Szép magyar versek

Irodalom
MKKlara•  2020. február 27. 19:06

Ady Endre: Az idegen arcok

Ady Endre: Az idegen arcok

Ha idegen arcokat nézek,
Arcom ijedten földre vágom:
Óh, Istenem, mennyi más arc van,
Mennyi más arc van a világon.

Mennyi borús szem néz szemembe,
Mennyi homlok sápad rám némán,
Mennyi vádló álom és rejtély,
Mennyi nagy szomoruság néz rám.

Mennyi vád terped minden arcon,
Vádja letűnt s jövő időnek,
Mint láncos rab, félve, bűnbánón,
Csak föl-fölnézve nézem őket.

Valaha minden arc magáért
Vívott egy szörnyűséges harcot
És állanak rab ellenekként
Egymással szemben most az arcok.

Már-már alig is emlékeznek,
Hogy egykor egymással csatáztak,
De ott ég minden ember-arcon
Látatlanul kudarc, gyalázat.

S minden arcot, idegen arcot,
Midőn elfog a titkos emlék,
Legalább egyszer földerítni,
Megragyogtatni be szeretnék.

petruchio•  2018. július 18. 17:29

Váci Mihály-Végül.


Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
csak szeressék!
Jaj! úgy vágyik valakire, hogy eltűri azt is már,
hogy ne szeressék!
Úgy menekül, kapaszkodik! Csak az kell, hogy legalább
a szíve tessék!

Fél egyedül. Csak karolják! - s már eltűri, hogy a szíve
ne is tessék.
Megszelídül a magánytól, s csak annyi kell végül már,
hogy meg ne vessék.
Egyedül az éjszakákat?! - Ó, nem, inkább eltűri,
hogy meg is vessék.
Egyedül megérni itten betegséget, csapásokat,
ezüstös karácsonyestét?
Egyedül felérni ésszel a múlást, azt, ami van,
és azt, mi lesz még?!

Jaj, nem! Végül nem bán már az ember semmit, semmit,
- azt se, hogy szeressék.
Ó végül már azért sír csak, hogy valakit szeressen még,
szeressen még.
Legyen aki megengedje: - rágondolva tölthessen el
egy-egy estét.

MKKlara•  2018. július 13. 14:51

Oláh István​: ​S​ötétkamra

Oláh István​: ​S​ötétkamra
 
(​Portré ellenfényben)

filmre papírra fövenyre
ki kéri hogy írjak arcot
ki esküszik hogy csalhatatlan
s hogy felismeri azt a rajzot

Ha percek alatt el is készül
mi változás megy bennem végbe
lobos dühöm ha átrajzolom
bocsánatos szelídségbe

Szaporázom egyre messzebb
megtörtént dolgok árnyékából
tűnődöm mégis mi hiányzik
nap se lángol csak világol

Mögém esik s az ellenfényben
mi már elkészült azt is nézem
megvillanok ím a képen
Európa lófejében

(Dagerrotip)

Esik, aztán már lassan darára vált.
Évszak évszakra hull az arcon.
Kezdődik pufók alkonyattal,
mindenek zárja egy téli reggel.

Miért pergamenszerű ez a hó?
A kezdet fehérsége miért sárgul?
Hogy költözhetett a Holdba
ez a rátarti puszta?
Mikor dermedt meg ez az ironikus táj?


________________________________

1851. július 10-én halt meg Louis Daguerre, a fényképezés (egyik) feltalálója. Daguerre munkatársa Joseph Niépce készítette ugyan a világ első fényképét, mégis Daguerre lett híresebb a saját magáról elnevezett dagerrotípia által. Niépce halála után ő tökéletesítette az eljárást.

FOTO -n Petőfi Sándor látható, a róla készült egyetlen fénykép is dagerrotípiás eljárással készült.

MKKlara•  2018. július 8. 00:04

József Attila: Az Isten itt állt a hátam mögött

József Attila: Az Isten itt állt a hátam mögött
 
Az Isten itt állt a hátam mögött 
s én megkerültem érte a világot 

Négykézláb másztam. Álló Istenem 
lenézett rám és nem emelt föl engem. 
Ez a szabadság adta értenem, 
hogy lesz még erő, lábra állni, bennem.

Úgy segített, hogy nem segíthetett. 
Lehetett láng, de nem lehetett hamva. 
Ahány igazság, annyi szeretet. 
Úgy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem! 
De én a párom mosolyogva várom, 
mert énvelem a hűség van jelen 
az üres űrben tántorgó világon.

petruchio•  2018. május 26. 10:40

József Attila - EGY KISGYEREK SÍR



A sötét szoba sarkában zokog
egy tehetetlen, guggoló gyerek.
Sír, mint a cipő alatt a homok.
Vergődik, mint a nehéz tengerek.

Könnyes, miként északra nyíló völgy.
Könnyes, mint könnyes a szem ürege.
Könnyes, miként a kő alatt a föld.
Könnyes, miként az ablak üvege.

Sír, mint ahogy a vízben sír a mész.
Sír, mint a víz sír a fedő alatt.
Sír, mint a holt fa, melyet tűz emészt.
Sír, mint csarnokban a futószalag.

Melybe az ember, állat és növény
belehelt minden élő meleget
s jegesen porlik sziklák peremén -
sír, mint a szél az Érchegység felett.

Sikolt, mint ölben újév malaca.
Sikolt, mint kés-él, ha köszörülik.
Sikolt, mint rozs, ha szeli a kasza.
A tepsiben a hús nyöszörög így.

... Mint könyvelő, ki csendben hazatér,
ruháját rendben székére teszi,
ágy szélén mereng, morog, útrakél -
puffannak apró, gyors lépései - -

egy síkra, havat kóstolva üget
a zöld holdfényben, merev éjszakán,
kotor, vakog, nyalná a sós eget, -
így vonít ő; a pusztán a magány...

Vinnyog, mint hántott kukoricacső.
Vinnyog, mint szalma az alvó alatt.
Vinnyog, mint hülye, kit nyom az idő.
Vinnyog, mint eb, mely ostorba harap.

A sötét szoba sarkában zokog
egy tehetetlen, guggoló gyerek.
Szaporáz, mint a könnyű mótorok,
ellustul, mint a nehéz tengerek.

1933. jan