Szép magyar versek

Radnóti Miklós:​ ​Apámhoz az égbe

Apám ott fenn az égbe! 
Gondolsz-e néha rám? 
Mert én sokszor bámulva a légbe... 
Elgondolom, hogy milyen kár... 
Hogy ily korán meghaltál... Apám! 
  
Sokszor, ha az élet rögös utjain, 
Abba a gyakran emlegetett 
Göröngyökbe botlik meg lábam... 
Elgondolom, hogy milyen kár... 
Hogy nem vagy velem... Apám! 
  
Ha az élet zajgó tengerén - 
Irányitó, erős kéz kellene... 
Hányszor, de hányszor megcsókolnám 
A te jóságos, dolgos, de sajnos már holt kezed, 
Elgondolnám közben, hogy milyen kár... 
Hogy árván hagytál – Apám!

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

Életének 88. évében elhunyt Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-díjas költő ... 2015. december 02.

 A hajnal fagyos rózsái nyílnak


A hajnal fagyos rózsái nyílnak
A hajnal fagyos rózsái nyílnak,
lehullt a bádog hold az égről,
 
    a kakas taréja lila láng,
vonat sípol a messzeségből.
A lovak farára dér csapódik,
ezüst bodor a lehelet,
 
    kóró, bogáncs lehajtja fejét,
meghalni készül, s megremeg.
Zörögve hullnak le a lombok,
szállnak a szélben a levelek.
 
    Szerelmünk lombjait fosztogatják
a csípős őszi hidegek.
Akár a fák, égbenyúló karral
állunk majd, s hogy ez ne fájjon,
 
    a jeges szépség, meg a tél
fehér gyapjat növeszt a tájon.
A villanydróton fecskecsorda.
Most hirtelen magasba röppen.
 
    Cineg a drót, mi lesz veled? A fecskék
örvénylenek a kék ködökben.