az immár

négyesre bővült mutogatást: Én, Te, Te-feleség és Mifene.

Az asszony igen bölcs lehetett, mert percekig csak mahjongozott a szavakkal a kontya alatt.

Láthatólag ott hordta a család összes tehetségét és vélhető nyelvtudását. Végül felderült:


– Ááá Mifene neve! – bólogatott, hogy a megfejtés elkészült. – Mifene lenni Jiencsi-féncáo

No ettől sokkal okosabb lettem. Nem-elég, hogy elolvasni se tudtam, de most-már kiejteni

sem. Kétségbeesésemben kezdtem visszatenni a polcra a sűrű pasztaszerűvel töltött flakont.

Az asszony látva a mozdulatot, ami láthatólag az üzlet végleges meghiúsulásával fenyegetett,

nagy hirtelen mellém lépve megszólalt .

– Jiencsi-féncáo-Mifene lenni Száppán-folyó – és bájosan mosolygott rám a tudása mögül.

– Szappanfolyó? – Kérdeztem rá még egyszer. Olyan mint mondjuk a Jangce?

– Igyen, igen: Jiencsi-féncáo-Mifene-Száppánflyó-Jangce mosol-kéz. DE!… ocsóó- mosolygott

az asszony, és ujjaimat rázárva a flakonra odakiáltott a férjének. – Mifene Szapanfolyó fizet kettóó! 

De Te kapol most haaarom! - kacsintott felém, relytélyes mosolyával.

M.Laurens•  2019. augusztus 23. 12:13

NAPLÓ

                              M. Laurens: NAPLÓ

 

A kirakatban láttam meg, szép volt és bőrkötésű, apró kicsi lakattal, és büszkén hirdette

arany betűkkel a fedelén: "NAPLÓ". Mi tagadás, beleszerettem első látásra. Megvettem,

hazavittem, és percekig csak nézegettem a finoman vonalkázott szépséges lapjait.

Tiszta volt, ártatlan, és szűziesen fehér. Csupa nagydolgot fogok csak belejegyezni,

ami történik majd velem - gondoltam bőszen.

 

Aznap már nem történt velem semmi különös, ezért mindössze ennyit írtam csak be:

"Ma vettem egy csodálatos naplót!".

 

Másnap ködös csúnya reggel volt, az ablakon kinézve sem lehetett látni semmi különöset,

nemhogy nagy dolgokat. Egy kutya lepisilte a villanyoszlopot, és ennyi…

Harmadnapra eleredt az eső, de ebben sem volt semmi különös ebben az évszakban.

 Végre, a negyedik nap kopogtak az ajtómon. No! – Gondoltam. - Most biztos fog valami

történni, de csak a házmester jött a szokásos számlákkal és szokásosan unott szürke arccal.

 

Az első hét minden érdemleges nélkül telt el, a naplóba egyetlen új sor sem került.

A második héten, jött a nyugdíjas postás, de ez igazán nem volt különleges, mert se többet,

se kevesebbet nem hozott, és már megint köszönés nélkül rakta el a kevéske borravalóját.

A harmadik héten ki akartam menni az orvoshoz, hogy mozogjak kicsinykét, de a kövér

asszisztense, bedobott egy cetlit, hogy a doktor ebben a hónapban már nem rendel.

A negyedik héten, az ablakon kinézve láttam, hogy a szomszéd kutyája megint lepisilte

a villanyoszlopot. Kinyitottam a naplóm, és fennhangon elolvastam az egyetlen bejegyzésem:

"Ma vettem egy csodálatos naplót!".

Többször végigolvastam ezt az egy sort, és átaludtam a teljes napot. Másnap a kutya megint

lepisilte a villanyoszlopot, ráadásul, pont ugyan ott…

 

Lassan már fél év telt el, és azóta semmi érdemleges nem történ. Mondjuk igaz, hogy ma

ment a hasam, de ez nem igazán a naplóba való nagydolog, még-ha nem is szokásos…

 

Eljött a napló vásárlásának első évfordulója. No, majd most aztán írok valamit – Gondoltam. -

De mi a fenét írjak bele? Írjam bele, hogy: "Ma egy éve, hogy vettem egy csodálatos naplót"?

