Limmike blogja

Itt vagyok.
Egy távoli galaxis ködében
szétszórt atomokból tapasztom csillagom.
Feldobom naponta ezerszer,
hátha  rést üt a gravitációs pajzson,
s a kék bolygóról valaki
- egy bolond álmodozó – gyerekszemmel
épp azt a távoli galaxist kutatja,
mert nem elég neki a világegyetem
tengernyi csillaga… olyan egyforma,
amilyen bárkinek lehet.
Itt vagyok. Ne add fel!
Előbb vagy utóbb felragyog tündöklő
napom –  csak neked.

itt ülök a lépcsőn, térdemen az állam 
hangja van a csendnek, több mint amit vártam 
zenél néhány tücsök, vagy inkább száz ezer 
nagy részük hegedül, a maradék rezel 
vasajtók csapódnak, remegős a keret 
aki ahol kijött, oda be is mehet 
szemben áll egy kocsi, a parkoló része 
zöld ablaka lenyílt, rálehel az égre 
piros szövet lobog, tavaszi szél fújja 
mellette az Ember, lefagyott az ujja 
nadrágja övtelen, furcsa, de jól látom 
zoknija fehér, mint pattanó rügy ágon 
szeme vegyes szemét, üveg is meg rongy is 
unottan bogarász, mit dobott a roykis 
tenyeréből eszik, szelíd mint a galamb 
honol most a béke, este nem ver harang