Limmike blogja

A hangyák vakon élnek, de a geometriai testek belsejében kifeszített cérnaszálakon akár a nyolc lábú szörnyeteggel is felvehetik a versenyt, bár nem valószínű, sőt biztos hogy nem győznek, én mégis elindultam bejárni az átlók végtelen erdejét. Közben gondolkodtam többnyire olyan értelmetlen, felesleges dolgokon, mint például mi végre vagyok a világban, és ha már vagyok, miért nem elég nekem síkban keresni a páromat. Mert a többiek a doboz alján futkároznak, tapogatják egymást a csápjaikkal és már a harmadik dimenziót sem kockáztatják, a negyediket meg sem merik nevezni. Mintha az idő tehetne róla ha kifutnak belőle, s közben gyorsítva pereg a történet, de maximum lifttel jutnak csak feljebb.

Na szóval:

a gúla csúcsában nem a csúcs a lényeg.

Ha én születésem pillanatában elindultam A pontról, a nekem rendelt férfi pedig B-ről, nem találkozhattunk a kettőt legrövidebb úton összekötő egyenesen, mert ahhoz hogy megértsem, kit keresek, meg kellett tapasztalnom, kit nem.

Olyan ez, mint egy gúla amit megrajzolunk papírlapra, majd gondosan körbevágjuk a széleknél és amikor az alapra felkerül a palást, akkor látjuk három dimenzióban, és onnan már kijelölhetjük a találkozási pontot. Azt az egyet. Mert ezen a gúlán csak egy található, ahol meg kell állni és ez lehet az egyenlő szárú háromszög C pontja.

Ha viszont az idő függvényében is számolgatjuk a térbeni elmozdulást, jobb ha két dimenzióban maradunk, mert (jelen példában) a gúla magassága az egyetlen adat, mely geometriai törvényszerűségekre nem reagál. Ami egyébként lényegtelen, mert csak a bolondok rohangásznak egy gúlában kifeszített pókhálón, miközben arról diskurálnak magukban, hogy mi végre vannak a világban, és ha már vannak, miért nem elég nekik egy síkban keresni....