Különben is, már nem is olyan szép, és az aranyozása is kopottas, mintha száz éves lenne.

A bőre petyhüdt, mint egy öregasszony feneke. A lapjai meg idegesítően üresek és fehérek.

Egyáltalán kell ez nekem? Amióta megvettem semmi sem történik körülöttem. Kukába vele!

Na, végre! … Ma kidobtam egy tökéletesen értelmetlen vackot, ami csak a port fogta.

Na, ezt kéne beírnom a naplómba!

 

Budatétény 2019. február. 04.

M.Laurens•  2013. január 22. 18:26

FÉNYFEKETÉLŐ ( Pera76 - evokáció )

M.Laurens

Fényfeketélő

 ( Péter Éva Erika: Kitűrlek magamból  - evokáció )

 

 

Magamból ki origamizlak,

Újrahasznosított habot feslik a szív-varr,

Kiégett az ing s ég a frissen hántolt éjben,

Hol felírtál – életem mint visszér,

Origamiból kibukkanna,de Én visszarántom.


Még se nevezném meg… Nekem fúj. S égett.

Óceánpoccs a hullád, ujjamig zsibog,

Árnyékodon árnyékom rajta mászkál.

Két-kézben csendbesül.  Hogyésok és villám.


Füstből origamizlak. Játék vagy. Látom.

Hozzám horkollak. Kibogozlak. Téged rémlek. 

Üvegesebb szószra pedálozó növényem,

Miért spórolok, ha hatvan wattot feketéllek? 


2012. január 22. 

  ( Íródott az én kedves góbétársam mosolyáért ! )

M.Laurens•  2012. augusztus 1. 17:05

AZ ŰRMAGYAR!

                                 AZ  ŰRMAGYAR!

 

Az amerikai Krysbeterna lakói 1954-ben rémülten vették észre, hogy az éjszaka

folyamán a település határában furcsa  kockák  emelkedtek ki a földből. A rémült

falusiak közt elterjedt a hír, hogy a marslakók megtámadták a teljes megyét és

 háború lesz. A helyi boltokat megrohamozva felkészültek a gonosz marslakók

totális támadására. Pár óra múlva a helyi rádióban Alex Humbug polgármester

megnyugtatta a helyieket, hogy bizonyára csak a hadsereg kísérletezik valami új

féle fegyverrel, a vörösök ellen. De mivel ez nemzet érdekei úgy kívánják, ezért

minden igaz amerikai polgár, köteles titokban tartani. Semmin sem kell meglepődni.

 

   A helybéliek ezek után másnapra kelve,( a nemzet érdekében) ügyet sem vetettek

a főtér közepén őgyelgő tizennyolc lábú és hétfejű látogatóra, aki  rémes angolsággal

igyekezett szót érteni a bolygó őslakosaival.  Kétségbe esésében a galaktikában is

ismert és elfogadott űrmagyar nyelven igyekezett  kapcsolatot teremteni. Látván,

hogy nincs eredmény, végképp elkeseredett akcióba kezdett. Több helybéli szemtanú

valamennyi szeme láttára és megszámlálhatatlan füle hallatára, gurgulázó hangon

 elénekelte a „ Bolygó - bolygó tarka, se füle se farka „ című galaktikus slágert.

Látván a teljes közönyt, a szintén galaktikus  ( lásd : Harmadik típusú találkozások )

Kodály módszer segítségével, hevesen kalimpálva igyekezett felhívni magára

a figyelmet. Végül egy hatalmas palatáblára óriási galaktikus jelekkel felfirkált egy

hieroglifát, amit a helybéli újság szemfüles riportere le is fotografált az utókor számára.

Sajnos a képek idő előtt kiszivárogtak és több képeslapban  látható volt,a furcsábbnál

furcsább jelek sora.: „HONNAN MEGY VONAT PÜSPÖKLADÁNYBA?

