József Attila:​ ​Gyermekké tettél

MKKlara•  2017. február 14. 13:10

József Attila:​ ​Gyermekké tettél

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

MKKlara2017. február 17. 13:37

@Steel: ..és nagyon örülök az olvasóknak - köszönöm! :)

Steel2017. február 16. 12:54

Csodálatos vers. Igazi örökérvényű költeményeket gyűjtesz ide nekünk.

MKKlara2017. február 16. 12:17

@bakonyiili: @Kicsikinga: @skary: @Pera76: Köszönöm, hogy itt jártatok! :)

Pera762017. február 14. 20:30

Örökvers. Valóban.

skary2017. február 14. 18:59

:)

Kicsikinga2017. február 14. 16:50

Ezt már nehezn bírta a szívem, könnyek nélkül!
Köszönöm szépen!

bakonyiili2017. február 14. 15:44

ÖRÖK SZÉPSÉG!
Köszönjük!