Szép magyar versek

Ismertető
petruchio•  2017. szeptember 22. 06:39

Faludy György - Magyarország

1910-ben ezen a napon született Faludy György író, költő - Villon legsikeresebb magyar fordítója.


Talán 2020-ban, mondtam. Addig nem élek
és csontjaim sem érzik. Hunyt szemmel ezért láttam,
képzeltem és idéztem minden nap, minden éjjel
az új Magyarországot negyven év bujdosásban.
Esztergom: dombra feltett királyok koronája;
tavaszi eső könnyén átdomborul a Kékes;
s ezüstvértes leányok vágtája Budavára
fölött a bárányfelhők hosszúkás paripáin.

De most, hogy mindennapos köztünk a lehetetlen:
látom, amit meglátni sohasem remélhettem,
és eljátszhatom újra tükröm, a Balatonnal,
tavasszal a vízparton sétálok majd Pozsonyban
s nyáron talán a Csíki havasok alján járok -
jaj bujdosó barátok, nem tudtátok megérni,
Vámbéry, Jászi, Fényes, Szilárd, Zilahy, Kéthly,
Mikes, Kéri Pál, Koestler, Pálóczi, Károlyi!

Vagy jobb, hogy a jövendőt csak álomban láttátok?
Köztünk élősködik még a pártoskodó átok,
a falu meg a város avult harca s lekésünk
Európáról, mert csak egymásba döf a késünk,
és bár elsőnek kezdtük, ott kell cammognunk hátul?

Holdanként több tehetség terem itt, mint akárhol.
Talán sikerül végre. De ezt én be nem várom:
szemet hunyok, mosolygok és jutalmamat kérem,
mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem,
sír a 301-es parcella közelében.

petruchio•  2017. május 5. 18:51

1909-ben ezen a napon született Radnóti Miklós

1909-ben ezen a napon született Radnóti Miklós (született: Glatter; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, oklevelet szerzett magyar-francia szakos középiskolai tanár. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése.

Az 1920-as évek végén a Radnót falu nevét választotta, mivel Radnóton – Felvidéken, Gömör vármegyében – született a nagyapja. A falu neve ma Nemesradnót. Hivatalosan a Radnóczi név használatát engedélyezték. 1945 februárjában Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós múzsája és felesége felhívta az akkori belügyminisztert, Erdei Ferencet, hogy közbenjárjon a névváltoztatás ügyében, hogy mire hazaér Radnóti, már az új nevét tudja használni.[4] De nem ért haza, 1944. november elején megölték.

A már járni sem tudó költőt a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat lett a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. A beteg munkaszolgálatosokat – köztük Radnótit – egyetlen győri kórház se fogadta be.[13] Halálának pontos körülményei nem teljesen ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete 1944. november 4-én vagy november 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt.[14] A negyedik Razglednica sorai „Tarkólövés. – Így végzed hát te is…” az ő végzetét is előrevetítették. Az áldozatokat a Győrhöz közeli Abda község határában tömegsírba temették.

Holttestét, illetve annak (Szemenyei-Kiss Tamás szerint) feltételezett darabjait 1946. június 23-án exhumálták, ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét (az ún. Bori noteszt), benne utolsó verseivel.

Részlet a Razglednicákból:

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, -
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. -
Der springt noch auf, – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

(Szentkirályszabadja, 1944. október 31.)

1946. augusztus 12-én özvegye, Gyarmati Fanni Ortutay Gyulával, Tolnai Gáborral és Baróti Dezsővel Győrbe ment, hogy a férje másodszorra exhumált holttestét azonosítsa, az abdai tömegsírról letépett egy szamárkórót. „Egy kórót téptem a gödörről, ami összevissza hányt földdel ott árulkodott előttünk. Miklós sokkal hitelesebb sírjának éreztem, mint azt, ami majd itt adódik Pesten.”

Radnóti Miklós harmadik temetése 1946. augusztus 14-én volt, Budapesten a Kerepesi úti temetőben, a 41. parcella 41. számú sírjában helyezték örök nyugalomra. A gyászszertartást egykori professzora, lelkiatyja, Sík Sándor végezte. Barátai nevében Ortutay Gyula mondott búcsúztatót.


https://www.youtube.com/watch?v=UmKfNQd7zLM

petruchio•  2017. április 14. 14:29

Tóth Árpád - Esti sugárkoszorú

1886-ban ezen a napon született Tóth Árpád költő, műfordító.

ESTI SUGÁRKOSZORÚ

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le,
S lombjából felém az ő lelke reszket?

Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek -
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szivembe visszatér
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!

petruchio•  2017. február 20. 07:48

Berde Mária - Jöttél a parkon...

A mai napon (1949)hunyt el Berde Mária erdélyi költőnő, írónő.



Jöttél a parkon...

Láttalak egyszer.
Tavaszi tűzben mentél a parkon.
Sok sápadt kelyhű, remegő rózsát
Bontott az alkony.

Láttam egy ágat
Rogyásig virágtűzbe borulva.
Láttam, hogy nyúlt ki, hajlott ki érted
Lágy sziromujja.

Láttam, hogy hullt rád.
Sírva simult rád, csókolta vállad.
Illata szárnyalt, mint a sóvárgó,
Néma imádat.

Láttam, lágy szirmok
Lábad elébe sírva peregtek.
Jaj, hogy te azt a kihajló rózsát
Észre se vetted.

Be szomorú volt.
Be temetés volt, bár tavaszalkony.
Láttalak egyszer - jaj, meg se láttál! -
Jöttél a parkon..
petruchio•  2017. február 15. 17:15

Oravecz Imre – Halászóember

1943-ban ezen a napon született Oravecz Imre költő.

Oravecz Imre – Halászóember


Én még láttam,
de már nem halászott,

ahhoz már túl öreg volt,
és nem is lett volna hol,

egymás közt apónak neveztük,

fehér vászonnadrágot, fehér vászoninget hordott,
és ült a háza előtt a padon,

minden fehér volt rajta,
a bocskorát kivéve,
fehér a ruhája,
fehér a haja,
fehér a bajsza,
mint egy népszínműben,
tiszta és ápolt,
csak a frissen festett léckerítés hiányzott előle,

özvegyember volt,
felesége már a temetőben,

néha bement a házba,
matatott valamivel,
aztán kijött megint,

végigballagott az alacsony eresz alatt,
a terméskőjárdán,
a ház végéig
és vissza,
tenyerével gondosan visszaveregette a kiugrott rozsszalmaszálakat,
övé volt az utolsó zsúptető a faluban,

de általában nem csinált semmit,
csak ült és hallgatott,
pipázott,
nézett maga elé,
mintha víz volna a föld,
és halakat látna benne,

mindig elnémultunk,
mikor oda értünk,

még köszönni is elfeledtünk,
mintha nem akartuk volna zavarni,
mintha éreztük volna, hogy emlékezetében halászik,
fogni szeretne még valamit,
mielőtt elmegy a tó után,
melyet még életében lecsapoltak,

pedig azt se tudtuk,
hogy ő a halászóember,

nekem is apám mondta évekkel később,
mikor már meghalt,
és a házát is lebontották.