 

                                                                          ****

Másnap a helyi sajtóban megjelent a következő közlemény:

 

                          NINCS SZÓ SEMMIFÉLE MARSLAKÓKRÓL !

Mivel egy vérbeli marslakó tud angolul, és menten támadásba lendülve lemészárolta

volna a fél falut. (Püspöklila lézer sugárral) Az sem igaz, hogy a felirat  űrmagyarul van !

A magyarok köztudottan Hatholdon, hatökörrel szántanak, és csak kettő darab fejük van,

 ami ahhoz kell, hogy bárhová is veti őket a sors, mindig legyen olyan magyar, akivel

vitatkozhatnak !

 

                                                                       M. Laurens 

M.Laurens•  2012. július 27. 20:18

CHAT

Előszó.:

Vajon hol lakik a boldogság. Mástól kapjuk, vagy önmagunkon belül születik meg.

Talán sohasem kaphatunk választ, talán a válaszok már rég bennünk élnek.                                                     

 

                  CHAT

 

        Csöpike fáradtan ült le a számítógépe elé, és unottan bámulta a képernyőt

olvasgatta ahogyan a többiek vidáman heccelődve írogattak egymásnak a szobában.

Már több mint egy éve chat-elt, amióta a gyerekek kirepültek, és magára maradt estén-

ként. a négy fal között. A szobában sok barátra lelt, akik átsegítették a nehéz napokon.

Voltak akiket személyesen is ismert. Eljárogatott a szobatalálkozókra, ahol legalább arra

a kis időre, ismét emberek vették körül, akikhez szólhatott, akik sorstársai is voltak.

                                                       ***** 

    Ma csendes volt a szoba, félrevonulva csevegett mindenki.  A monitor képe szinte

odafagyott  a rideg és rezzenéstelen  üvegfelületre.

- Van itt valaki? - Törte meg a csendet  egy felbukkanó sor.

- Igen, én itt vagyok! - Válaszolt rá Csöpike, közelebb hajolva. - Ki vagy te MANO ?

Rövidke szünet után jött csak a válasz

- Nem értem a kérdést

- Fiú vagy, vagy lány? - Írta be Csöpike ,piciny  mosollyal az arcán

- Nem tudom.

Csöpike arcán szélesre tárult  a mosoly, és huncut csillogás játszott a szemeiben.

- Akkor ideje lesz utána nézned!  Hordasz szoknyát?

- Nem -  Jött a rövid és velős válasz.

- Akkor skót se lehetsz - kuncogott a monitor előtt ücsörögve Csöpike.

- Akkor szerinted Fiú vagyok?

- Úgy néz ki  MANO !  - Csöpike  hangosan felnevetett, még a könnyei is kicsordultak.

- Igazad lehet.

- És mi járatban mifelénk MANO?

- Értelmes lényeket keresek Csöpike.

- Itt?  Jobb helyet nem találtál?

- Eddig nem, pedig sokat keresgéltem.

Csöpikének egészen jókedve kerekedett MANO bugyutának tűnő válaszai olvastán.

Egész este csipkelődött és késő éjszakáig fenn maradt, végig kuncogva a MANO-val

töltött  hosszú órákat, mely  pusztán pár pillanatnak  tűnt számára.

                                                          ***** 

 Több héten át együtt töltötték az estéiket, ezalatt Csöpike  élete teljesen megváltozott.

Alig várta az időt, hogy megérkezzen a társa. MANO figyelmes és felettébb intelligens

beszélgetőtársnak bizonyult. Türelmesen végig hallgatta Csöpike nem túl rövidre szabott

élettörténetét, és sokszor meglepően okos tanácsokkal látta őt el.. Szinte mindenhez értett

és mindent tudott, néha egészen meglepő lexikális tudásról tett tanúbizonyságot.

Csöpike. Pusztán annyit tudott meg róla, hogy valahol a tengeren túl él, egy nagy

házban, ahonnét sohasem teszi ki a lábát. Sokszor sajnálta is ezért szegényt, bár az

okára nem sikerült rájönnie, mert állítólag MANO sem tudta.

                                                         *****

Így teltek múltak a hetek és hónapok. Csöpike. kivirágzott ,csacsogott nevetett hosszú

éjszakákon át, mígnem nekiszegezte a kérdést MANO-nak.-

 Szeretsz te engem? MANO- A szokásosnál hosszabb csend következett, és percekig

üres maradt a képernyő.  Csöpike. kínosan érezte magát, félt a választól. -Kár volt

megkérdeznem-. Gondolta magában

- Nem tudom. Nem ismerem az érzést- jött a válasz nagy-sokára.

Aznap nem sokat beszéltek. MANO nem kérdezett, és Csöpike. is hallgatott.

                                                          *****

   A CHAT szobában mindenki csevegett, MANO csendben figyelt a sarokban és várt.

Már két hete nem jött Csöpike.  A nap huszonnégy óráját a szobában töltötte, nem szólt

senkihez.  Minden erejével kutatta a sorok között, a Csöpikére utaló szavakat, sorokat.

Minden mással felhagyott, nem érdekelte senki és semmi más.  A harmadik hét elején

végre siker koronázta a kitartását. Valaki beírta, amit ő nem mert.

- Nem láttátok Csöpikét?

- Csöpike nem jön többé- Válaszolták

- miért?

- Csöpike meghalt hétfő reggel.  Sokat szenvedett szegénykém, már régóta beteg volt..

 MANO többször is újra és újra végig elemezte a sorokat szinte már-már betűnként.

Emlékezett az utolsó beszélgetésük minden leírt betűjére, ami mos különös értelmet kapott.

- Szeretsz engem? MANO - ismételgette magában Csöpike szavait újra meg újra, egyre 

gyorsabban, egészen addig ,míg a sorok össze nem olvadtak egyetlen rohanó vastag szalaggá 

majd hirtelen eltűntek a semmibe.

                                                          *****

 A gépterem sötétjében egyetlen unott arc figyelte a monitorokat.  Le lehetett olvasni

róla, hogy sohasem történik semmi a képernyők mutatta ábrák és kusza feliratok

sokaságában.   A háttérben hatalmas számítógépek apró fényei villogtak. A csendet

csak a klíma halk duruzsolása tette elviselhetőbbé.

Az egyik monitor hirtelen felvillant, vörös figyelmeztető felirat jelent meg  rajta.

 

                       ***Module Alien Number 0 *** MEGHIBÁSODÁS! ***

 

 - A fenébe is - mormogta az ügyeletes- Már vagy két hónapja vacakol ez az ócskaság!

Forgószékén hátrafordulva rekedtes hangján belekiáltott a félhomályba.

- Joe dobjátok már ki azt a vén modult! Van már vagy öt éves., épp ideje lecserélni.

A technikus morogva ballagott a nagy gép elé, és bámulva nézett a leégett modulra.

-No ez jól odapörkölődött! Ilyent sem láttam még soha ! Azzal, egyetlen mozdulattal

kirántotta és a sarokba hajította a még mindig  füstölgő modul szánalmas roncsait..   

Pár másodperc múlva máris egy új került a helyére.

- No dokikám kutathatják tovább az értelmes életet, ha ugyan létezik valahol olyasmi  

ebben a koszfészekben! - vigyorgott önelégülten a SETI* technikusa. A monitoron halvány

rebbenés futott át , és egy új felirat villant fel:a régi helyén.

 

                   ** Module Alien Number O572 ** MŰKÖDÉSKÉPES **

 

                                                           *****             

A Chat-szobába új belépő érkezett a késő éjszakai órákban. A szoba csendes volt, mintha-csak

mindenki aludni tért volna..

-Van itt valaki?- Kérdezte MANO572

 

                                                                /  M.Laurens  2005   /

 

SETI * :  angolul „Search for Extra-Terrestrial Intelligence”,

 azaz a „földön kívüli intelligencia keresése”